Tervezett véletlen

1

Shopie
Hallottad már a színeket? Azt a halk suttogást, ahogy a vásznonon szétterűlő sárgák és vörösek épp úgy forrnak össze mint lázas, titkos szeretők egy eldugott bár sötét sarkában. Igen pontosan ilyen. Van valami megmagyarázhatatlan abban, ahogy a az a rengeteg pigent úgy keveredik el, és folyik össze, mintha mindíg is eggyek lettek volna.
Háromnegyed hat volt. A szemben lévő ablak reluxái között a nap aranyló sávokban igyekezett bekúszni az albérlet szobáiba. Lassan 3 órája hogy fent voltam, és a kezdeti üres vászont, most élet töltötte meg. Egy nő nézett rám vissza. Arcát a kezébe temette, és a földre rogyva, szakadt ruhájában zokogott.
A kép színei árnyaltak voltak, az elhelyezés is megfelelő, de valami hiányzott, valami amire nem tudtam rájönni. Ahogy az ecsetem végét rágva szemléltem a festményt a magas székem lábánál valaki felhorkantott.
Rodin a kis szerelmem ébredezett. A fiatal angol bulldog vaskos lábával álmában a székbe rúgott, majd turcsi orra miatt leginkább egy malachoz hasonlóan röfögve vette a levegőt.
-Jó jó Rodin én is látom mennyi az idő.- egy utolsó pillantást vetettem a műre, esetleg bedobtam az állvány mellett vízzel teli Queen-es pohárba majd leugrottam, és legugoltam a kiskutya mellé, aki lusta mozdulatokkal igyekezett feltápászkodni. Megvakartam dagi fejét.
-Na hogy tetszik ? Biccentettem a kép felé. Rodin csak felemelte a lábát, és elismerően vakkantott.-Na ezért imádlak.- mosolyogtam le rá majd mégegyszer megvakarásztam a füle tövét.
Csak mi ketten éldegéltünk a belvárosi albérletben. Rodin és én. Lassan másfél éve hogy a Chicagoi egyetem művészeti szakára felvételt nyertem, nem sokkal később került hozzám a kis hurkás nyálgombóc. Kellet valaki hogy ne legyek egyedűl. A szüleim Californiaban maradtak a hugommal, lakótársat pedig nem kerestem, hisz valjuk be nem mindenki preferálná ha a lakótársa hajnalban állna neki festeni, vagy csak ha szimplán az egész lakás úszna a festékben , és a képekben. Így hát ketten maradtunk. A szupercsapat, a festőlány és a bulldog. Hibátlan páros.
Az első előadásom fél kilenckor kezdődött, így volt némi időm még. A HiFit bekapcsolva táncoltam végig a nappaliból  a konyháig. A falon futó ledfények fehér fényben vonták be a fekete csempéket és a konyhapultot. Imádtam a reggeleket, ahogy az emeleti ablakon beáradó friss tavaszi levegő belengte a szobákat, ahogy a világ lassú ébredező hangjai utat tőrtek maguknak, a kávéfőző halk kotyogása, és az autók lusta gurulása valahol ott lent.
Rodin fejét megdöntve szemlélte ahogy pizsomaban átlibbenek a fürdőszobáig. A mosdókagyló felett elterülő kör alakú tükörből egy festékes arcú lány pillantott vissza. Hiába kötöttem fel szőke hajam kontjba apró festék pöttyök száradtak a szálakra. Sötétkék szemem alatt pedig leginkább a kommandósokra emlékeztető fekete csík húzódott baloldalt. Gyors zuhanyt követően keztem nem úgy kinézni mint egy G.I. Joe.
Törölközőbe csavarva léptem be a szobámba, a kis barlangomba. Nem egy tipikus 20 éves lány szoba volt. Középen a falnak tolva egy széles francia ágy, a sarokban egy apró fiókos szekrény, és milliónyi állvány amin a ruhaim lógtak. De ami különlegessé tette az a falak voltak. Anyukám egy régi munkatársáé a lakás amit bérlünk, mikor beköltöztem minden fal hófehér és minden bútor fekete volt túl steril. A főbérlő Marta megengedte hogy kiélhessem a fantáziamat az üres fehér falakon azzal a feltétellel, hogy ha kiköltözok minden vissza kerül az eredeti állapotába. Természetesen nem kell mondjam éltem a lehetőséggel. Az ágyam felett két hatalmas kéz terült el a fal egyik szélétől a másikig, mintha próbálnák elérni egymást de valami oknál fogva ez lehetetlen lenne. Napokig festettem a kezeket amíg úgy nem éreztem hogy tökéletesek. Sötét síneket és lágy vonalakat használtam, a kép erőt és szenvedélyt sugárzott mintha csak le akarna ugrani a falról. Szükségem volt rá hogy minden felületet kihasználjak amit csak lehetett, kényszeresen éreztem hogy nyomot kell hagynom a világban.
Hűvös de kellemes kora tavaszi levegő jött be az ablakon, így elegendőnek éreztem az öltözéket amit a mai napra választottam, illetve amit a 3 napja elfelejtett mosás miatt a maradék ruhám engedett.  Ami egy világos boyfriend nadrág fehér ing és fehér sportcipő alkotott volna ha megtaláltam volna a cipőm pártját. A nagymamám mindig azt mondta nekem, kislányom az időjárás pontosan olyan mint egy férfi reggel még szépet, jót ígér, délutánra meg már szipogsz miatta, így a bejáratnál felkaptam a fogásra akasztott bézs kabátokat. Mivel az éjszaka igen hosszúra sikerült így úgy gondoltam egy szemere tolt napszemüveg semmiképpen sem ronthat az összképen. Indulásra készen, a cipőm párját kerestem továbbra is amikor morgó hangra lettem figyelmes. A szoba küszöbén Rodin élet-halál harcot vívott épp a sport cipőm jobb párjával. Tipikus reggelek. Miután kiengeszteltem őt és a cipő cserébe megkapta a bolyhos papucsot, majd  levittem hogy elvégezze nemes feladatát indulhatam is.