ʙᴇʜɪɴᴅ ᴍʏ ɴᴀᴍᴇ - ɴᴀᴍᴊɪɴ

8. ◦∘ Propose

Másnap arra ébredtem, hogy az ágyamban feküdtem, betakarva. Értetlenül néztem körbe, majd megláttam a szomszéd ágyban Taehyungot, aki török ülésben játszott a telefonján valamivel.
- Jó reggelt.-mondtam halkan, reménykedve benne, hogy nem akar a tegnap estéről beszélni.
- Jó reggelt. Remélem nem baj, hogy ágyba dugtalak.-nézett fel rám halványan elmosolyodva.
- Nem... köszönöm.
Egymást néztük és nem szóltunk semmit. Megállt köztünk hosszasan a csend és szinte fájó volt, hisz tudtam mit gondol, éreztem.
- Figyelj, Nam...
- Nem akarok róla beszélni.-vontam meg a vállam, mielőtt befejezhette volna mondatát.
- Csak annyit szerettem volna mondani, hogy mindannyian aggódtunk érted és nagyon szeretünk. Ha esetleg felhagynál a rossz hallgatási szokásoddal és elmondanád mi baj van, tudnánk rajtad segíteni.
- Kösz, de nem.
Elnevette magát.- Kinek játszod meg magad?
- Nem játszok meg semmit.-közben másik oldalamra fordulva fordítottam neki hátat.
- A nagy büdös szart nem!-meglepett a kifejezése, nem ilyen szokott lenni.- Lehet, hogy te azt hiszed, hogy nagyon jól van ez így, de nincs! Hogy legyünk mi egy nagy család, ha közben van egy ember, akiről nem tudunk semmit? Hiába tagadnád, ez így van! Semmit, érted? Annyit nem vagy képes elmondani, hogy miért vagy már több hónapja furcsa és zaklatott, hogy miért dolgozol többet és még sorolhatnám. Másoknak bezzeg mindig megmondod, hogy mondják el mi bajuk, mert az úgy nem mehet, hogy nem.-felpattant az ágyról és megindult felém, de félúton megállt.
- Azok mások, ez én vagyok. Különbség van a kettő közt.
- Az egyetlen különbség amit látok, hogy ők megbíznak bennünk.-az ajtó felé indult és megragadta a kilincset, de ismét megtorpant.- Csak tudnám mit kéne még tennünk ahhoz, hogy figyelembe vegyél minket, hogy ne csak az önző gondolataiddal és bajaiddal legyél elfoglalva.
- Az önzőség, hogy megkíméllek titeket a felesleges dolgaimtól?
- Felesleges?-felemleve hangját fordult hátra és egyenesen a szemeibe nézett.- Szinte a testvérünk vagy és szerinted annyira hidegen hagy bennünket, hogy mi a bajod? Minden érdekel minket, ami a másikkal történik! Már több, mint hét éve vagyunk egymás nyakán és szerinted ennyire lényegtelen lenne minden apró probléma? Hoseok még azt is elmondta neked, hogy elsírta magát egy rajongói levelen, Yoongi csak neked nyílik meg igazán és Jungkookot te segítetted fel augusztusban...-bekönnyezve állt előttem, majd vett egy mély levegőt.- Hát akkor ennyire miért nem vagy képes?
Lassan ráemeltem tekintetem és szinte tudta mit mondanék, ezért elnevette magát.
- Tudod mit? Hagyjuk akkor az egészet. Az egész Bangtan csak egy álca a számodra, hogy mi egy család vagyunk és leszünk örökké. Tudod mit csinál a család? Megbízik a másikban, de sajnos te erre képtelen vagy.-feldühödve indult el az ajtó felé. Felpattantam az ágyról és utána mentem volna, de olyan gyengének éreztem magam és a csontjaim, a világ egy pillanatra körbefordult előttem és én térdre rogytam a parkettán.
Rémülten fordult hátra és a ledöbbentségtől, a sokktól megmozdulni sem bírt.
- Én... sajnálom.-zokogtam fel. Tae odasietett hozzám és magához ölelt. Sosem látott még így, ahogy senki más sem.
- Namjoon, hé.-simogatta gyengéden a hátam.- Sajnálom, kicsit durva voltam.
- Nem, igazad van.-arcomat vállába fúrva sírtam tovább.- Szörnyű ember vagyok.
- Ez nem igaz.-csitítgatott tovább.-Csak túlreagáltam, mert aggódok érted.
- De, mert a saját szerelmi nyomorom miatt szenvedtek ti is.
- Ugyan... várj. Micsoda? Szerelmes vagy?
Elmosolyodva húzódtam el tőle, hogy a szemeibe nézhessek. Nem értett semmit, tehát elég jól titkoltam.
- A világ legcsodálatosabb emberébe.
- Ki az?-kérdezte féloldalas mosollyal az arcán.
- Te is ismered.
- Most barkóbázunk?
- Lehet.-nevettem el magam.
- Tehát ismerem?
- Igen.
- A többiek is ismerik?
- Igen.
- Honchul?
- Ugyan már!-csaptam gyengéden vállon.- Amúgy sem szabad még rákérdezni.
- Hm... Egy idős velünk?
- Kürölbelül.
- Ugye nem Jungkook?-emelte fel ismét a hangját.
- Ne légy idióta, ha ő lenne nem segítettelek volna össze titeket.
- Vagy csak arra gondolnál, hogy a szerelmed boldogságáért bármit.
- Jó, ez tényleg lehetséges lenne nálam.
- Szóval ő az!?
- Dehogy!-kacagtam fel.
- Akkor Hoseok.
- Miért lenne Hoseok?
- Azt mondtad, ha lány lenne őt vennéd el feleségül, mert kiegészítitek egymást.
- Erről megfeledkeztem.-kuncogtam el magam.
- Yoongi.
- Most már csak tippelgetsz.-mondtam vigyorogva szemeibe nézve.
- Akkor én. Mindig is tudtam, hogy mély vonzalmakat érzel irántam legbelül.
- Hát hogyne, ha tehetném a két kicsi kacsódat lecsókolnám a helyéről.
Hangosan felnevetett.
- Namjoon?
- Igen?
- Mármint Namjoon! Belé vagy szerelmes.
- Hát, valóban nagyszerű rapper és nála csodálatosabb férfi nem is létezik.
- Micsoda egoizmus. Lehet saját magadról írod a dalaidat!
- Egészen biztosan.
- Jó-jó, már tényleg tudom.
- Na?
- Jimin.
Elkuncogtam magam, majd lassan bólogatni kezdtem.
- Tényleg?
- Igen.
- Komolyan?
- Nem.
- Micsoda?
- Talán.
- Namjoon!
- Jin.
Már tette volna fel a következő kérdést, mikor realizálta végre a helyzetet és rájött, hogy már nem kell tovább találgatnia, hisz már megoldotta a rejtélyt.
- Jinbe?-kérdezte halkabban, mintha nem akarnál elhinni az egészet.
- Igen.