Nem zavar, hogy fiú vagy /BEFEJEZETT/

9.fejezet [Fin]

Most már vége van. Nem kell többé David suttogását hallgatnom. Belefáradtam. Belefáradtam az őrületbe. Amiben eddig hittem, az egy pillanat alatt szertefoszlott. A világom nem is létezett. Én végig itt voltam. Nehéz elhinni, hogy az egész eddigi életem egy hazugság volt. De már nem kell aggódnom. Hiszen itt van nekem Jason. Aki valóságos, aki igazi és aki soha nem tűnik el. Örülök, hogy valaki szeret. Hogy valakinek fontos vagyok. Vajon most is itt van, és vigyáz rám?
-Ryan.. -ez az ő hangja!
-Ryan, csak annyit szeretnék mondani, hogy csodálatos vagy. Nem sok embernek adatik meg, hogy képesek legyőzni a félemeiket. Hogy képesek kitörni az őrületből. De neked sikerült. Nem tudom mit éltél át, amíg én csak tehetetlenül vártam, mikor ébredsz fel, de sikerült legyőznöd Őt. Tisztellek, csodállak és tiszta szívemből szeretlek. Remélem egy nap boldog leszel, még ha nem is velem. Mert szeretlek, és nekem csak az számít, hogy Te boldog lehess.
-Én... is sze-szeretlek. -suttogom, és óvatosan kinyitom a szemeim. Jason az ágyam szélén ül a szokásos fehér köpenyében. Szőke haja szanaszét áll, szeme alatt óriási fekete karikák éktelenkednek. Minimum egy napja nem aludt. Elszégyellem magam. Mindezt miattam tette? De sok időm nincsen ezen gondolkodni, mert Jason hideg ajkai az enyémekhez érnek. Itt, ahol az álom és a valóság összeér, ahol az őrületet csak egy vékony kis cérna tarja vissza, itt ahol boldog vagyok. Mert itt van Jason, és nekem csak ez számít.

Ezzel pedig le is zárnám a történetet. Tudom, lehetne ezt még tovább bonyolítani bőven, de szerintem nem szükséges. Remélem örömet leltetek ennek a történetnek az olvasásában. Így a végére pedig szeretném megköszönni Nektek az 1,1K olvasást és a 159 vote-ot. Nem gondoltam volna, hogy valaha elérem ezt, és ezért nagyon hálás vagyok minden olvasómnak. Köszönöm, hogy végigkísértétek Ryan és Jason történetét a skizofrénia világában, és mindig örömmel fogadtátok a részeket. Mindenkinek jó hétvégét kívánok, sziasztok! 🙃