Lángok

Part 1

Egy dh'oine lova verte fel az erdő egy kisebb útjának porát. A fakó lovat megüli ember páncélja éjfekete színben tűnt ki az erdő fáinak zöldelléséből. Auvirr felemelte az íját, felkészülve arra, hogy a dh'oine ne ügessen tovább. Mikor már elengedte volna az ideget Nefral rátette a kezét a vállára.
- Ne lőj. Nilfgaardi ez, nem ellenség. – Auvirr leengedte az íját.

- Fekete, nem fekete mit számít? Csak egy dh'oine a mi erdeinkben. – válaszolta könnyedén, és némiképp pökhendien.

- Lehet, hogy dh'oine, de ha minden ilyen dh'oinét lelőnél nem sokáig nevezhetnéd a mi erdeinknek ezeket a helyeket. – komorodott el Nefral. – Igazából akkor már semmit se nevezhetnél semminek.

- Tudom. – Auvirr válasza rövid volt és tömör. Ekkor azonban már más vonta el a figyelmét. Újabb lovas vágtatott az erdei úton. Amaz már nem a fekete árnyalataiban játszó páncélt hordott. A lovas vörösben utazott, hosszú vörös páncélban. Auvirr kihúzta az ideget, és várt miközben az –ideg már az arcát érintette. Majd célzott és lőtt. A vessző suhogása már csak akkor érte el a roethainnet, amikor fejét a hang irányába fordította. A lövés a szemen találta és átszúrta a koponyáját egyenesen az agyvelejébe. Nem hallatott hangot, azonnal meghalt. Lefordult a lováról, az pedig elügetett otthagyva a tetemet a fák között.

- Szép lövés volt. – szólt Nefral majd visszaindult a tünde táborba.