Érinthetetlen • Taegi • ✓

6 • Amikor felkel a Nap

Ahogy Taehyung kinyitotta pislákolóit, egy pillanatra meglepődött, hogy nem a saját szobájában ébredt. Aztán eszébe jutott a tegnap feltett kérdése Yoonginak, és egy felhőtlen érzés szakadt mellkasába, amiért a fiú betartotta szavát.

Miközben felült az ágyban, kitekintett az ablakon. Hajnali fények és a Nap halvány sugarai játszadoztak az égen.
Nem emlékszik arra, hogy meddig lehettek tegnap a réten Yoongival, de abban egészen biztos volt, hogy már rég átlépték az éjfél kapuját, mire valahogyan haza kerültek.

Arra viszont tisztán emlékszik, ahogy ajkai megízlelték Yoongi selymesen puha arcbőrét.

Mintha egy virágoskert keveredett volna a friss eső és a hegyvidék aromájával, ezzel egy különleges, és markáns illatesszenciát létrehozva - pontosan ezt érezte, mikor Yoongihoz hajolt.
Még soha nem érzett ilyen egyedi illatot; teljesen beleívódott szaglószervébe.
Ajkai pedig egy újabb érintéséért áhítoztak.

Lesütötte még kissé álmos pilláit.
Mi van, ha Yoongi hülyének nézte, és most kiakarja dobni a lakásból? Taehyungnak ez is megfordult a fejében, hiszen nem tartotta normálisnak azt, amit tett. És félt, hogy ezzel Yoongi is így van.

Halántékát szúró gondolataival botorkált ki a konyhába.

- Jó reggelt - Taehyung megállt az étkezőasztal mellett, egyik tenyerét a világos fa anyagra támasztva. Nem mert közelebb menni Yoongihoz, hiszen még mindig aggódott a tegnap történtek esetleges következményei miatt.

- Jó reggelt - köszönt vissza a szőke hajú, hátra sem fordulva. Egyrészt, épp a pirítóval szenvedett, másrészt pusztán Taehyung reggeli, karcos hangja sok ezernyi, apró rezdülést csalt ki bőre különböző pontjaiból, amit egyáltalán nem értett. Ő nem tud érezni, az ő teste nem produkál reakciókat, mégis, amióta Taehyunggal van, ez megborulni látszik. Mintha Taehyung képes lenne újra éleszteni azt, ami hajdanán Yoongi volt.

- Ezt nem hiszem el - fáradt sóhaj hagyta el a szőke ajkait. A két kenyérszelet már szénné égett, mert a fiú nem tud boldogulni a konyhai eszközzel.

- Hadd segítsek - érezte meg pár másodperc múlva Taehyung kezét a vállára simulni, miközben a barna hajú a másik kezével lenyomott egy gombot a pirítón, aminek következtében sikeresen kiugrottak a füstölgő kenyerek.

Ahogy érezte Taehyung meleg bőrét a ruháján keresztül, újra visszarepült a tegnap éjszakai órákba. Ő sem felejtette el a történteket.
Akkor értette meg igazán, ami már a kezdetekkor ott motoszkált a fejében: hogy még többre van szüksége Taehyungból. Még több érintését szeretné magáénak tudni, még több arcra adott puszinál szeretne Taehyung ajkai után vágyakozni.

Bűnös gondolatai miatt Taehyung már a halálra van ítélve.

- Reggelizhetnénk a tetőn? Szeretném veled megnézni a napfelkeltét - ahogy Taehyung Yoongi szemeibe nézett, mintha saját érzéseinek tükörképét látta volna csillogni a sötét pupillákban.

- Persze - Yoongi szívverése felgyorsult, és mintha az arcát is forróbbnak érezte volna, mint máskor. Lehet, hogy elpirult? Persze ezt képtelenségnek tartotta, hiszen már oly rég volt, hogy orcái felvették a piros égető árnyalatait, és emlékei is megkoptak már ezzel kapcsolatban, de ahogy kezével arcához kapott, valóban sokkal melegebbnek érezte bőrét. - De, előtte segítenél pirítósokat csinálni?

Taehyung csak hangosan mosolygott, majd hozzá is látott a reggeli készítéséhez.

Már kint ültek a tetőn, a nem szénné égett pirítóst majszolva és narancslét szürcsölve. Lábuk alatt lassan ébredezett a város.
Mindketten a felkelő sárga csillag látványát itták magukba, és engedték, hogy távoli sugarai enyhén pirítsák bőrüket.

- Nem akarsz elküldeni, Yoongi? - Taehyung törökülésben szürcsölte szívószálon keresztül a narancslét, miközben tekintetét a napfelkeltén tartotta. Félt a választól, ezért sem mert Yoongira nézni.

- Miért akarnálak elküldeni? - a szőke hajú Taehyungra vezette tekintetét. Arca a sárga árnyalataiban pompázott, és ha ez lehetséges, még káprázatosabbnak látta, mint eddig. Bántotta, hogy a fiú ilyenekre gondol. Sosem küldené el Taehyungot, bármit is kövessen el a barna hajú.

- Tudod, a tegnap történtek miatt - Taehyung lesütötte pilláit. Nem akart elpirulni, de mintha ez a beszélgetés jobban zavarba hozta volna, mint az, amikor megpuszilta Yoongit.

- Inkább örülnék, ha újra megtörténne - Yoongi egyáltalán nem hallotta saját szavait. Taehyungot figyelte, és csak kimondta azt, amire a leginkább vágyott. Megfeledkezett a tetőről, a Napról, a külvilágról, és visszarepült a tegnapba, abba a pillantba, amikor Taehyung ajkai a bőrét érintették. Újra akarta élni.

Taehyung felnyitotta szemhéjait, és elméjében Yoongi kimondott szavai keringtek.
Szeretné, ha ez a valóság lenne, hogyha oldalra tekint, Yoongi nem foszlana köddé, akárcsak a képzelete alkotta illúzió. Hogy az a csillogás Yoongi szemében nemcsak hazugság volna.

Vágytól ittas szemmel, és még mindig pirospozsgás arccal fordult Yoongi felé. Akkor sem küldené el, ha ajkai ezúttal az ő ajkait érintenék?

Szeretné Yoonginak adni az első csókját.

- Akkor sem küldenél el, ha most megcsókolnálak? - Taehyung tekintete ide-oda cikázott Yoongi ajkai és szemei között.

- Akkor küldenélek el, ha nem tennéd meg - Yoongi mozdulatlanul várta, hogy mi fog történni. Ebben a pillanatban az sem érdekelte, ha a csók után a pokol tüzében fog elégni. Tudja, hogy megérdemelné. De egyre növekvő vágya Taehyung iránt nem engedte, hogy józanul gondolkodjon.

Ahogy ajkaik találkoztak, mintha a Nap perzselő sugarai robbantak volna fel.

Egyszerre volt gyengéd és heves.
Gyengéd a lassúságtól és érzékiségtől, heves a bennük és a kettejük között cikázó érzelmektől.

Taehyung nemcsak azért remegett belül, mert ez volt az első csókja. Hanem mert Yoongit csókolta.
Ajkai puhábbak és finomabbak voltak, mint ahogy azt elképzelte. Természetesen Taehyung is számtalanszor álmodozott már az elsőről, de Yoongi miatt a valóság sokkal földöntúlibbra, sokkal gyönyörűbbre sikerült. Abban a pillanatban szó szerint úgy érezte, hogy születésükkor az ajkaikat elválasztották egymástól, és csak arra vártak, hogy újra találkozhassanak.

Yoongi mintha méterekkel a föld felett lebegett volna. Mintha a mennyben lenne.
Taehyung ajkai tökéletesen simultak az övéihez, tökéletes csókot lehelve rájuk. Sokan úgy tartják, hogy nem létezik tökéletes.
Ám Yoongi mégis ezzel a szóval tudta volna legjobban jellemezni ezt a pillanatot, ezt a csókot.

- Nézzenek oda, a kis művészünk nem csak, hogy különc, de még buzi is - hangos nevetés hallatszódott az utcáról.

Taehyung és Yoongi elváltak egymástól. A barna hajú nem merte kinyitni a szemét.
Nem akart oda nézni. Nem akarta látni őket.

Yoongi egy pillanatra a fiúkból összeverődőtt társaságra kapta tekintetét. Már az arcukról és a kisugárzásukról lerítt, hogy ők az iskola vezérei.
Még nevettek, gúnyolódtak Taehyungékon, majd az egyenruhájukban tovább ballagtak az iskola felé.

- Már érted, miért nem akarok iskolába menni? - Taehyung csukott szeméből könnyek folytak, ezzel felszántva gyönyörű arcát.

- Ma nem mész be az évnyitóra. Együtt fogjuk tölteni augusztus utolsó napját - Yoongi magához húzta a zokogó fiút, és hátát simogatva próbálta meg lecsitítani.

A barna hajú csókja még mindig intenzíven lángolt ajkain, és legszívesebben még többet kérne belőle, de most csak azon tudta törni a fejét, hogy mi lesz Taehyunggal így az iskolában.