Clouds

Third~I am lonely...

                      Blair Clark
- Semmi gond.- legyintettem
Hiába, úgy tettem minthogyha ez az egész nem érintett volna meg. Erősnek akartam látszani, legalább egy ember lássa azt hogy erős vagyok! De hiába, az arcomra volt írva.
- Én nem úgy látom.- ült le mellém.
Közelsége biztonságot nyújtott, és nem éreztem magam egyedül.
- Jó. Szarul esett. Kész. Túlélem.- tagoltam a szavaimat miközben nehézkesen fújtam ki a levegőt.
- Ezt a lányt én is csak ma ismertem meg. Aztán tudta hogy színész vagyok, ezáltal gazdag. És egyben egy elvált színész.- forgatta a szemét.
- Kihasznált volna.
- Tudom. Jól tudom.- hangsúlyozta.

- Baszki Adam. Ilyen kurvát is rég láttam!- lépett oda egy akkor még számomra ismeretlen srác. De a tekintete megakadt rajtam.
- Oh, szióka. Bob vagyok. Bob Bush.- nyújtotta felém a kezét.
- Szia, Blair Clark.- ráztam meg a kezét.
- Sajnálom ha valamit megzavartam, és Blair ha rossz benyomást tettem. De ez a lány... katasztrófa. Amikor Adam felállt és otthagyott azt hittem magamba döföm a kést. Vagy megfojtom magam a narancslében.- dünnyögte, én meg pedig a mondata után úgy elkezdtem nevetni.
Én csak percek óta ott nevettem és egyszerűen nem tudtam leállni. Ez a hasonlat nagyon tetszett.

Éppen búcsúzkodtunk mikor Adam egy percre megállt előttem.
- A telefonszámodat elkérhetem?- vettem elő az iPhone készüléket és kérdőn rám pillantott.
- Persze.- és lediktáltam a számomat.
- Köszönöm.- pötyögte be, majd hosszasan rámnézett a barna szemeivel.
A gyomromban a pillangók egyből felébredtek és nem nagyon akartak elnyugodni.
- Hát,nekem mennem kell. Majd beszélünk.- búcsúzkodott.
Én csak elköszöntem tőle, majd Bobnak is integettem.

Ahogy hazaértem leültem az ágyamra majd a laptopomat az ölembe tettem. Ekkor pont hívásom volt Laylatól, a legjobb barátnőmtől.
- Szi.- köszöntem volna de láttam hogy Layla arca tiszta fehér és sokkos állapotban van.
Esküszöm, megijedtem.
- Baszki Blair!!- üvöltött a kamerába.
- Neked is madárcsicsergős szép reggelt.
- Te Adam Driverrel találkozgatsz? Azonnal mesélsz!- tette fel a mutató ujját, és le ült a kanapéra.
- Hát ez egy hosszú történet.- húztam el a számat.
- Időm mint a tenger.
Én csak a szememet megforgattam majd belekezdtem a hosszú-hosszú egyben kínos történetben.

Layla csak döbbenten ült, és próbálta emészteni a hallottakat.
- Te. Jó. Ég.- tagolta a szavakat.
- Hát.- tártam szét a karomat.- Hihetetlen, de igaz.- mosolyodtam el halványan.
- Blair te szerelmes vagy.- közölte velem a puszta tényt.
Tisztába voltam vele. Nem tudtam mit tenni, találkoztunk, megismertük jobban egymást és máris belézúgtam. De mondjuk egy ilyen félistenbe ki nem? Tehát nem tudtam volna meghazudtolni.
- Lehet.- húztam az agyát.
- Én csak egyet kérek.-tette össze a kezét.- Ha lefekszel vele,védekeztek!
- Jézusom Layla! Még csak most ismertük meg egymást!- akadtam ki, úgy érzem jogosan.
- Jobb előbb mint későn!
Én csak elnevettem magam. Ez hülye.
- Na és hogy vagy? Milyen New York?

            
                      Adam Driver
Hihetetlen de nálam van Blair száma.
Otthon, a hatalmas házam közepén ültem és a telefonom kijelzőjét bámultam.
Hosszadalmas nézése után csak félre dobtam és oda sétáltam az ablakhoz.
A város előttem borult. Az utcák kivilágítva a lakások ezreiben égett a villany. Családok vacsoráztak, és közben nevettek. Boldogok voltak, igazán boldogok.
Hiába, mióta Joanneval kimondtuk hogy mi egymással nem tudunk élni azóta magányos vagyok. Nincs itt senki, csak Bob de neki is lett egy barátnője. Aminek nagyon örülök, de ha vele boldog akar lenni, akkor nem velem szabad foglalkoznia. Hiányzik, borzasztóan.
Én csak a szememet lehunytam és egy kövér könnycsepp hagyta el a szememet.
Ekkor megcsörrent a telefonom.

Blair volt az....

Én csak egyből megtöröltem a szememet majd sietősen felvettem.
- Háló?-szóltam bele.
- Ha már te nem hívtál, akkor én téged.
Én csak egy hatalmasat nyeltem, és hallgattam Blair szuszogását.
Ekkor tudatosult bennem hogy Blairrel a későbbiekben bármi lehet. Ő a jövőm...
Én pedig egyenes úton haladok afelé hogy eltaszítom őt magamtól.
- Sajnálom én csak.- kerestem a szavakat.- dolgom akadt.
- Ohh. Akkor én sajnálom.- halkult el a hangja.
- Ne! Ne sajnáld. Annyira örülök hogy végre beszélünk.
Hallottam a vonal végéről ahogy Blair elmosolyodik. Mit nem adtam volna azért hogy ő most itt legyen...velem.
- Én is.
- Na és Blair, mesélj.- feküdtem el a kanapén és a plafont kezdtem el bámulni.

Nem túlzok. Vagy egy órát beszélgettünk. Bár a csevegésünket megzavarta az hogy Blairnek beszélnie kellett az édesanyjával, mivel napi szinten tartják a kapcsolatot.
Én csak a kanapén feküdtem tovább ahol újra rámtört ez az érzés. De nem hagytam, így betettem egy filmet és azt néztem, egészen addig míg álom nem jött a szememre.