Az Ellenség Gyermeke

10.

Erős lélek, mint az acél

Holly hajnalban elment, Alec pedig reggel hétkor felkelt és reggelit csinált, jó erős tejeskávéval, és a tálcára rakta Kate gyógyszereit: fájdalomcsillapítót, antidepresszánst, izomsorvadás gátlót és egy tucatnyi különbféle vitamint. Ezután a tálcát a nappali dohányzóasztalára tette. Félrehúzott egy széket az útból és a reggelije mellé rakta a táskáját, meg azt a nagy kupac aktát, ami addig a konyhapulton volt, és Kate egyébként kényelmesen elérte volna ott is.

Katie nyolckor kelt fel, a felöltözött, megmosta az arcát és a fogát, sminkelt, megcsinálta a haját megkereste a szemüvegét (ami még soha nem volt kétszer ugyanazon a helyen), majd legvégül kigurult a konyhába. Ez legalább negyven percbe telt neki, Alec ekkorra már negyven perce tudta, hogy a testvére felkelt, és harmincöt perce hallgatózott az ajtónál, hogy azonnal be tudjon menni, ha valami baj történne.

- Tudok ám enni az ebédlőasztalról is. – mondta Kate egy reggel, mikor meglátta a nappali kisasztalán a reggeliző tálcát – Tudod pont olyan magasan ülök, hogy elérném.

- Gondoltam kényelmesebb itt. – Alec hátradőlt a kanapén, ahol minden reggel helyet foglalt Katievel szemben. – De ezentúl majd oda terítek.

- Teríteni is tudok – mosolygott Kate és belekortyolt a kávéjába – Csak rá kell raknod a tányérokat a pultra. – mikor testvére megforgatta a szemeit, Katie rá könyökölt a térdére és a szemébe nézett – Azért mert nem működnek a lábaim, még nem vagyok egy magatehetetlen kisbaba. – Alec is előre hajolt, és a reggeli maradványai fölött ő is Kate tekintetébe fúrta a sajátját.

- Ideiglenesen. Csak ideiglenesen bénultál le. – mondta komolyan.

- Nem tudhatjuk, hogy az agyam valaha is működni foge-e újra, és nem akarom, hogy...

- Működni fog. Ez biztos. – Kate kifújta a levegőt, és oldalra döntötte a fejét.

- Alec nem lehetsz egész életedben ápoló mellettem. – Alec nagyot nyelt, és nem árulta el Katenek, hogy hallotta, ahogy a minap sírva fakadt, amikor nem tudott, csak harmadszorra kiszállni a fürdőkádból.

- Tudom milyen nehéz két béna lábat vonszolni magaddal mindenhova. – morogta. Kate újra elmosolyodott és előrehajolt, hogy megfoghassa a kezét.

- Tudom, hogy tudod. – Alec az ajkába harapott, és maga elé meredt.

- Mindenkinél jobban tudom.

Amióta Kate kerekesszékbe került már nem volt semmi szüksége az irodájában lévő forgósszékére, ezért Sam úgy döntött, hogy még mielőtt Dr. Quinn munkába érkezik elvisz magával haza. Pontosabban kölcsönveszi, amíg megjön az új Ebayről rendelt széke (a régi forgószékét odaadta Stevenek, amikor úgy döntött, hogy inkább Bucky mellett marad, így odaköltözött hozzá) Szerencséjére Kate előző este nyitva hagyta az irodáját, így gond nélkül bejuthatott, és mielőtt kigurította volna a széket megkínálta magát abból a tíz éves skót whiskyből, amit Katie a fontos vendégeknek tartott fent, és ily módon ő még nem kapott belőle. Már a lift előtt állt a székkel, mikor kinyílt az ajtó, és legnagyobb meglepetésére Kate ült vele szemben.

- Sam! Előbb érkezett a terápiára? – virult el Kate, és látszott az arcán, hogy pontosan érti a helyzetet.

- Én igazából...Igen.

- Oké Sam, kérem foglaljon helyet – miután Sólyom visszatolta a széket a szobába, Kate ügyesen lepakolt az asztalra, és néhány perc kisebb bénázás után a Sam kabátját és a sálját is felakasztotta a fogasra. Sam leült a kanapéra és keresztbe tette a lábát. – Mondja, hallotta már az a kifejezést, hogy a túlélő bűntudata? – Sam nagyot sóhajtott és megvakarta az orra tövét. Kate ezt egy igennek értelmezte.