Szeptember 3
Daveel felmentünk a szobámba és leültünk.
-Anyukád nagyon boldog volt.-nézet rám szorakozottan.
-Hát nem nagyon szoktam fiúkat haza hozni 😅😅
-Magyarul én vagyok az első...
-Igen.-pirultam el.
Kínos csend telepedett ránk. Nem tudom hogy ez az egész "szeretlek" dolog egy nagy átverés...vagy tényleg komolyan gondolja...és azt sem hogy meddig fog tartani. De úgy gondoltam hogy ezt ki kell élvezzem. Közelebb ültem és elkezdtem cirógatni a tarkóján a haját. Rám mosolygott majd hirtelen magával szemben az ölébe ültetett. Kezem a tarkóján össze ért és mostmár kettő kézzel cirógattam. Ő is ugyan ezt tette csak a derekamnál. Homlokomat a homlokának támasztottam és a szemébe néztem majd már nem birtam tovább és neki estem ajkainak. Derekamnál fogva szorított magához amilyen erősen csak tudott. A térdemet használva kicsit megemelkedtem hogy felékerekedhessek. Nagyon élveztem. Egyszerűen imádom Davidot. Ő a megtestesült csoda. Miután levegő hiány miatt elváltunk ott maradtam az ölébe és beszélgettünk. Suliról...hogy ki hogyan élt meg egy egy szituációt... Magán életről hogy ki milyen családban nőtt fel,milyen emlékei vannak családi összejövetelekről,nyaralásrol. És rájöttem egyeltalán nem ismerem Davidot.
-És mikor tavaly leestél a lépcsőn?-emlékeztetett az eggyik bakimra ami után nem csak a sérülésem hanem a szégyen miatt is nem mentem 2 hétig iskolába.
-Emlékszem. Senki nem segített mindenki csak kiröhögött.-hajtottam le a fejem.-Nagyon rosszul esett.
-Én segíteni akartam.-nézett rám lebigyesztett szájjal.-Csak mikor megindultam akkor Kitty megfogta a pulcsim és vissza húzott.
Láttam rajta hogy megviselte amiért nem segithetett egy csomó szituácioban. De csak engem akart védeni. Annyira szeretem. Állánál fogva felemeltem a fejét és két kezem közé fogva arcát megcsókoltam. Erősen át fogta derekam és még szorosabban húzott magához. Tudtam hogy nem soká mennie kell mivel itthon van anya ezért nem aludhat itt.
-Nem soká menned kell.-sugtam a fülébe miközben szorosan átöleltem.
-Nem akarom.-tolt el magátol pont annyira hogy a szemembe tudjon nézni.
-De anya nem engedné hogy itt aludj...
-Akkor nem kell hogy meg tudja. Haza megyek elkészülök es vissza jövök.-mondta vággyal teli szemekkel. Én meg csak mosolyogni tudtam rajta. Hihetetlen hogy egy percre sem engedne el.
(...)
Már lefürödtem és az ágyamban feküdtem várva hogy Dave mikor akar vissza jönni.
20:36
Egyszer csak valaki megdobta az ablakom kővel. Nagyon megilyedtem. Nem mertem oda menni az ablakhoz. Hopp megint egy kő. Kezdtem félni. Megint egy kő. Ki lehet az? Letettem a telefonomat és felültem. Hopp megint egy kő. Elkezdtem azon gondolkodni hogy mi van ha Dave az. De miért nem ir?
Lassan felálltam és az ablak irányába néztem. Nem mertem oda menni. Megint egy kő. Lassan elindultam. Közben azon agyaltam hogy mi van hogy ha kinyitom az ablakom és valaki lelő? Jo lehet nem kéne annyi horrort nézni és nem lennének ilyen abszurd gondolataim. Oda mentem az ablakhoz és lassan kinyitottam. Elősször nem néztem ki csak vártam a reakciót. Egyszer csak egy kő repült el a fejem mellett és az ágyam alatt ért földet.
-Uhh basszus.-hallottam Dave hangját. Azonnal minden félelmem elszált és majd ki ugrottam az ablakbol.
-Szia.-mosolyogtam rá.
-Azt hittem már sosem nyitod ki.-nevetett fel. Én meg csak mosolyogtam.
-És akkor most hogy? Ha lemegyek ajtót nyitni tuti hogy anya fel kel.
-Öhh...gondolkozz hogy hogy lehetne még. Nincs esetleg hátsó bejárat vagy valami!?
Azonnal elkezdtem agyalni hogy hogy lehetne megoldani de semmi ötletem nem volt.
-Gondolkozz! Gondolkozz!-mondogattam magamban. És akkor eszembe jutott. Mikor ide költöztünk olyan 2-3 éves lehettem. És ez a ház ugy lett megépítve hogy legyen benne menedék és minden szobábol azonnal el lehessen jutni a menedékbe. Valószinűleg akkor épülhetett mikor háboruk voltak. Maga a ház falai már ujjá lettek építve de a menedék megmaradt. Mikor kicsi voltam mindig leakartam oda menni de anyáék beszegelték nehogy leessek vagy ilyesmi. Azóta viszont én már kinyitottam mert ha magányra vágytam mindig oda mentem le. Van lent lámpa,ágy,hűtő és még egy régebbi tv is ugyhogy jol el szoktam ott lenni. Az én szobámból oda a fürdőn keresztül lehet lemenni. A törölközős szekrény mellett van egy ajtó ami a szobámmal szemben van. Egykor abbol az ajtóból egy lift nyílt de mostmár nincs. Ugy volt befalazzuk de apa azt mondta hogy vészkijáratnak tökéletes csak ne vicceljek vele mert kiesek. Ezért ott van egy létra. Kinéztem az ablakon és láttam Dave tekintetét ahogy azon aggódik nem juthat fel hozzám.
-Figyelj!-szóltam ki. Ezért rám kapta a tekintetét.
Ha elsétálsz a ház mellé akkor ott van egy létra. Azon mássz fel.
-Dehát ott nincs ablak.
-Csak mássz fel!-erősítettem meg az előbbi kijelentésemet.
Dave elment és gondolom azon gondolkodva hogy ebből mi lesz,elkezdett felmászni. Becsuktam gyorsan az ablakot és az ajtóhoz siettem. Óvatosan kinyitottam és figyeltem ahogy David felér. Belépett és bezártuk az ajtót.
-Ez...ez mi?-kérdezte elkerekedett szemmel.
-Hosszu...-nevettem el magam.-a lényeg hogy itt mindig be tudsz jönni.-mosolyodtam el.
Ő is elmosolyodott majd megcsókolt.
Befeküdtünk az ágyba,a mellkasára hajtottam a fejem és aludtunk. Simogatta a hajamat én pedig mosolyogva aludtam el.
~Kicsit késve de itt a kövi rész! Jo olvasást!~ ❤
