Örökké /BEFEJEZETT/

A boldogság hozója egy szörnyeteg

Óvatosan közelebb csúsztam hozzá és combjára tettem a kezemet. Ő meglepetten nézett le, majd a szemembe, de még mindig habozott. Biztatóan rámosolyogtam, majd vállára fektettem a fejemet. Hallottam, ahogyan szaporábban kezdett lélegezni, majd megszorította a még mindig combján nyugvó kezemet.

- Semmi baj, Natsu. Nekem bármit elmondhatsz. Ki vette el tőlem az apámat? - kérdeztem halkan, mire ő a vállamnál fogva távolabb tolt magától és mélyen a szemembe nézett.

- Egy szörnyeteg. Egy olyan szörnyeteg, aki nem érdemel bocsánatot és akinek élnie is fölösleges. - mondta egyre halkabban - Nem engedem, hogy te is megismerd. Meg foglak védeni, Lucy! - jelentette ki határozottan én pedig elpirultam és a meghatottságtól párás lett a szemem - Mi...mi a baj, Lucy? - kérdezte meglepetten - Miért sírsz megint? 

- Mert boldog vagyok, Natsu. - jelentettem ki mosolyogva, mire ő is elnevette magát és rám kacsintott. Ezt a gesztust látva szemeim kikerekedtek és meglepetten kaptam szám elé a kezemet. Hirtelen ezer emlék rohamozta meg az agyamat. Emlékek, ahol Natsu ugyanígy nevetett rám egy-egy munka vagy parti alatt. Döbbenten pattantam fel és öleltem magamhoz szorosan a fiút. - Emlékszem, Natsu! - kiáltottam el magamat - Már emlékszem! - örvendeztem tovább és boldogan mosolyogtam, de Natsu egyáltalán nem úgy reagált, ahogyan vártam.  Teste megfeszült és remegni kezdett, pupillái kitágultak, arca falfehérré változott. Meglepetten engedtem el és pislogtam rá, mire zihálva megszólalt.

- Mégis mire? - kérdezte rettegve én pedig értetlenül válaszoltam.

- A munkáinkra, a bulikra a céhben, arra, amikor így néztél rám...azaz nem ilyen rettegve, hanem... - keveredtem bele az emlékeimbe, mire ő csak legyintett és üveges tekintettel válaszolt.

- Értem... - mondta és hangjában megkönnyebbülés volt érezhető - Ennek örülök.

Nem igazán értettem a helyzetet és előbbi jókedvem is alább hagyott. Lehangoltan ültem vissza Natsu mellé az ágyra és egy darabig csend telepedett ránk, ami lassan kezdett kínossá válni. A szobában csak Happy egyenletes szuszogását lehetett hallani, amit itt-ott megszakított egy "Kérek még halat" nyöszörgés. Elegem lett ebből a feszült helyzetből és hirtelen pattantam fel, azzal az elhatározással, hogy felébresztem Happyt, Natsut pedig távozásra bírom. Úgyis elég fáradt voltam már a mai nap után, én is megérdemlek egy kis pihenést. Tervem dugába dőlt, amikor is a mellettem eddig csendesen üldögélő fiú éppen ugyanakkor óhajtott felállni, amikor én, fejünk pedig hangosat koppant egymásba. Meglepetten néztünk egymásra, tekintetünk pedig hosszú másodpercekre összefonódott. Nem tudtam, mit felelhetnék, csak álltam ott és bámultam az előttem álló fiú gyönyörű zöld íriszébe. A kínos csend hirtelen átváltozott meghitté és ámulatba ejtővé. Natsu lassan megmozdult és megfogta a kezemet. Ahogyan ez megtörtént óvatosan visszahúzott az ágyra és leültetett maga mellé. Én még mindig nem tettem semmit, csak megbabonázva néztem Natsu arcát, mely most, hogy az ablakon beszűrődő holdfény megvilágította, olyan gyönyörű volt, hogy kedvem támadt megsimogatni. Mégsem tettem, csak csendben vártam, mit lép Natsu. A fiú lassan még közelebb hajolt hozzám és kézen fogva engem is maga felé húzott pár centiméternyit. Éreztem, ahogyan arcom kipirul és szívverésem szaporábbá válik. Fogalmam sem volt róla, mit szeretne most tenni velem, vagyis inkább nem mertem elhinni. Eszem minden porcikája azt súgta, most azonnal hajoljak el és nyilvánítsam ezt meg nem történté, de szívem hangosan harsogta, maradjak nyugton. Ebben a helyzetben, amikor csak egyetlen dologra tudtam gondolni, úgy éreztem, itt az ideje, hogy szívem győzzön. Amikor Natsu még közelebb jött, hirtelen bepánikoltam és már bántam, hogy nem hallgattam az eszemre. "Meg ne csókolj, Natsu Dragneel! Nem teheted!" kiabáltam magamban. Nem arról volt szó, hogy nem vágytam ajkai érintésére, csupán attól féltem, mi lesz utána. Visszaút azonban már nem volt, a rózsaszín hajú fiú pedig már csak pár centire volt tőlem. Szívem a torkomba dobogott és lehunyt szemmel vártam a pillanatot, amikor végre számon érezhetem Natsu puha ajkait. Már éreztem a belőle áradó meleget, ami új emlékeket ébresztett fel bennem. Elöntött a boldogság érzése, ahogyan már semmi másra sem vágytam jobban, mint hogy Natsu végre megcsókoljon.

Remélem, tetszett a rész. Tudom, hirtelen lett vége, de igyekszem hozni a következőt. Addig is legyetek türelmesek, ha tetszett dobjatok rá egy voteot és kommentet. Nemsokára jön a folytatás.