Lisa Parker furcsa élete

7. Fejezet- Új barátok és még egy pár dolog

-De... Ki is a ,,gonosz", akitől meg kell menteni MayoliSityt?- kérdezte tök jogosan Betty.
-Martin...-válaszolt lassan Jasper- Martin Zollu.
-Ahha... Justin is ezt mondta de az olyan hülyén hangzik! Nevezzük mondjuk a monogrammján. Azaz... M...Z....MZ.
Megfagyott bennem a vér. MZ!?!? AZ AZ MZ? Kifutott a fejemből a vér, és az ájulás kerülgetett... abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. Rápillantottam. Márk.

Továbbsiklott a tekintetem Jasperre.

-Mi a rixe a gonoszoknak? Eltér a miénktől?

-Igen. Nekik Vörös a keretjük. De csak ha rosszak. Vagy hát... rosszban sántikálnak...

-Jó- azzal kinyomtam a telefont.

-És mi a helyzet Angelával miután elmentetek?

-Összetört. Teljesen. Egyszerre veszítette el testvérét és szerelmét. Teljesen bedepizett. De aztán jött egy James nevű fiú, akibe újra beleszeretett, és összeházasodtak, szült egy ikerpárt, de előtte örökbe fogadott egy fiút. Justint.

-Értem.

Megint csörgött a telefonom. Márk az. Felvettem.

-Mi van?- szóltam bele hűvösen.

-Mi a baj...? na ne... elmondták? És... azt hiszed... én....?

-Nem hiszem, tudom!

-De szeretnék neked mondani valamit! Valami fontosat!

-Mit?

-Neem... én... nemm...

-Márk! Holnap elmondod! De lehet hogy nem szeretnélek látni...

-Líz! Ne csináld! Nem az vagyok, akinek gondolsz!

-De! Te vagy MZ! Ez semmit nem változtat a helyzeten. Nem lehetünk barátok!

-De....

-Szia Martin!- és letettem a telefont.

Eközben felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Mérges voltam nagyon. Becsapott. És fájt. Márk nagyon jó barátom volt. Ha rövid időre is. Könnyek gyűltek a szemembe.
De gyorsan ki is pislogtam őket.

A következő pillanatban Mayolisityben voltam. Ültem a farönkön. De... felsikítottam, mert mellettem a hasonmásom ült.

-Félsz tőlem?- kérdezte.

-Neeeem...

-Figyelj! Most komolyan nem akarsz Martinnal barátkozni, mert Julie mondott egy mesét? Ami amúgy lehet hogy nem is igaz...

-Hát... igen. Mert az ellenségem.

-És? Ezért tegnap még boldogan mendegéltetek, nevettetek, ma meg már látni sem akarod, mert ,,gonosz"-rajzolt a másik énem idézőjeleket a levegőbe.

-Igen... mert... hazudott. A nevéről, például. És még ki tudja mindenről... mondjuk miért barátkozott velem?

-Kérdezd meg TŐLE. És nem is akarod tudni mit akar mondani? Vagy hogy mi a képessége? Vagy hogy a rixe tényleg gonosznak mondja- e?

-Hát...- gondolkodtam el.

-Adj neki még egy esélyt! Hisz mindenkinek jár még egy!

Az ölemre meredtem. Az utolsó 2 mondat ismétlődött folyton újra és újra a fejemben. Esély. Még 1.

-Oké. Adok neki egyet. Egy új esélyt!-néztem újra fel, de akkir már srnki nem volt ott. Hát jó... intettem a kezemmel sréen le, és... nem történt semmi. Mi a..... de... hogy jutok ki innen? Kipróbáltam még egyszer. Semmi. Semmi. Bepánikoltam.