Tervezett véletlen

5

Shopie.
- Mi lenne ha egyetlen egy nap, úgy viselkednél Rodin, mint egy normális kutya?- kérdeztem kiborulva, miközben a hajamba túrva mászkáltam fel, le a szobában. Rodin pedig a hátára fordulva szemlélete, a hisztériámat.
-Komolyan mondom, nem is tudom mi lenne, ha legalább megpróbálnál nem leégetni ,nap mint nap. -A bulldog  fejét oldarra billentve horkantott válaszul.
-Ha most neki állsz flegmázni, esküszöm a teraszon alszol...- fenyegetőztem az ujjamat mutatva felé. Némán néztünk farkasszemet pár másodpercig, amikor egyszercsak kirobbant belőlem a nevetés.
- Istenem, láttad milyen fejet vágott?- röhögtem, miközben legugoltam, jelezve hogy most bizony dögönyözés következik. A nyál gombóc ekkor trappolva elindult felém, és hanyat vetette magát, mintha csak annyit üzenne "Kényesztess". Nevetve vakarásztam a hasát, amit ő tuskó szerű lábainak rángatásával értékelt. Ekkor valaki  váratlanúl csengettett.
-Nyitva van.- kiabáltam ki. A bejárti ajtó felnyílt, és a cipő kopogó hangjából tudtam ki a látogató. Az élőszoba sarkán befordulva megpillantottam, a magas combcsizmát, és pasztell színű szörmekabátot viselő Karent. Ő letekintett rám, ahogy pamut sportban, és egy kinyullott művészeti táborors pólóban ültem a földön, Rodint simogatva.
-Nem kérdezek inkább semmit.- ráncolta a szemöldökét.- de azért bezárhatnád az ajtót. - mondta szemre hányóan. Nem értettem miért kellene bárkit is kizárnom, a lakásomból.
-Minek? Úgyse jön ide senki.- néztem fel rá, majd úrja Rodinra.- meg amúgy is itt a házörzőm. Rodin felkapta a fejét, és egy horkantással üdvözölte, a csak most észlelt idegent.
-Bocs igaz.- forgatta a szemét nevetve.- de bárki bejöhet. Chicago teli van közveszélyes emberekkel.- jegyezte meg szemrehányóan.
-Mint például?- ráncoltam én is a szemöldököm.
-Sorozatgyilkosok, betörők, Wanda.. és kitudja még mi. - vágta rá azonnal, de velem együtt ő is azonnal elnevette magát.
-Jogos meggyőztél.- mondtam , miközben feltápászkodtam a paldoról.
- Meg se kérded miért jöttem?- kérdezte a kabátját ledobva egy székre.
-Megmerem kockáztatni hogy éhes vagy, vagy pedig Wanda akasztott ki valamivel. - feleltem miközben nekiálltam kipakolni a hűtőt.
-Kicsi szívem ha az utóbbi opciót néznénk haza se mennék hozzá.- nevetett, majd felkapott egy lassan kiürülő mogyoróvajas üveget a konyha pultról.
- Ah nem is tudom mi lenne velem nélküled-mondta ahogy nekiállt kikanalzni a maradékot az üvegből. Karen nap mint benézett estefele szinte, ők ketten béreltek egy lakást pár utcával feljebb Wandával. Azonban Karen nem gondolta volna, vagy legalábbis nem ilyen mértékben hogy Wandával nem egyszerű az élet. Így általában amikor nem bírta tovább a hiszti, vagy a hozzáállását az élethez, vagy akár csak a jelenlétét, hozzám jött.
-Nem értem miért ragaszkodsz ennyire az egyedül lakáshoz.. -kezdett bele sokadszorra Karen.
Szemrehányóan néztem rá a kanapén űlve.
-szerintem ezt megbeszéltük már párszor, fölösleges nap mint nap kitérned erre a témára.
-De Shopie, egyedül vagy ebben a nagy lakásban, simán megtudonád osztani valakivel, fele annyi lenne a lakbér, és nem lennél magányos sem.- próbált hatni rám, de feleslegesen. Anyagilag gond nélkül megengedhettem magamnak a lakást, és amúgysem éreztem soha, hogy magányos lennék.
-Karen én nem vagyok magányos, itt van Rodin velem, meg amúgy is, valamelyikőtök mindig itt van. - feletem ezúttal már nevetve. Karen fekete coffos fejét csóválva dölt hátra a kanapén.
-Nem értelek én téged, még ha minden nap más pasit hoznál fel magadhoz, vagy  éppen heroin függő lennél, vagy akármi, és nem akarnál minket zavarni, megérteném, de nem.- sóhajtott.- Nézd meg Wandát ő nem zavartatja magát. - nevette el magát.
- Na ettől nem kell félni. - feletem én is nevetve.
-Mond Shopie mikor voltál rá utoljára pasival?- nézett rám egyik szemöldökét felhúzva.
-Az igazat megvallva, ma délután elég közel kerültem egy mesztelen pasihoz.-feleltem, huncutul.
-Hogy mi?- ugrott fel egy pillanat alatt a kanapénról, amitől a szőnyegen alvó Rodin ijedtében szintén felugrott. Karen mint egy kisgyerek a térdére ülve űlt a kanapén várta a folytatást.
-Kezdj el sűrgősen mesélni.. - mondta izgatottan.
- Jólvan azért annyira nem nagy sztoriról van szó.- feletem kicsit zavarba jőve. - szokásosan Rodinnal sétáltunk a parkban amikor egyszercsak eltünt egy pillanat alatt, össze vissza kerestem, amikor megláttam ahogy az uszoda hátsó ajtaján rohan ki valamivel a szájában.- meséltem, de el kellett nevetnem magam a velem szemben ülő csodálkozó tekintetektől.- nos ugye a csodálatos oktatásnak köszönhetően Rodin oda hozta hozzám zsákmanyát, ami nem volt más mint egy csodás férfi úszó nadrág.- Karen álla ekkor leesett én pedig röhögni kezdtem.
-És természetesen a gazdája is szaladt utána egy fél percen belül, egy szál törülközőben.- meséltem tovább.
-Na jó, ezt nem hiszem el- nevetett Karen is ekkor már. - Hogy került hozzá? De várj mit szólt a srác? És várj ki volt az?-sorolta a kérdéseket megállás nélkül.
-Ácsi. -Tettem fel a kezem megadóan.- Először is, gondolom kilpota az öltözőből. Másodszorra, nos mindketten hasonlóképpen meglepődtünk. A nevére nem igazán emlékszem, várj megvan.- törtem az agyam, miközben megvakartam a fejem. - Adam. Ha jól emlékszem.- feleltem. Ekkor Karen álla nagyot koppant a padlón. -Mármit Adam Grayre gondolsz? Arra az Adam Grayre aki most másodéves , válogatott úszó, és olyan hihetetlenül gyönyörű zöld szemei vannak, hogy úgy érzed ha rádpillant velük akkor talán van értelme a földi életednek?- hülledezett. Engem pedig elkapott a nevetőgörcs.
-Hát nem tudom, az én tekintetem elvonta a keze ami görcsösen kapaszkodott a törülközőébe, amit Rodin minden erejével igyekezett lerantani róla. - feletem a könnyeim törölgetve.
-Istenem Shopie add kölcsön ezt a kutyát.