Akarom

10. Amitől féltünk...

Már több napja annak, hogy Jonathan elment. Már volt több ideig is távol, töllem de ezúttal sokkal nehezebb... Kaitleen egyre csak betegebb már nem is nagyon eszik. Lefogyott. Rettegek attól, hogy elveszítem Kate-et. Ha bármi történne vele én abba belehalnék.
Ma derül ki, hogy hatott-e már a kemo... Mára szabadnapot vettem ki.
Egész nap mindenféle tűvel szurkálták és mindenféle géppekkel vizsgáltak. A nap végére már teljesen kimerült.
A szobájában ülve vártam az eredményeire. Már vizet inni sem maradt ereje. Nagyon féltettem őt, mivel mostanában az étel ahogy jön úgy is távozik a testéből.
-Mami fázok...- jelentette ki ezt remegő hangal.
A szobában meleg volt. Rátettem a kezem a kicsi homlokára. Lázas volt. Ettől féltem a legjobban. A szervezete túl gyenge volt. Ráraktam még egy takarot és szóltam az orvosának. Már este tizenegy fele járhatott Kate elaludt a gyogyszerektől amiket kapott. Megjöttek az eredmények, Dr. Phill kihívott Kate szobájából egy csendes helyre vezetett, vele volt egy másik orvos is ő egy elsőéves rezidens volt. Leültünk az egyik elkülönitett kis szobában. Görcsbe rándult a gyomrom és elsápadtam. Tudtam, hogy rossz hírt fogok kapni. Ha jó hír lenne nem kisérnének el egy "csendesebb" helyre.
Dr.Phill leült és felém fordult.
- Khaterina megjöttek az eredmények és attól tartok, hogy csak rossz hírekkel szolgálhatok. Megtörtént amitől féltünk Kaitleen testében áttétek alakultak ki. A rák megtámadta a máját, a veséit és beszívárgot a csontjaiba is. Folytatjuk a kemoterápiát és a sugár kezelést is. De attól tartok, hogy fell kel készüljön a legroszabb esetre is Kaitleen gyenge... És ha a kezelés továbbra sem fog hatni...
-Hatni fog-vágtam a szavába-Kaitleen erős, erősebb bárkinél akit eddig valaha is láttam volna pedig még csak 6 éves (ídőközben betöltötte de nem volt sok esélyünk az ünneplésre de legalább elmeséltem neki, hogy miért mentünk szét annak idelyén az apjával) és mégis annyi mindent élt már túl például az autóbalesett ami három éves korában történt. És éppen ezért fogja ezt is túlélni!- itt már a könnyeimmel küzködtem- Most kérem hagyjanak magamra.
-Khaterina ha bárm...-probált segítséget nyújtani Dr.Phill
-Menjenek!!!- szakítottam félbe momdanivalóját és förmedtem rá és a mellete lévő orvosra.
Egyedül maradtam... A szívem csak úgy zakatolt. Nem ez nem történhet meg fix velem. A rossz dolgok csak másokkal szoktak megtörténi. Ez nem lehett igaz. Úgy éreztem, hogy a fájdalom lyukatvés a melkhasamba, mintha a tüdöm nem kapna friss levegőt mintha csak fuldokolnék. Szédültem forgott velem a szoba. Már napok óta nem ettem semmit. Az ájulás környékezett, nem tudtam semmire sem gondolni, egyedül voltam, Jonathan távol volt töllem, féltem csak azt akartam, hogy ennek az egésznek vége legyen, sírtam, nem értettem ez miért velem kellett megtörténjen... De nem adhatom fel van még remény. A szüleim katolikusnak neveltek ezért letérdeltem és könyörögtem az istennek, hogy ne vegye el a lányomat ő nem érdemli ezt, ő csak egy ártatlan kislány. Ki akartam menni ebből a szobábol de forgott velem az egész világ. Ezért leültem a kis kanapéra ami a szobában volt, és egy rövid kis pillanatra lehunytam a szemem, a fáradság a kimerülés
egy hirtelen tört rám, már több napja nem aludtam, kimerültem, tényleg csak egy pillanatra hunytam le a szemem.

Amikkor újra kinyitottam a szemem, az ablakon már betörtek az első napsugarak. Pár másodpercig csak figyeltem. Aztán zuhogó esőként tőrtek rám a tegnapi nap emlékei. Feláltam, de gyenge voltam, ahogy az erőmből csak kitelett rohantam Kaitleen szobájához.
Amikor odaértem Dr.Phill már ott volt. Kaitleen nagyon gyengének tűnt. Úgy nézett ki mint akit már elhagyott az élet.
-Dr.Phill mi történt?- néztem rá zavarododtan...
-Kaitleen sajnos elkapott egy fertőzést és a szervezete túlságosan is gyenge ahoz, hogy harcolhasson...-közelebb lépett hozzám az arcára keserűség és sajnálat ült ki, halkabban folytatta-Attól tartok, hogy most lenne itt az ideje a bucsúzkodásnak.
-Hogy micsoda? Nem biztos van, KELL hogy legyen más megoldás!!-csak azért nem sírtam el magam, hogy Kate ne lássa rajtam, hogy szemvedek, hogy vele együtt én is haldoklom.
-Sajnálom, már minden tölünk telhetőt megtetünk, de a szervezete már túlságosan is gyenge már nincs mit tenni érte, mostmár csakis Isten kezében van.-kiment a szóbából elötte még mondodt valamit de azt már nem tudtam felfogni.
Nem, nem! Tegnap este még volt remény még volt! Nem lehet hogy ma már nincs! Ennek így nimcs értelme! Amikor már majdnem összeestem, meghallotam a kislányom csillingelő hangocskáját
-Mami?-szólitott gyenge hangon - Itt vagy?
-Igen, kicsim itt vagyok...
-Én most meg fogok halni?