3.

488 60 3
                                    

Kate az irodájában állt és tanácstalanul nézett ki az ablakon. Gyönyörű, új irodát kapott. A négy fal közül egy üvegből készült. És gombnyomásra elsötétült, hogy ne lehessen belátni. A négyszög alakú szoba közepén állt a kanapé, előtte egy kávézóasztal és két nagyon kényelmes (és elég menő) fotel. Az üvegfallal szemben (a kanapé mögött) egy az egész falat beterítő polc állt, egyelőre még üresen. Az íróasztalt az egyik rövidebb fallal párhuzamosan rakta. Nagyon várta már, hogy le vehesse a sötétbarna bútorokra terített fehér lepedőket. De előtte még ki kell festeni. A vödröket, már előre felhozta Hollyval, és a három falra is ráírta filctollal, hogy szürke meg matrózkék.

-       Dr. Quinn? – kopogtak, és Tony nyitott be. Nyomában a többiek.

-       Rendben üdv mindenkinek! – Kate összecsapta a kezeit, és lelkesen nézett végig a társaságon. – Gondolom már tudják, hogy hétfőnként mindig csoportos terápia van. Ha úgy tetszik csapatépítés. Utána minden nap ketten jönnek, három-három órára.

-       Előre szólok doktornő, hogy nekem nagyon zsúfoltak a napjaim. – szólt közbe Tony.

-       Tudtam, hogy ezt fogja mondani Mr. Stark. – legyintett Kate. – Ezért fél évre előre egyeztettem időpontot a titkárnőjével.

-       Melyikkel? – ráncolta a szemöldökét Tony.

-       Számít az? – vont vállat a kérdezett – Kezdjük is a csapatépítést. Három óránk van, úgyhogy nincs időnk lustálkodni! A project neve: Segítsünk Dr. Quinn-nek kifesteni az irodáját.

¥¥¥¥

Holly úgy döntött, hogy Katievel ebédel. Szóval hozott a konyháról salátát és sülthúst. És remélte, hogy lakótársa egyszer az életben bevállalja az egészséges étkezést. Az iroda ajtaja mellett lévő kis lámpa még pirosan égett. Tehát tartott a kezelés. Így udvariasan elővette a telefonját, és elfoglalta magát, amíg ki nem vágódott az ajtó.

-       Ezt a baromságot! Ki a fene mondta, hogy a festés erősíti a csapatot? – hörgött Tony.

-       Csak azért, mert te nem tapétáztál. – mosolygott Natasa és Clint. Ők egymás hátát veregetve távoztak.

-       Nem is tettünk fel tapétát. – ráncolta a szemöldökét a Kapitány. Utána jött Sam Wandával és a járógépes Rhodey, a végén pedig Dr. Benner többször is kezet rázott Katievel, és nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyivel jobban van.

-       Te mi a fenét csináltál velük? – kérdezte, mikor bement az irodába.

-       Kifestettek. – vont vállat Kate.

-       Hogy vetted rá őket? – nevetett Holly és lerakta a kaját az asztalra.

-       Fury kötelezte rá őket. – Kate az iroda sarkába rakott dobozokra ült, és a határidő naplóját kezdte nézegetni.

-       Nincs benned semmi szégyenérzet? – Holly a falat kezdte el nézegetni. Tényleg szép lett.

-       Nincs. – vont vállat Kate – Jövő héten nálunk festenek, aztán berendezik a nappalit. Úgyhogy addig találd ki milyen szobát szeretnél!

¥¥¥¥

Kedd reggel 10 óra

Kate a szépen kifestett irodában ült, a teljesen új székében, az alig használt íróasztala mögött, és gyűlölte magát. Pedig olyan gyönyörűen indult a reggel! Időben felkelt és elment futni. Aztán zuhanyozni és öltözni. Csakhogy a fürdőből kifelé megbotlott a küszöbben (még nem szokta meg, hogy nagyobbat kell lépnie). És egy hatalmasat esett, hasra terült a hálószoba padlóján. Káromkodott egy nagyot, és megpróbált felkelni. De nem tudott rá állni a lábára. Nem esett pánikba, csak megpróbálta újra. De ahogy ránehezedett a bokája összecsuklott alatta. Ekkor egy még nagyobbat káromkodott, és a földön kúszott el az elsősegély dobozig.

Az Ellenség GyermekeWo Geschichten leben. Entdecke jetzt