2

123 9 1
                                    

 - Matukaa!

Apró kék bogarak szárnyberregése és a kaktuszok néma csendje válaszolt.

- Cimbiii!

Lightning végigtrappolt a homokos úton, ami barátja faházához vezet. A kis kunyhó ajtaja és ablakai tárva nyitva álltak (Akkora a hőség, hogy felesleges védekezni ellene azzal, hogy bezárkózol a házba, így is-úgy is meg fogsz főni.), Matuka az ereszre színes fényfüzéreket aggatott fel. Este igazán jól mutatott, de amúgy az udvar egy roncstelephez hasonlított. Gumik és abroncsok, hordómaradékok, eldobott autóalkatrészek és fémhulladék hevert mindenfelé - Lightning esküdni mert volna, hogy egyszer egy hűtőt is látott a kacathegyek között -, aminek közepén ott állt barátja háza, mellette az elmaradhatatlan vontatós kocsival.

Lightning lihegve esett be a faház ajtaján. Odabent hasonló kupi uralkodott, mint kint, csak kevésbé töltötte ki a helyet. Matuka egy zsámolyra állított tévé előtt hasalt, s egy horpadt konzervdobozból szürcsölt valamit. Mezítláb volt, amin Lightning mindig nagyon csodálkozott. Hogy nem ég oda a fiú lába a forró talajhoz?

Mindenesetre nagyon szerette Matukát. A fiút még Filmore hozta a faluba, mikor Lightning még nyolc sem volt, és örökbe fogadta - Sarge minden tiltakozása ellenére. Matuka rendkívül hangos gyerek volt, és a katona legnagyobb örömére kalandra vágyva kiköltözött a falu szélére, miután megtalálta ott a régi vontatót. Gyorsan berendezkedett, megtanult vezetni, a többiek pedig minden bogarával együtt hamar a szívükbe zárták a szeleburdi fiút.

- Matuka!

- McQueen! - kiáltott fel Matuka, túlharsogva a régi televízió recsegő hangját. - Mi a helyzet?

Lightning elmutogatta, hogy egy szót sem értett, mire Matuka gyorsan kinyomta a készüléket.

- Cimbi, két nagyon fontos dolog lenne... - kezdett bele Lightning, gyorsan hátrapillantva, nem jut-e mondandója illetéktelen fülekbe. - Összetörtem a Pontiacot...

Cimbi szájából kiesett a szívószál, amit eddig rágcsált.

- Na neee...!

- Nem nagyon - Lightning behajtotta maga mögött az ajtót -, de egy lámpa kiesett és lehorzsoltam az orrát. Viszont apa nemsokára elmegy egy nagyobb versenyre, nem tudnád addig helyrehozni? - pillantott barátjára Lightning esdekelve. - Apa megöl, ha kiderül, használtam a kocsiját...

- Semmi gáz, haver! - Matuka felállt, hátrahajítva a kiürült üveget. - Este visszacsempészem és kipofozom neked.

Lightning hálásan elmosolyodott.

- Megmentesz, Cimbi. No de. Tudod, mi a másik hír?

Matuka arcára kiült a szokásos kifejezés, mikor erősen gondolkodott.

- Ööh... Azannya! Megkérted Miss Sally kezét? - csillant fel a szeme.

- Jaaj, Cimbi, dehogy! - nevetett fel Lightning. - Apa elengedett a versenyére!

Matuka leesett állal bámult.

- A nemjóját...

Lightning kuncogott.

- Bizony!


Lightning kihajolt a kisbusz ablakán, szőke haját hátracsapta a menetszél. Két oldalán Luigi és Guido kártyáztak, szemben velük Sarge terpeszkedett el az ülésen és húzta a lóbőrt. A kisbuszt, ahogy megszokott volt, Filmore vezette - nem is adta volna senki kezébe szeretett járművének kormányát -, mellette pedig Hudson olvasgatott valamit.. Lightning kicsusszant a testvérpár közül, leszórva pár kártyalapot, és apja üléséhez egyensúlyozott.

Find his wayWhere stories live. Discover now