Lángok

Part 2

Auvirr a nyílvesszőt húzta ki a halott dh'oine testéből. És átkozta a dh'oinét. Undorodva belerúgott a holttestbe. Ekkor kiesett a vörös páncél rekeszei közül egy kisebb papír.

Auvirr felkapta, majd végigsiklott az apró, gyorsan felkörmölt betűk által alkotott szavakon.

„Oblakov!

Szeptember havának 17. napján legyél Feketeközben. Fontos.

A scoia'tael végre megtudják kivel állnak szembe."

Ennyi volt az üzenet. Auvirr összegyűrte majd a fák közé hajította. Aznap volt szeptember 17. Már nem tudta volna figyelmeztetni a többieket. Nefral meghagyta neki, hogy tovább indulnak a vöröshangai erdőbe. Az lovon is minimum kettő nap. A tünde kommandó pedig már legalább egy fél napja elindult. Mire beérné őket már késő lenne. Újra belerúgott a tetembe.

- Anyátokat dh'oine!!! – fakadt ki az erdőnek. A fákról felszállt hollók hadán kívül az erdő nem felelt mással. Csak hallgatott. Mikor Auvirr már mindennek elhordta az embereket, felállt és az íját a hátára akasztotta. Majd elindult. Egyenesen Feketeközbe.

*

A fejére húzott egy csuklyát, eltakarva a füleit, mikor a város határához ért. Az út alatt különösebben csak egy részeg paraszttal akadt gondja, aki hirtelen igen ragaszkodni kezdett ahhoz a meglátásához, hogy a tündék beépülnek a városokba és leölik az embereket álmukban. És mint ennek a meggyőződésének a nagy hívője igyekezett lerángatni róla a csuklyát, hogy bebizonyítsa, neki igenis igaza van. Nos ez finoman szólva nem igen sikerült neki. Csúnyán fogalmazva miután Auvirr otthagyta, félholtan feküdt a saját vérében. A városnak a forgalma aznap igen nagy volt. Többnyire roethainnek vonultak át, de akadt ott rív, temeriai, és kaedweni is. Végül kiment a piacra, gondolván ott gyűlik össze a legnagyobb számú tömeg. Leült a stégek mellett egy kisebb padra és figyelte az emberek jövés menését. Egy ízben még egy fehér hajú vatt'ghernt is megpillantott. A piacon az emberek nyüzsögtek, gyerekek könyörögtek, hogy a szüleik vásároljanak az ő kedveik szerint, másnaposok züllöttek az eldugottabb helyeken. Árusok kiabáltak és dicsérték az áruikat. Ekkor kezdődött a jelenet. A városi őrök egy féltündét cibáltak végig a piacon. Az egyikük korbáccsal még rá is csapott a hátára, másikuk kötelet hurcolt a kezében. Nehéz volt nem kitalálni mire készülnek. Auvirr kiköpött majd kiindult a piacról. Ami ott fog történni nem állt szándékában végignézni. Az egyik katona fellökte amikor elhaladt mellettük. Az esés közben leesett róla a csuklyája, de amint felállt visszahúzta. A katonák nem mutatták jelét annak, hogy látták volna vagy ha igen nem érdekelte őket. A féltünde esdeklően nézett rá. Tovább ment. Nagy volt rá a késztetés, hogy visszamenjen és lemészárolja a katonákat, de túl sokat kockáztatott volna. Okkal volt itt. De ezt nem akarta hagyni. Nem hagyhatta. Meggyőződött róla, hogy senki sem látja, majd felmászott az egyik magasabb fekvésű házra. A Roethainne gárdisták már a hurkot a nyakába helyezték. Egy magasabb kiállású katona mondvacsinált vádakat olvasott fel egy papírosról, majd felszólította a magasító kirúgására. Amikor a féltünde alól kirúgták a széket, és megfeszült a kötél, Auvirr elengedte az íja idegét. A vessző átfúrta a kötelet, a lány pedig a földre zuhant, megrettenve de sértetlenül.

- Mi a büdös f@sz volt ez?! – dühöngött a kapitány, majd a torkába fúródó nyíl megállította a további cselekvésben.

- Boszorkány! – kiáltotta az egyik roethainne a féltündére, majd kivonta a kardját, hogy levágja, de mikor a penge annak a testéhez érhetett volna, egy vessző eltalálta a kardot, ami fémes koppanás után elvétette a célt, majd a dh'oine felüvöltött a mellkasába repülő nyíl miatt. A többi közt kitört a pánik. Szinte a semmiből nyílzápor zúdult rájuk, legfőképp azokra, akik a féltündére kezet próbáltak emelni. A tömeg mintha, tűz ütött volna ki köztük szaladt ki a piacról egymást taposva csak, hogy saját bőrét mentse attól, ami sosem jelentett rá veszélyt. A lány kihasználta az alkalmat majd elrohant a katonák gyűrűjéből. Auvirr elrakta az íját majd, leugorva a házról folytatta útját mintha mi se történt volna...