Nila
Már bőven benne jártak az éjszakában, a vendégek csak jöttek és mentek, de ez egy vörös lámpás házban nem is volt annyira meglepő. Előre nyúlva takarította a pultot, néha olyan bénák voltak az emberek, hogy kilöttyintették az italukat, miközben a lányokat figyelték a színpadon. Ő meg aztán takaríthatott utánuk.
Bosszankodva csinálta most is, félig átnyúlva a pulton, mikor váratlanul sötétebb lett, valaki kitakarta előtte a lámpa fényét. A félhomályban egy magas srác állt előtte, whisky színű szemei ragyogtak a sötétben, miközben fiatalos arcán elszórva anyajegyek pihentek. Rövid, sötét haját belőtte, öltözéke szürke pólóból állt, ami kiemelt az izmait. A pult alatt nem láthatta, hogy mit viselt, de sejtette, hogy talán farmert. Elég fiatalnak tűnt, érdeklődve nézett most el rá.
– Segíthetek valamiben?
– Én, khm, egy lányt... egy lányt szeretnék – akadt meg beszéd közben. Tisztán látszott rajta, hogy ideges és zavarban van, az arca is kicsit kipirult, kis cukifiú volt.
– És? Meg is tudod fizetni?
– Igen!
– Akkor legyen, gyere utánam. – Sétált ki a pult mögül, hogy aztán hátravezesse a férfit a privát szobákhoz. Nila bakancsos lába lágyan suhant a fekete padlón, ugyanolyan falatnyi ruhát viselt, mint a többi lány, viszont nem volt hajlandó magassarkút hordani. Még mit nem, a pult mögött így is majd leszakadt a lába, nem kellett neki az a borzadály!
Mikor végre elértek egy bizonyos ajtóhoz, magában felkuncogott. Ez biztos tetszeni fog a barátnőjének, ő van oda az ilyen helyes kölykökért. Bevezette a srácot a vörös szobába, amiben most egy szék és egy ágy volt, illetve még egy ajtó, ami mögött Virgin bújt meg. Oda tilos volt bárkinek is bemenni, az a saját magánszférája volt.
Leültette az új fiút a székre, odalépdelt a zárt ajtóhoz és finoman bekopogott rajta. Várt pár pillanatot, mire vörös hajzuhatag tűnt fel előtte, ragyogó zöld szemek pillantottak rá.
– Hoztam neked egy cukipofit. Légy vele óvatos, szerintem most lesz az első – suttogott Virginnek, mire a másik lány arcán egy elégedett mosoly tündökölt. Imádta barátnőjét, annyira tudta adni az ártatlant, mint amire a neve is utalt, de belül egy vadóc lány volt. Soha nem kérdezte, miért jött ide vagy mi vezette erre, ez közös megállapodás volt részükről; egyszerűen segített neki, hogy a normális kuncsaftokat kapja meg. Ha bármi veszély lett volna, biztos, hogy nem hozza ide a lánynak.
Mosolyogva hagyta maga mögött a párost, de még utoljára visszapillantva látta, ahogy a szépfiú idegesen mocorog a széken. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót és kitette a ne zavarj táblát.
-o-o-o-o-o-
Virgin
Már alig várta, hogy elkezdődjön az este. Tudta, hogy Nila segít neki a kuncsaftokban, hogy olyanok jöjjenek, akik nem elmebeteg vadállatok. Ha ilyen érkezett volna, akkor biztos, hogy a lány elgyepálja őket. Látta már tőle nem egyszer! Baseball ütővel kergette el az utolsót, aki megütötte szex közben. Szoros barátság alakult ki közöttük az elmúlt egy évben, vigyáztak egymásra és ez így volt jó. Nappal együtt pihentek, éjszaka pedig együtt dolgoztak. Ő táncos és kurva volt, míg a másik lány a csapos.
Most is, hallotta a halk kopogást, aztán feltűnt előtte az oly jól ismert sötétbarna haj és a sötétzöld színű szemek; na meg az elmaradhatatlan vigyori arc. Nem tudta, honnan merítette magából ezt a jókedvet Nila; bár lehet, ennek köze volt ahhoz a pár feleshez, amit mindig bedobott a műszak elején.
YOU ARE READING
Hajsza
ActionMi történik akkor, ha két fiatal lány ki akar törni a kurvák világából, egy beskatulyázott életből; miközben két férfi államokon keresztül üldözi őket, hogy kézre kerítsék a rablókat? Ki fog nyerni, ki lesz a vadász és ki a vad? Négy múlt, négy él...