Gyönyörű. Hogy lehet valakinek ilyen csodálatos szeme? Felfoghatatlan. Csak nézem... Egyhosszában, szakadatlan. Nem tudok betelni vele. Amióta az eszemet tudom, egyszer sem láttam még csak ehhez hasonlót sem.
Ő csak beszél. Én nézek a szemébe. Mélyen. Nem tűnik fel neki semmi. Mire is számítottam? De az idő telik. Egyre gyorsabban. Kezd értelmet nyerni, hogy miért is nevezik a Vénuszt, a szerelem bolygójának. Keringési igedeje 224,7 földi nap. Ha az ember, azzal van akit szeret, elveszíti az időérzékét és csak a pillanatnak él. Csak telnek és múlnak a percek.
El sem tudok képzelni ennél jobb és szebb dolgot. Csak Ő és én. Senki más. Elmerülni egymás tekintetében. Még úgy is, ha tudom, hogy nem akar semmit. Mégis. Boldogsággal tölt el bármilyen apró tette. Mosolyt csal az arcomra. Egy kedves gesztus. Legszivesebben magamhoz ölelném, és soha többet nem engedném el.
A jelzőcsengő lassan megszólal, s egyetlen reményem a boldogságra tovább áll. Utolsó pillamtásait rámszegezi, majd kilép a teremből.
Egyedül maradtam.
Már csak a remény él bennem, hogy egyszer, végre valahára, együtt adhatunk hálát az égnek, és emlegethetjük fel a Vénuszt mondván, hogy jobb hely, mint a Föld. Mert az a bolygó, a szerelmeseké.
