Holdcsepp

Az utasító álom

Miután a papírt a vízbe dobtam, Lucián nem tudot meg semmit. A ház, ahol most 4-en lakunk, én, Lucián, húga Abbey és nagyapjuk James. Szerénynek nem mondható rendes palotában éltünk. A kapu szakasztott mása bármely horror filmben a fekete kerítéssel. 5 emeletes 3 toronnyal ellátott szürke ház poros ablakokkal. Amit beléptünk azonnal tátva maradt a szám. Vörös szőnyeg a lépcsőn...Hűh! Tényleg a középkor féleséges időben vagyok! Így éldegeltünk olyan sokáig míg már 16 nem lettem. Eddig Lucian nem sok furi dolgot csinált James-szel. Ha igazuk van hogy emberek és ők a rossz fiúk akkor igaza lenne a kéznek aki beszélt hozzám. Régies ruhák, táncok, kaják... Furik de megszokhatóak.
Vidám és boldog napjaimat egy kis gyanúval és Abbey-s féle barátságomat feldúlta a Május egyik éjszakáján gyötrő rémálom. A démon kéz megint megjelent. -Tartottad a szabad ezért én is adok neked. Az emberek kalandra vágynak. Irigykedhetnek mert te garantáltan megkapod. Leveheted az idegen bőrét és újra lebeghet régi önmagad éjfekete haja. Holnap gyere ki este 10 körül. Én a te helyedben nem bánnám meg. Elég hogy ilyen sokáig hazugságban éltél. És többet hozzá ne merj Lucian-hoz és James-hez. A barátod már vár a te lelkedre-mondta a dörmögő zombi kéz féleség. Kalandot ígért és izgalmat. De a lelkemmel mit akar közölni? Tán régen ismertük egymást? Lehetséges lenne?
Nyirkos tarkómra most már a fekete(!!) hajam tapadt oda. Reggel 5 óra körül lehetett az idő. Ha így meglátnak a többiek egyből lebuknék. A legjobb lenne ha kimennék a városba és az egyik fogadós szobájába meghúznám magam. Pénzt majd veszek el a kancsóból egy kicsit.