Akarom

8. A második levél

Kaitleen-t már két hette kezelik kemoterápiával. A gyönyörü szöke haja már elkezdett kihullani. Mostanában már nem is eszik, nincs étvágya és le is fogyot. Nem tudom mit tehetnék ez ellen. Jonathan szülei küldtek egy virágcsokrot Kaitleen-nek, bevalom őszintén sosem szerették anyira Kaitleen-t, talán azért mert szerelem gyerek, vagy talán azért mert... Nem is tudom soha nem értettem őket.
Sokan küldtek virágot és macit Kaitleen-nek, barátok, ismerősök, rokonok. Körülbelül 2 órakor jött neki egy maci, elég nagy volt és a kezében volt egy szivecske amin volt egy zipzár. Odattam Kaitleen-nek nagyon tetszet neki.
-Mami... Van valami a szivecskében.
Gondoltam egy újabb betegköszöntő.
-Mi van benne bogaram?
-Egy levél, felolvasod?
Bolintottam beleegyezően. A kezembe adta a levelet ez ált benne:"Meg fogsz halni Bogaram!"
Nagyon megijedtem, egyből felhívtam Jonathan-t.
Nem egyedül jött. Volt vele egy munkatársa is. Amikor meglátott rögtön megölelt és bemutatta a kolegáját.Chris Ashwood volt a neve. Egy olyan negyven körüli férfi volt.
Ugyan azokat kérdezte amiket a rendörök az első esetnél. Mi válaszoltunk rá és végül arra jutottak, hogy rendöri megfigyelés alá vetnek engem és Kaitleen-t.
Már este fele volt. Kaitleen épphogy eltudott aludni. Csak arra a levélre tudtam gondolni.
Kellene tegyek valamit, meg kell védjem őt. Egy kis ídő után arra eszméltem rá, hogy egy hete el sem hagytam a korházat. Nem akartam Kaitleen magára hagyni. Ő olyan erős, erősebb mint én valaha is lennék.
Hajnali egy óra után (nem tudtam aludni az izgalomtól) kimentem venni egy teát az automatából. Mikor visszafele mentem megáltam a hírdető tábla elött. Lakás hírdetések meg szolgáltatások voltak rajta. Egyszer csak megakadt a szemem egy nagy fekete, betűvel írott lapra:"SEGÍTSÉG ELFOGADNI AZ ELFOGADHATATLANT!" Alatta egy telefonszám, letépdtem egyet, amikor megszólalt egy jelzés és megláttam a növéreket és egy orvost Kaitleen szóbája felé futni. Nagyon megijedtem elkezdtem én is futni és amikor megálttak a szobája elött az ém szívem is megált mivel hallottam az EKG-gép sípoló hangját. De amikor nem Kaitleenhez hanem a mellette lévő szobába mentek be. Egyszerűen egy kő esett le a szívemről. Bementem hozzá, meg volt ébredve a hangzavar miatt. Megprobáltam visszaaltatni azzal az altatóval amit az én anyukám is énekelt nekem. A kezeim között aludt el. Olyan ártatlan, olyan gyönyörü volt, nemlátszott rajta az, hogy beteg lenne, csak egy alvó kislány volt mint a többi az anyukája kezében.
Ahogy elaludtam egy kicsit. Arról álmodtam, hogy követtek egy kislányt, drága ruhái szakadtak voltak és egy zöld szalag volt a szőke hajában, ami még jobban kiemelte a szeme gyönyörű csillogását. Elkezdett futni a végtelennek tűnő folyosón. Én is futottam utána, egyszer csak belerohant a sötétbe. Teljesen elnyelte őt, de én attol még utána futottam amig engem is el nem nyelt. -Mami kelj fel!.
- Mi történt?-kérdezdtem zavarodottan.-Hány óra?
-Már tízenkettő, rosszat álmodtál.
-Már ennyi lenne az ídő? Nagyon elaludtam.
- Úgyan már mami amióta itt vagyok a korházban alig aludtál 5 órát. Örülök, hogy egy kicsit tudtál aludni. De mond mégis miről álmodtál?-kiváncsiskodott.
És ekkor értettem meg, hogy az álmomban lévő szőke kislány akit elnyelt a sőtétség az én voltam, ezelőtt húsz éve. Teljesen el is felejtettem, hogy hogyan néztem ki gyerekként.
-Jaj kincsem... Nem tudom elmagyarázni.- hazudtam.
A napom hátralevő réssze agodással telt el. Vajon fogok-e mást is csinálni az aggodáson kivűl? Vajon mikor lesz vége ennek az egésznek? Vajon Kaitleen meg fog gyogyulni valaha?