Hajsza

Második játszma

Dylan

Másnap reggel úgy ébredt, mintha legalább huszonnégy órán keresztül aludt volna. Teljesen kipihentnek érezte magát, bár az egyik karja totálisan elzsibbadt. Az ablakon beszökő nap erős fénye kezdte elűzni a szeméből az álmot, ami aztán a valóságnak adott helyet.

Értetlenül meredt az ismeretlen szobára, először azt sem tudta, hogy hol van. Nem volt ismerős a hely, főleg nem az illatok. Aztán úgy csapta meg a felismerés, mintha pofonvágták volna. Azonnal felült az ágyon és szaladt az asztalhoz, ahova a cuccait tette le még előző este.

- Oh... hogy! - csapta a falhoz a pénztárcáját. Teljesen üres volt, totálisan kifosztották. Hát ez hihetetlen, mi a jó büdös kurva anyjáért aludt el?! Tudta, érezte, hogy nem lett volna szabad itt maradnia, inkább gyalogolnia kellett volna a városig, erre tessék. Dühösen meredt most az üres szobára, mintha az tehetne arról, hogy ide jutott. Se a lány, se semmi más nem volt, ami rá emlékeztetett volna.

- Ezt még megjárod, ha addig élek is! - dühös, öles léptekkel tépte fel a szoba ajtaját, és lerohant a lépcsőn a földszintre. Mikor körülnézett, nem látott senkit, csak egy idősebb férfit a pult mögött. - Hol vannak?!

- Mégis kik? - értetlenül és bosszankodva nézett vissza rá az öreg. Látszott az arcán, hogy azt se érti, mégis miért van itt. - Egyébként is, maga mit keres itt?! Csak este fog kinyitni a hely, tűnjön innen, vagy hívom a rendőröket!

- A lányok; a két kurva, akik tegnap itt voltak! A barna hajú a pult mögött és egy vörös odafenn! - szavaira az öreg olyan arcot vágott, mintha pofon csapták volna. Sejtette, hogy valami nagyon nem stimmel.

- Várjon... ők már tegnap óta nem dolgoznak itt, felmondott mindkettő! - nézett rá nagy szemekkel az öreg, ő meg azt hitte, menten kirángatja a pult mögül és rajta fogja kitölteni a dühét.

- Hogy az a büdös kurva életbe már! Ezt nem hiszem el, ilyen a világon nincs! - ordított magából kikelve, miközben ujjaival idegesen végigszántott a haján. A következő pillanatban érte a meglepetés, a telefonja megrezdült a zsebében. Még mindig valaki más ruháját viselte, de amint megérezte, úgy vette elő a mobilt. Tegnap lemerült, nem is rémlett neki, hogy feltöltötte volna. A kijelzőn csak ennyi fogadta.

„Szép volt a tegnap este, Cukifiú! Vittük, amid csak volt; köszi a költőpénzt a nyárra. Virgin&Nila"

Úgy vágta a telefont a falnak, hogy az ripityára tört. Ezt nem hitte el, ilyen nincs, nem baszhatott ki vele ennyire az élet! Fújtatva fordult az ijedt csaposhoz.

- Adjon egy telefont, most! - Az öreg szaladt, ahogy a lábai bírták.

Tíz perccel később, egy mobillal a kezében állt a pult előtt és tárcsázta az első számot, ami eszébe jutott. Tudta, hogy barátja majd segít neki, ha rajta múlik, a pokolból is előrángatja azt a kettőt, nem ússzák meg.

- Igen?

- Logan! Van egy kis munkám a számodra - mordult a telefonba, hogy a vonal túlsó végén hallotta, ahogy barátja felnevet. Szinte maga előtt látta a férfi arcát a rá jellemző gonosz vigyorral. - De előbb gyere értem.

- Na, mi van, csak nem átvágtak a kurvák?

- Fogd be és húzd ide a beled, de kurva gyorsan!

- Jól van, jól van, ne kapd fel a vizet - nevetett a férfi a vonal túlsó végén. - Hova menjek?

Lediktálta neki a pontos címet, végül letette a telefont. Amíg Logan ide nem ért, addig fel-alá masírozott a pultos előtt idegesen, egyszerűen nem bírt nyugton maradni. Ezt egyáltalán nem hitte el, ilyen a világon nincs! Életében először jött kurvák közelébe, erre ez a kettő sikeresen kiforgatta még a vagyonából is. Abban a tárcában volt minden, a bankkártyái, kódok, személyazonosság; minden, amit csak használni tudott. Rossz szokása volt, hogy egy helyre tette a cuccait, Logan már nem egyszer figyelmeztette, de nem hallgatott rá. Úgy tűnt, innentől kezdve kénytelen lesz igazat adni kissé komor barátjának.