Állαтι Öѕzтöɴöĸ 2. - A ĸαlαɴd ғolyтαтódιĸ [Beғejezeтт]

38. rész

Ez nem lehet igaz...

Valaki csengetett. Majd megint.

- Megyek már! - ordítom az ajtó irányába, pedig tudom, hogy nem hallja a türelmetlen személy. Egy hirtelen mozdulattal kinyitom az ajtót, és értetlenül nézek körbe: nem állt senki az ajtóban.

- Ez fura. - húzom meg a vállam, majd mikor bezártam volna az ajtót, a földön megpillantottam egy borítékot, melynek vörös színe volt. Még mielőtt felvettem volna a felettébb nyugtalanító borítékot, még egyszer körülnéztem az ajtóban: semmi. Nyugtalanul néztem a lábtörlőn heverő levelet, majd óvatosan felvettem.

- Ki az? - kérdezte Scott, miközben nehézkesen jött le a lépcsőn.

- Senki. - válaszoltam halkan, miközben meredten bámultam a levelet, ami a kezemben volt.

- Az mi? - kérdezte Scott.

- Magam sem tudom. - fordítom meg a borítékot majd elkezdem lassan feltépni.

- Ne nyisd ki! - szólt rám Scott - Add ide. - vette ki a kezemből szó nélkül a borítékot, majd egy ideig nézte:

- Tudod ki küldte?

- Gondolom... - válaszoltam sóhajtva.

- Akkor miért akartad kinyitni? - kérdezte nyugtalanul Scott.

Hát ez egy igazán remek kérdés: magam sem tudom. Lepillantottam a padlóra, mert nem tudtam válaszolni. Szótlanul néztem, ahogyan Scott a levelet az égő kandallóba dobta:

- Ennek itt a helye. - válaszolta, miközben kérdőn rám nézett. Bólintottam.

1 héttel később

Már egy hét telt el azóta, mióta megöltem Alfa gyilkosát. A Red Veil nem zaklatott a levél óta. Nem tudom mi a borzasztóbb: az, ha a Red Veil zaklat, vagy az ha nem... Talán valamire készülnek? Mindenesetre óvatosnak kell lennünk. Ekkor hirtelen megszólalt az ajtó csengője: Scott-tal összenéztünk. Az ajtóhoz léptünk, majd óvatosan kinéztem: Sara volt az. Na jó azért ennyire paranormálisnak sem kellene lenni. Kinyitottam az ajtót, majd kedvesen fogatuk:

- Szia Sara! - köszöntünk.

- Sziasztok! Lehet egy kérdésem?

- Persze. - válaszoltam kíváncsian.

- Miért nem jöttetek el a szülinapi bulimra?

Értetlenül néztem Sara-ra.

- Pedig még meghívót is küldtem... Itt hagytam a lábtörlőtökön egy piros borítékban.

Megdöbbenve néztem Sara-ra, majd tekintetemet Scott-ra tereltem, és mikor a tekintetünk összetalálkozott, megvakarta a tarkóját, és hátat fordított, majd elment. Remek.

- Tudod Sara... Mi azért nem tudtunk elmenni, mert.... (mit is mondjak... oh, te jó ég...) mert nem kaptuk meg a meghívót...

- Oh - lepődött meg Sara - Pedig láttam, ahogy felvetted a földről. - teszi a kezeit keresztbe Sara - Ha nem akartatok eljönni, akkor mondjátok meg, nem kell a hazugság.

- Bocsáss meg kérlek! Nézd Sara... mi azt hittük, hogy valaki más küldte a levelet... És ezért ki sem bontottuk...

- Értem. Akkor ebből tanulva legközelebb személyesen adom át.

- Jobb lenne...

- Miért mit hittetek? Hogy maga a maffia küldte?

A háttérből egy enyhe kis kuncogást hallottam: nem vicces Scott. Scott ekkor rám nézett és intett a kezével, jelezvén, hogy tudja, hogy nem vicces.

- Nem, dehogy! - válaszoltam színésziesen Sara-nak. Fagyos hangulat kerekedett ki. Elég fagyos. A kínos csöndet azonban kénytelen voltam megtörni:

- Most éppen milyen ruhákon dolgozol?

- Semmi különösen - húzza meg a száját - Talán nem is ez a hivatásom. - gondolkodik el.

- Ezt nem értem. Hisz mindig is szerettél ruhákkal foglalkozni. Mi változott?

- Hmm... Magam sem tudom. Talán ráuntam erre az egészre...

- Ne add fel - érintem meg a vállát - Biztosan elakarod vesztegetni azt a sok időt amit a ruhákkal kapcsolatban tettél?

- Igaz. - mosolyodik el - De nem tudom, hogy folytatni akarom-e. Összekuszálódtak a gondolataim...

- Mi történt? - kérdeztem aggódóan.

- Semmi, semmi - vágta rá reflexből - Csak tegnap belegondoltam, hogy mennyi ezer más dolgot csinálhatnék. Nem akarok leragadni most a ruháknál... Lehet később visszatérek a tervezéshez, de jelenleg nincs erőm hozzá. Olyan akarok lenni, mint te Helen: szabad.

Na hát ez furcsán jött ki. Ez kedves, de nem akarom, hogy olyan legyen, mint én. Nem akarom, hogy Sara-nak olyan dolgokat kelljen átélnie, mint nekem... Ezt az ellenségemnek sem kívánnám.

- Ez kedves Sara, és igazán megtisztelő. De ne akarj másokra hasonlítani, légy önmagad.

- Igen... De nem tudom ki vagyok. - nézett rám kék szemeivel, amelyekben az élet ragyogása kezdett elhalványodni.

- Tudod mit? Segítek megtalálni önmagad! - dobtam fel a segítségemet, de fogalmam sincs hogy hogyan csináljam.

- Tényleg? Ez nagy segítség lenne! El sem hiszem.

- Ugyan Sara! Hisz barátok vagyunk, meg jövök neked eggyel, mert kihagytuk a bulidat. - válaszoltam enyhe mosollyal.

- Igaz! Mikor kezdjük?

- Am... - ez váratlanul ért - Mondjuk holnap? - tűztem ki a dátumot, de nem tudom hogy s mint lesz ez. De ki tudna ellenállni Sara ég szín kék szemeinek.

- Rendben! - Sara megnyugodva hagyta el a házat.

Lehuppanok Scott mellé a kanapéba, majd szó nélkül néztem addig míg fel nem tűnt neki:

- Jó, jó! Tudom Helen, ne nézz már így! - mosolyodik el a végére - Legközelebb nem fordul elő ilyen félreértés!

- Remélem is! - veregetem meg a vállát. Na már csak azt kellene kitalálnom, hogy hogyan segítsek Sara-nak. Hmm...