ʙᴇʜɪɴᴅ ᴍʏ ɴᴀᴍᴇ - ɴᴀᴍᴊɪɴ

3. ◦∘ Sea

Összeszorítva szemhéjaim vártam, hogy retináim hozzászokjanak az éles fényhez, mely hirtelen rájuk vetült. Kezeimet szemeim elé emelve hunyorogtam és pislogtam sűrűn, amíg teljesen meg nem szoktam a szobába beereszkedő erős napsugarainak hatását. Lassan felülve az ágyamban sóhajtottam halkan és megdörzsöltem látószerveim, hátha azzal eltűnthetem belőlük a még beléjük szorult fáradtságot, az álmosság lusta érzését.
- Ne haragudj, felkeltettelek?-pillantott rám Taehyung, aki az ablak előtt állt, immár válla felett hátranézve rám. Valószínűleg végignézte, ahogy egészen eddig felszenvedtem magam ülő pozícióba az ágyon, de már hozzászokott a szerencsétlen lényemhez, hisz már nem egy kevés ideje élünk együtt, egy háztartásban, egy szobában.
- Ah, semmi gond, amúgy is fel kellett volna már ébrednem.-ásítottam és megpróbáltam a lábaimat a papucsaimba illeszteni, ami elég nehéz feladatnak bizonyult kora reggel.
- Biztos szépet álmodtál, végig vigyorogtad az estét.
Hangja hiába jutott el a hallójáratomhoz, értelmezni csak később tudták agytekervényeim, de bár ne tették volna. Bárcsak elengedték volna ott ezt a mondatfoszlányt, ahol volt. Ehelyett keserű ízt ébresztett a számban, ismét fájt a gyomrom a kínzó gondolatok hadától és szívem megannyiszor összeszorult, mint eddig mindig. Már hozzászokhattam volna, már bőven megtehettem volna, ahányszor átéltem már ezt a kínt és még mindig, megannyiszor csak egyre jobban és jobban fáj. Legszívesebben felpofoznám, sőt, agyonverném a tudatalattim, amiért ilyen játékot űz velem. Számára talán viccesnek hat, ám engem csak még jobban meggyötör - ha ez egyáltalán lehetséges.
Halványan elmosolyodva saját nyomoromon álltam fel és csoszogtam az ajtó irányába.
- Szép volt.-jegyzem meg halkan.-Lesz ma valami fontos programunk?
- Csak az új koreográfia megtanulása, egy óra múlva kezdjük is a próbát. Hoseok már előrement bemelegíteni, tudod milyen megállíthatatlan, ha táncról van szó.
- Persze, hogy túlpörög, ha egyszer végre megmutathatja mire is van specializálódva.-kuncogom el magam halkan, ahogy eszembe jut Hobi ragyogó arca, amikor táncol és igazán szabadnak érzi magát.- Addig elmegyek tusolni.
Tae továbbra is hol az ablakot, hol a telefonját pásztázva bólint egy aprót, mire én kiléptem a szobából egyenesen a fürdő felé véve az irányt.
Lehúztam magamról a rám nehezedő textil rétegeket és sóhajtva egyet másztam be a tus alá. Megnyitottam a vizet és elvigyorodtam, ahogy a forró víz perzselni kezdte a bőrömet, ezzel felébresztve engem és apró vöröses árnyalatokat hagyva testemen. Felsóhajtva nedvesítettem be a hajam és minden bőrfelületem, miközben halkan elkezdtem dúdolni, ami később énekbe torkollt.
Felszabadultan masszíroztam gondosan a sampont a hajtöveimbe és jobbra-balra lépkedtem lassan aprókat, amivel eljátszottam egy kisebb táncot a színpadon. Lemosva a habot a fejemről kaptam kezeim közé a tusfürdőmet és beleénekelve, szinte sikítva a refrént félig összerogytam, hogy ezzel még több érzelmet vigyek bele, talán túl sokat is. A szöveg felénél kicsúszott ujjaim közül a tubus és mire feleszméltem már a tusolóban térdeltem és arcomat kezeimbe temetve zokogtam. Ajkamba haraptam, hogy minél halkabban folytassam e megalázó tevékenységem; a sírást. Hiába fedték el a szipogásaimat és nyöszörgéseimet a csobogó víz morajai, leginkább azt nem akartam, hogy a saját hallójárataimhoz eljussanak ezek a szörnyűséges hangok. Mintha egyszer csak a csatába menet leesett volna minden páncélom és folyamatosan a fülemben hallanám őket, ahogy csörömpölve zuhannak a poros földbe és ott maradok, védtelenül, egyedül, a saját kudarcom véres ízével a nyelvem alatt.
Átöleltem saját felsőtestem, úgy rázkódtam az érzelmeim által, mint nyárfalevél a gyenge szellő alatt. Íriszeimből megállíthatatlanul csordogált lelkem vére és én mit sem tehettem ez ellen.
Nem emlékszem mikor sírtam volna utoljára, de nem most volt, az biztos. Akkor még együtt élhettem anyámmal, távol innen, a mostani életemhez pedig még csak gondolatban sem volt semmi közöm és most mégis ilyenné lettem.
Miattad, minden miattad van. Ha te nem lennél én most nem tartanék itt, talán még akkor elhitethetném magammal, hogy minden rendben.
- Mert minden rendben.-súgtam magamnak és legszívesebben az öklömmel vertem volna szét a fejem. Megannyi harc vívódott bennem és én mit se tudtam tenni, csak hagyni, hogy egyszer hol az egyik, hol a másik fél indulatai ragadjanak magával, de ezt az ördögi játszmát olyan nehéz volt tűrni, s elviselni, hogy gyakran a saját agyamra mentem közben.

Elállítottam a vizet és kikászálódva a fülkéből lépkedtem a tükör elé. Tenyeremmel letöröve a rávetődő párát pillantottam bele a sík üveglapba, ahol megpillanthattam a világ legundorítóbb teremtményét és felhorkantva néztem vele farkas szemet hosszas ideig.
- Te szarházi!-üvöltöttem rá minden szemrebbenés nélkül és teljes erőből, szorosan összeszorítva és megfeszítve izmaimat vertem belé az öklöm, de egy ütés nem volt elég, ötször, hatszor is megismételve előző cselekedetem folytattam. Nem érdekelt, hogy a szilánkok felhasítják a bőröm, a kezem, hogy belevájódnak a húsomba, ezzel kellemetlen érzést okozva. Nem érdekelt az sem, hogy a vér lassan elkezdett ömleni a kézfejemből és a sötét vörös élet úgy mocskolta be az előbb tisztára subickolt testem. Undorral az arcomon, fintorogva pillantottam a tükör maradványaiba, de még mindig láttam azt az embert, akitől a leginkább megakartam volna szabadulni, így a másik kezemmel is célba vettem arcát, hátha akkor eltűnthetem a Föld színéről, ezzel mindenkinek megkönnyítve az életét.
Pihegve támaszkodtam meg a fehér csempén, körülöttem minden vörösben úszott, s a tenyér lenyomataim is ott maradtak a falon, ezzel díszitve győzelmemet, hisz immár nem nézett rám vissza senki. Örömittasan felnevettem.- Na mi van? Már nem tudsz nekem ártani többé.-kacagtam a levegőbe, majd fáradtan összeestem a hideg csempén és bágyadtan figyeltem, ahogy testem egyre petyhüdtebbé, egyre halványabbá, egyre fakóbbá válik, míg szép lassan bele nem olvad a körülöttem lévő fehérségbe - már ami megmaradt belőle.

Megrázva fejemet és sóhajtva egyet nyitottam ki szemeimet és a tükörbe néztem, majd halványan elmosolyodtam, ahogy megláttam magam.
- Hello, te rakás szerencsétlenség.-vigyorogtam.
Miután megtörölköztem lazán a derekam köré csavarva a törülközőmet léptem ki a fürdőből, de ahogy kinyitottam az ajtót ledermedtem.
- Pont most akartam kopogni.-motyogta mosolyogva Jin. Kerekded arcára halovány pír költözött, amint meglátta, hogy milyen hiányos öltözékben állok előtte.
- Már felesleges, épp végeztem.-mondtam halkan és már mentem is volna, de Jin megragadta a karomat, ezzel megállítva engem.
- Namjoon.-súgta, de én nem mertem hátra pillanatni rá.
- Igen?
- Kérlek, vigyázz magadra.-közelebb lépett hozzám és minden további nélkül, karjait átfonta derekam és hátam körül, szorosan magához húzva.- Ne mondd azt, hogy nincs semmi baj, mert láttam, hogy pirosak a szemeid.-ölelt szorosabban.-Nem kell elmondanod, hogy mi miatt, mert tudom, hogy nem szereted, de... de kérlek, figyelj oda jobban magadra, mert nem akarom, hogy bármi bajod essen.-súgta édesen és én földbe gyökerezett lábakkal álltam előtte.
Kim Namjoon, akár álmodsz, akár nem, de te lennél a világ legnagyobb idiótája, ha nem viszonoznád az általad szeretett ember ölelését.
Belemarkolva felsőjébe bújtam érintésébe, akár egy kiscica, aki egy kis törődésre és szeretetre vágyik a gazdájától. Úgy álltunk ott, egymásba burkolózva, percekig csak csendben. Élveztem a közelségét, a melegségét, az illatát, mely ugyanúgy körbeölelt, mint vékonyka karjai.

｡･:*:･★,｡･:*:･ﾟ☆

Frissítve: 2018. április 14.Igen, az egész könyvben ez a legrövidebb fejezet és az átírás során elgondolkodtam rajta, hogy kitörlöm és inkább összevonom egy másikkal, de rá kellett jönnöm, hogy szebb - legalábbis számomra mindenképp - ha ennek így marad meg az egyszerű tisztasága.