Én, mint szuperhős? Abszurd ötlet...

A doboz

Marinett szemszöge:
      Anyunak segítettem a pékségben. Amikor végeztünk, felindultam a szobám felé de mielőtt felértem volna a létra tetejére sikítást hallottam. Emma! Futott át a fejemben, de nem mentem be a szobába hanem csak résnyire nyitottam ki a csapóajtóm fedelét. Amit láttam, attól tátva maradt a szám.
    Em előtt egy kwami lebegett. De nem ám tiki, hanem egy másik számomra ismeretlen kwami. Az nem lehet! Emma nem lehet szuperhős! Ő nem is francia! Úristen, a mester nagyon nagyot hibazott.
Mester! Elkell mennem a mesterhez...
   És már rohantam is... Anyunak kiállítotam, hogy nem sokára itt leszek. Amint elértem a mester házához, bekopodtam. A szokásos, mindig nyugodt hang válaszolt. Kinyitottam az ajtót és szembe találtam magamat....Adriennel....
   Totál lefagytam. Adrien mit keres itt?
- Öööö... Szia Marinett.... Én már megyek is. - mondta Adrien és már el is szaladt.
   Inkább nem gondolkoztam azon, hogy mit kersett itt, hisz nagyon fontos dolog miatt jöttem.

Emma szemszöge:

Kinyitottam a dobozt. Ragyogó kék fény töltötte, be a szobát és egy furcsa, kicsi tündér szerű valami szállt ki belőle. De nem tündér volt, mert nem volt szárnya, és nagy, a testéhez képes óriási feje volt.
Felsikítottam, és próbáltam elkapni. Aztán lenyugodtam és megkérdeztem tőle, hogy mégis mivel állok szemben.
- Hát te meg mi vagy?- kérdeztem tőle. Nem voltam a legbarátságosabb, de azért nem voltam vele bunkó. A furi lény még is sírva fakadt.

Nem akartam megbántani, ezért inkább kedvesen bocsánatot kértem, hogy nem tudom mi ő.
Ekkor a manócska kicsi lenyugodott és hüppögve elkezdett magyarázni:
- Szia. A nevem Duusu és én vagyok a páva kwami. Ki lettél válsztva különleges képességeid miatt. Te leszel párizs egyik új szuperhőse.
Najó. Ilyen nincs. Ez valami óriási tévedés lehet. Én nem is vagyok francia!!
- Azta. Ez valami tévedés lehet. Én biztos nem lehetek szuperhős.
- Már miért ne lehetnél, ki lettél válsztva rá, innentől a te feladatod is, hogy megvédd Párizst. - Mondta Duudu.
- Ez oké. Itt nem is ezzel lenne a baj. De én nem vagyok Francia!!!!- mondtam teljesen kétségbe esetten. Nagyon megilyedtem. Én ezt az egész szüperhősös cucclikát bevállalnám, de itt az a probléma, hogy három hónap múlva én már ismét Budapesten leszek...
Ezt elmondtam Duusunak is. Szegény kis lényke megrémült a ,,hír" hallatán, és egyre csak azt hajtogatta, hogy:
-El kell menni a mesterhez...
-Milyen mesterhez?- kérdeztem kiváncsian.
Gyere megmutatom!- kiálltott fel Duusu, és azzal a lendülettel be is bújt a pulcsim alá.  Elindultam lefelé a lépcsőn, majd a lihegő marinettel találtam magam szembe.
Nem is tudtam, hogy elment. Vajon hol lehetett?

Duusu elvezetett egy nagy régi házhoz. Kopogtam és ugyan az az idős botos emberrel találkoztam szembe, akit rémálom fellöktött.
- Szervusz lányom. Már vártalalak. - szólalt meg halk, kellemes hangon.
- Jó napot kívánok! Tóth Emma vagyok. Nekem tetszett adni a páva talizmámt.
- Igen- igen tudom.- mosolygott az öreg. 
- Miért látogattál meg?
- Két dologról lenne szó. Az egyik az, hogy nem értem, miért éppen engem választott ki a feladatra. A másik az, hogy egy magyar lány nem hiszem hogy jó választás volt, főleg úgy, hogy három hónap múlva én már nem is leszek itt.
  
    A Mesteren látszott, hogy nem lepődött meg annyira. Úgy látszik tudta...
-Hát igen, ezt nem vettem figyelembe. Arra a döntésre jutottam, hogy miután elutazol, akkor is megtarthatod a talizmánt. Ugyan úgy, mint a másik hős, akit kijelöltem. Ő is külföldi. Magyarországon is sok probléma van, és két szuperhős soha sem árt - kacsintott a végén.
    Viszont én leragadtam annál, hogy van még egy szuperhős. Aki valószínűleg szintén magyar...

- Viszont ha már itt vagy Emma, akkor elmondok néhány dolgot. Először is senkinek sem mondhatod el, hogy te vagy Páva.  Még a legjobb barátnődnek sem. Másodszor is. Miután felhasználtad a szuper képességedet öt perced van, mielőtt vissza változol. A szuper erőd az hogy a fegyvereddel, nagyon erős szelet tudsz kavarni.

Szuper képesség, szuperhősök, gonosztevők. Nekem ez így kicsit sok. Mindig is sok fantáziával voltam megálldva, de ez a valóság. Elköszöntem a mestertől, Duusu visszaszállt az oldaltáskámba és haza sétáltam.
   Amikor beértem a pékségbe Marinett szüleitől kaptam néhány csokis croissant amivel felmásztam a csapóajtóhoz. Marinett nem volt otthon, de annyira fáradt voltam, hogy még a croissant sem tudtam megenni, mert elaludtam. Mozgalmas napom volt az biztos.