ASOIAF/GOT fanfiction
Renly és Margaery magukra maradtak a kertben. Égikert gyönyörű volt az év ezen szakában, a hatalmas kertekben mindenféle fajta és színű rózsa nőtt, sok más virág mellett. Margaery eddig szokatlanul csendes volt, hagyta, hogy apja és bátyja, Garlan, tárgyaljanak róla Renly Baratheonnal. Miután magukra hagyták őket, hogy szokják egymás társaságat, mert ha férj és feleség lesznek, úgyis sokat lesznek kettesben, a beszélgetés valahogy megállt. A rózsáknak bódító illatuk volt és mindent elleptek. Az ösvény két oldalán bokrokon nyíltak, fákra csavarodtak fel vagy ívet alkotva nyúlták át a levegőben a másik oldalra. Margaery egyszer csak megtorpant és az egyik kisebb rózsabokorhoz húzta Renlyt.
- Ezek a kedvenceim - mondta. Valóban szépen voltak. A virág szirmai naplementéhez hasonló narancssárgában pompáztak, de a szélei bíborvörösek voltak. Renly leszakított egyet és Margaery-nek adta. A lány rámosolygott.
- Valóban gyönyörűek, hölgyem, de a szépségük így sem ér fel a tiédhez.
Margaery mosolya szélesebb lett és folytatták a sétájukat. Renly azon gondolkodott, hogy Égikertben kellene maradnia. Nem csak rövid ideig, ahogy azt tervezi, hanem örökre. Viharvég ura volt, de ott mindig fújt a szél és rossz idő volt, Királyvár pedig egy kész disznóól. Égikert azonban más volt, meleg, kellemes, gyönyörű, tele s tele szebbnél szebb növényekkel, a világ minden tájáról hozatott különleges rózsafajokkal. Sőt, Égikertben volt Renly kedvenc rózsája is: nem az ösvény mellett növekedő vörös rózsa, hanem egy fiatal, csodaszép aranyrózsa. Csak egy gond volt vele, mégpedig hogy nem Margaery Tyrell volt az.
- Úrnőm, azt hiszem itt az ideje, hogy beszéljünk a szövetségről, amit atyáddal kötünk - mondta és letérítette Margaeryt az ösvényről. Egy lugasba vezette a lányt, amely mellett kis szökőkút csobogott.
- Gyakran szoktunk itt üldögélni a nagyanyámmal, Lady Olennával - mondta Margaery.
Renly leült a lány mellé, kezét a kezébe vette és komolyan nézett rá. Úgy érezte tartozik annyival neki, hogy elmondja az igazságot. Politikai házasságra készültek, ez igaz, nem kell egyből szerelmesnek lenniük, de nem akarta teljesen becsapni Margaeryt, kedves lány volt, jobbat érdemelt.
- Valamit tudnod kell, hölgyem, mielőtt elveszlek.
Margaery kíváncsian nézett rá.
- A Tyrellek támogatásával lesz esélyem szembeszállni Stanisszel és Joffrey-val. És ha király leszek, te leszel a feleségem, a királyném. De attól tartok nem adhatok meg mindent, amit feleségemként akarhatsz.
- A királynéd leszek - felelte Margaery. - Mi mást akarhatnék?
- Szerelmet.
- És aztnem adhatod meg nekem?
- Nem - felelte Renly egyszerűen. A szerelmét már valaki másnak adta.
Renly Margaery arcát fürkészte, de a lány félrenézett, a távolban magasló kastély tornyaira esett a pillantása. Renly aggódni kezdett. Margaery nem volt buta lány, nagyon is érett volt. Nem tűnt olyannak, aki megrögzötten hisz benne, hogy egyszer majd egy daliás lovag eljön érte, szerelmesek lesznek és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Amikor a bátyjai, Loras és Garlan előálltak a házasság ötletével, Margaery gondolkodás nélkül beleegyezett. Nem rohant el sírva, amiért ilyesmire kötelezik, hanem Renly szemébe nézett és megkérdezte mikor veszi el. Most viszont semmit nem lehetett leolvasni az arcáról. Renly arra gondolt, esetleg megbántotta őt, talán félreismerte, de akkor Margaery ravaszul a férfira vigyorgott.
- Ez a baj a férfiakkal - mondta a lány. - Alábecsülik a nőket. Azt hiszik csak csinos arcocska és kedves mosoly vagyunk. Hogy nincs meg a magunkhoz való eszünk.
- Hölgyem? - kérdezte Renly zavarodottan.
- Királyné akarok lenni, Lord Renly. Nem azért megyek hozzád, mert szerelmes vagyok beléd és nem is azért, mert reménykedem benne, hogy meg tudlak változtatni. Ha te leszel a Hét Királyság uralkodója, én az oldaladon leszek a családommal együtt. Sokan hangoztatják, hogy a Tyrellek nem igazi nemesek, csak felkapaszkodtunk. Hát én azt mondom, ha idáig eljutottunk, tovább is eljuthatunk. Veled. Nem érdekel kit fogadsz az ágyadba - mondta egyszerűen. Renly csak bámult rá. - Legyen az előkelő hölgy, királyvári szajha vagy akár egy csinos fiatal lovag - tette hozzá.
A Baratheon fivérek közül mindig is Renly volt a legbeszédesebb, ritkán fordult elő vele, hogy benne maradjon a szó. A szépséges Margaery Tyrell mégis elérte. Hallotta, hogy a lány különösen jó kapcsolatot ápol a nagyanyjával, Lady Olennával, aki igencsak eszes hölgy volt, és ezek szerint minden tudását át is adta az unokájának. Margaery tehát mindenről tudott.
- Honnan...?
- Amikor a bátyám, Loras, hazajött Viharvégből, ahol apród volt, mintha teljesen kicserélték volna. Mindig vigyorgott és többet beszélt, mint azelőtt. Folyton arról beszélt, hogy Lord Renly milyen kedves, Lord Renly milyen nagylelkű... Nem volt túl nehéz rájönni, bár Loras sosem mondta ki hangosan. Te, Lord Renly, te vagy a bátyám egyetlen titka, amelyet nem osztott meg velem.
Renly elvörösödött. Nem volt szégyenlős, de az, hogy a lány ilyen sokat tudott róla és Lorasról, kissé megrémisztette.
- A szolgák különben is sokat csacsognak. Le lehet fizetni őket, meg lehet fenyegetni őket, de ha úgy adódik, egymás között akkor is kifecsegik az uraik titkait.
Királyvárban Renly alaposan megválogatta a szolgálóit. Megtanította őket hogyan legyenek süketek, vakok és némák. Bízott bennük. Renly nem fenyítéssel nyerte meg magának az embereket, hanem a puszta természetével. Az emberek szerették őt és szívesen engedelmeskedtek neki - ha meg nem, még mindig volt pénze, hogy lefizesse őket. Újabban nem tartózkodott sokat Viharvégben, de az ottani szolgálók is megtanulták, hogy nem néznek furcsán Ser Loras Tyrellre, ha késő éjszaka belopózik az uruk hálótermébe és akkor sem szólnak egy szót sem, ha reggel együtt találják őket az ágyban meztelenül.
Renly tudta, hogy a pletykák tönkretehetnek valakit. Végtére is senki nem bizonyította, hogy Joffrey és a testvérei nem Robert gyermekei, de a pletykák, amik Cersei-ről és a Királyölőről terjengtek mégis elérték, hogy az emberek megkérdőjelezzék Joffrey jogát a Vastrónra. Ő nem érezte magát ilyen veszélyben - hiszen mit számít az, hogy ki melegíti az ágyát - de azért eldöntötte, hogy szól Lorasnak, váltson néhány szót a szolgálóival.
- És téged nem zavar mindez, úrnőm? Hogy a szolgák azt fecsegik, a férjed szívesebben fekszik le a bátyáddal?
- Fecsegjenek csak - vonta meg a vállát Margaery. - Majd ha eljön az idő, megszülöm a gyerekedet és befogják a szájukat.
Renly tudta, hogy erre is sor fog kerülni. A királyoknak, meg különben is, a nagyuraknak, illik gyereket nemzeni. Nem fűlt hozzá a foga, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. A hatalom néha azzal jár, hogy fel kell adni érte a személyes vágyakat.
- Tehát akkor még mindig áll az alkunk? - kérdezte.
- Természetesen, uram. Összeházasodunk a Hét előtt, ahogy megbeszélted az atyámmal, de nem kell egy ágyban hálnunk, nem kell tudnunk róla, kivel van a másik. És remélhetőleg, mielőtt elérjük Viharvéget, már a gyermeked fog növekedni bennem.
Renlynek tetszett a lány ambíciója és gyors észjárása, jó királyné válik majd belőle. Kíváncsi volt mit szól majd mindehhez Loras. Ő volt az, aki előállt a házasság ötletével, miután Robert meghalt. Eredetileg neki szánták feleségül Margaery-t, de Robert azelőtt meghalt, hogy kitalálhatták volna hogyan távolítsák el Cersei-t és a fattyait mellőle. Loras biztosan sejtette, hogy a húga mindenről tud, különben nem találta volna ki, hogy adják hozzá Renlyhez.
- Igazán szerencsés vagyok, hogy olyan feleségem lesz, mint te, Lady Margaery - mondta Renly őszintén. Margaery felállt a kis fonott székből, amiben addig üldögélt és a karját nyújtotta Renlynek. Ő belekarolt a lányba és a lugast hátrahagyva visszaindultak az rózsás ösvényes a kastély felé.
- Kedvellek, Lord Renly. Szerelmesek nem, de jó barátok még lehetünk - mondta mosolyogva.
