Nem, nem haltam meg. De bárcsak inkább meghaltam volna, minthogy ezt átéljem. És amit mondott Lucian az mind igaz. A harc elkezdődött.
Felébredtem és itt voltam a semmi közepén. A fagyos télben. Egyes egyedül. Lucian eltünt. Eltünt! Fagyos csupasz fák között a hóban, háton feküdtem, miközben a legnagyobb furcsaság miatt nem fáztam! Tehát emögött is szerintem Lucian van. De miért tenne nekem jót? Hisz én olyan csökönyös és együgyü voltam. Bunkóként én nem érdemlek egyebet, csak a halált. De a halál csak a kezdett. Előjöttek az emlékeim ezrei. Emlékszem az "előző" életemre. Nem volt valami nagy szám. De akkor is az én életem, és számomra különleges. Semmi áron sem adom el senkinek. Mert ez csak azért az én életem. Senki másé.
És legjobban a hallgatást szerettem. És míg az éjszakában a hóban gubbasztottam, lépteket hallottam.
-Megfogsz fázni ha tovább a hóban fogsz feküdni.-nagyon is meglepődtem a törődését látva. A kezét felém nyújtotta, hogy felsegítsen. Feltápászkodtam a hóból, majd a hideget észre sem véve elkezdtem vetkőzni. Olyan nyugodt és higgadt volt a fejem. Elsőnek csak a vastag pulcsimat vettem le. Majd a bakjancsomat. Ezután a nadrágom gombjával bajlódtam. A zoknik következtek. A póló ami hálóingnek is elment volna, lassan és lágyan húztam föl. Lucian szeme elkerekedet, szemében furcsa vágyat véltem felfedezni. Hogy mért kezdtem el lefelé vetkőzni? Nem én irányítottam a testem, az biztos!
ESTÁS LEYENDO
Holdcsepp
FantasíaVolt már olyan érzésed mintha nem a saját bőrödben lennél? Velem például olyan vágyaim vanak hogy most azonnal letépjem a bőröm. A mellé kevergő intenzív harci vágy csillapíthatatlan és elviselhetetlen.
