Clouds

Sixth~Home. Sweet Home

                          Blair Clark
Ahogy megláttam az SMS-t egyből Laylara néztem.
- Mennem kell, Adam hazaért és aggódik.- kaptam fel a ruhadarabjaimat.
- Semmi gond. Menj csak.- tartotta felém a karját, ölelésre várva.
Én csak odamentem és szorosan magamhoz öleltem a gyerekkori legjobb barátnőmet.
Layla velem van, rosszban és jóban. Amikor kicsik voltunk ő volt az aki megvédett a gúnyulódó gyerekektől, és ha éppen harargba voltam a szüleimmel akkor telefonon egymással beszéltünk amíg el nem aludtunk. Suliban majd középiskolában is próbáltak minket szétválasztani de senkinek sem sikerült. A barátságunk köteléke túl erős volt, mindennél.
Ő volt aki támogatta hogy New Yorkba költözzek. És persze ő támogatta azt is hogy adjam be az életrajzomat, és a jelentkezésemet a Vogueba.
Nélküle nem hoztam volna meg ezt a döntést, és nem tartanék ott ahol.
- Mindent köszönök neked.- suttogtam.
- Ez a barátság.- ölelt meg szorosabban.

Rohantam Adamhez hiszen nem tudtam eldönteni hogy pontosan most mi történt.
Az SMS-ből kicsit azt szűrtem le hogy bűntudata van, amiért elment.
Pedig tudom, hogy valami fontos miatt lépett le, a megérzéseim sosem hazudnak. Vagyis remélem.

Ahogy odaértem Adam lakásához, egy mély levegőt vettem majd benyitottam.
Láttam ahogy Adam a hatalmas ablak előtt áll, és az előtte táruló várost kémleli. Érkezésemre megfordult majd láttam hogy az arcvonásai megenyhültek az érkezésemre.
- Szia.- köszönt, majd nyelt egy hatalmasat, amit szerintem a szomszédok is hallottak.
Én csak oda rohantam hozzá és egyből a karjaiba ugrottam. Szorosan öleltem magamhoz, majd hosszadalmasan megcsókoltam. Hiányzott, ezalatt a pár óra alatt is.
- Merre jártál?- kérdezte.
- Inkább te merre jártál.- öleltem újra szorosan magamhoz.
- Képzeld.- tett le, majd együtt leültünk a kanapéra.
- Meghívtak egy meghallgatásra és enyém a szerep!- csillantak fel a szemei az izgalomtól. Láttam mennyire örül neki, és ettől én is boldogabb lettem.
- Hát ez fantasztikus! Gondolom az egész filmipar téged akar!
- Hát azért nem.- dünnyögte.
- Dehogynem!- vágtam rá csípőből.
Adam hosszasan nézett a mélybarna szemeivel majd egy tincsemet a fülem mögé tűrt.
- Te vagy ebben az évben a legcsodálatosabb dolog, ami történt.- húzott magához és érzékien újra megcsókolt.
Sosem hittem volna hogy egy emberbe ilyen gyorsan szerelmes tudok lenni. És lám, Adam rámutatott erre.
Hosszas csókok után csak a hajával tudtam játszani, amit ő élvezett is.
- Ma átmész a lakásodba?- kérdezte.
- Mindenem ott van, ráadásul holnap dolgozom.- feleltem szomorkásan.
Semmi kedvem egyedül hagyni.
- Akkor menj haza.- biggyesztette le a száját mint egy kisgyerek.
Én csak elgondolkodtam az egész dolgon. Ha Adam ott alszik, akkor ketten vagyunk, tudok dolgozni mindenem ott van. Király.
- Aludj nálam.
Adam csak rámnézett egy 'biztos jó ötlet ez?' nézéssel.
Én csak elpirultam hiszen nem tudom hogy az este az hova fulladna...
- Hát, kiváncsi vagyok Blair Clark lakására.- húzott az ölébe.
- Akkor gyere. Mi tart vissza?- kulcsoltam a nyaka köré a kezemet.
- Leginkább semmi.

Adam gyorsan összeszedett pár basic cuccot majd egy kis táskával megállt az ajtóban.
- Mindent hozol?- kérdeztem, miközben raktam össze a saját dolgaimat.
- Uhum.- bólogatott.
- Fogkefe, váltó ruha, pizsama, valami férfias cucc.- soroltam, hiszen nem akartam hogy valamit itthon hagyjon.
- Minek pizsama?- vonta meg a vállát és furcsállóan nézett rám.
- Utcai ruhában akarsz aludni?- kérdeztem nevetve.
- Nem.- húzta gúnyos mosolyra az arcát.
Én csak elkerekedett szemmel és egyben elpirulva pakoltam tovább a cuccaimat majd elindultam a kijárat fele, mikor eszembe jutott hogy nálam van Adam kulcsa.
- Jaj ez itt maradt.- rángattam ki a táskából a kulcsot majd Adam felé nyújtottam. Adam először a kulcsra majd rámnézett.
- És? Hol kéne maradnia?
- Hát, nálad?- kérdeztem, mit nem értve az egészből.
- Blair ezt neked csináltattam. Vagyis na.- legyintett.- Ez a pótkulcs. Tied.
Meglepődtem azon hogy Adam ennyire megbízik bennem, ami nagyon jól esett.

Adam hívott egy taxit majd abba be ültünk és elmentünk az én lakásomba.
Nos az én lakásom nagyon pici volt, de pont arra volt jó hogy én és max még egy ember tudjon itt élni.
- De aranyos kis kuckó.- nézett körbe alaposan Adam, miközben lepakolta a cuccait.
- Köszi.
Éppen pakolásztam mikor Adam megtalálta a családi fotóimat.
- Anyukád és Apukád?- kérdezte miközben felemelte a kedvenc képemet.
- Igen.- mosolyodtam el.
Azon a képen édesanyám és édesapám volt, egymás karjaiban és együtt nevetnek. A kedvenc képem, hiszen mind a ketten nagyon boldogok, és látható hogy nagyon szeretik egymást. Én is bízok abban, hogy találok majd valakit akit így fogok szeretni.
És remélem ez a személy Adam lesz.
- A te családod?- kérdezem.
- Messze vannak, és azt se tudják mi van velem. És nem is érdeklik.-vonta meg a vállát.
Én csak elkerekedett szemmel néztem rá. Mi az hogy Adamnel nem foglalkoznak? Akkor ezek szerint ennyire egyedül van? Jó, oké tudtam hogy egyedül él, elvált meg csak egy igaz barátja van az pedig Bob. De nem gondoltam volna, hogy a család egyik része sem nyitja rá az ajtót. Főleg az édesanyja!
Miután a szavai elhagyták a száját én csak odaléptem hozzá, és megöleltem.
- Én itt leszek neked, bármi történjék is.
Adam szorosabban magához húzott, majd a fejemre adott egy puszit.
- Köszönöm.-suttogta a fülembe.