Gyűlölet, Barátság & Szerelem (S.M.)

2./42 "A kisfia szíve"

Ha valakit érint, akkor ide is írom, hogy mától folytatom A bűn fogságában c. könyvemet😊

Christy szemszöge:

Mi 4-en még azóta is a váróban ülünk, és reménykedünk, hogy minden rendben lesz.
Átadtam Robbnak az üzenetet az FBI-ról és arról a bizonyos Derek Morganről.

Ezután már annyira álmos voltam, hogy Shawn vállára hajtva a fejemet, azonnal elaludtam.

Másnap 6-kor már mindannyian fent voltunk és egy nővért is megkérdeztem a pici állapotáról, ami változatlan volt.

Egyikünk sem mehetett be hozzá azzal a címszóval, hogy nem vagyunk a szülei. Csak az ablakon keresztül nézhettük, hogy alig mozog a picike mellkasa és a kézfejéből kikandikál az infúziós tű.

Ott feküdt betakarva, mintha csak aludna, de mind tudjuk, hogy ebből az álomból már nem biztos, hogy felébred.

Valamivel 8 után megszólalt Robb adóvevője, ahol ugyanis figyelmeztették a járőrei, hogy a kórház felé igyekszik egy FBI-os autó.

-Maradjatok itt.-jelentette ki és elindult a folyosón.
-Robb, mit akarsz csinálni?-kérdezte Sarah.
-Mégis mit akarnék? Ezaz én városom. Az FBI-nak semmi keresnivalója nincs itt.-
-Szerintem ennek nem lesz jó vége. Főleg akkor ha ide is bejönnek.-mondtam.

Robb már eltűnt a folyosóról, Sarah pedig egy pillantással jelezte, hogy inkább utána megy, mert fél, vajon túl megy egy bizonyos határon.

-Ne aggódj, nem lesz semmi baj.-fogta meg a kezem Shawn.
-Vajon mi lesz a következő?-néztem a gyönyörű szemeibe.
-Figyelj, én tudom, hogy a kicsi rendbe jön. Egyszerűen érzem, Dylan pedig lerendezi az FBI-os rohadékot.-
-Annyira remélem, hogy igazad lesz.-

Shawn mellkasára hajtottam a fejem és az üveg felé fordultam.

Robb Szemszöge:

Elsem tudom mondani mennyire ideges lettem, amikor figyelmeztettek, hogy az FBI idepofátlankodott és Dylannek igaza lett.

Kiérve a kórház elé pont láttam a kocsit leparkolni és kiszállt belőle egy nő és egy néger férfi.

-Jó Napot. Miben segíthetek??-kérdeztem, amikor feljöttek a lépcsőn.
-Maga mégis ki?-mért végig a férfi.
-Elnézést, az egyenruhám az őrsön van. Robb Johnson vagyok a város rendőrfőnöke, Ő pedig a feleségem, Sarah Parker Johnson. Önök pedig ha jól tudom, Elizabeth Garden és Derek Morgan.-
-Nos rendőrfőnök úr és Hölgyem most, hogy túlvagyunk a formaságokon, szeretnénk bemenni a kórházba.-
-Felhatalmazása van? Vagy egyéb papír mondjuk a felettesétől, amiben az áll, hogy kötelességem Önöket ide beengedni?-
-Uram, tudja, hogy ki vagyok..-
-Igen tudom. Az FBI viselkedés kutató csoport egyik tagja, akiknek a markából kicsúszott az a David nevű gyilkos. Maguknak köszönhetően az a férfi elrabolta a lányomat, kis híján megölték Őt. És ha ez nem lenne elég, az unokám szintén majdnem halott. De arra készüljön fel, hogy az a gyerek ott bent meghal, maga elbúcsúzhat az állásától. Most pedig, ha nincs papír, akkor olyan gyorsan tűnjenek el innem, amilyen gyorsan jöttek.-
-Ezt még megbánja. Megfenyegetett egy Önnél magasabb rangú beosztottat.-
-Ez az én városom. Ha nem tetszenek a játékszabájaim, ellehet menni. Felőlem akár az elnök egyik emberei is lehetne, nem kötelességem beengedni.-kulcsoltam össze magam elött a kezeimet.

A férfi idegesen szólásra nyitotta a száját, de a nő előre lépett.

-Nézze rendőrfőnök. Mi egyáltalán nem szeretnénk bajt és sajnálom, hogy megzavartuk a város nyugalmát. De, tudnom kell, hogy hol van Dylan.-
-A fiú még nincs itt.-
-Akkor hol van?-kérdezte mogorván a férfi.
-Ahhoz magának semmi köze.-szólalt meg Sarah.
-Rendben, akkor majd megkeressük. Jöjjön.-intett az ügynöknek és elindultak a kocsi felé.

Ekkor megláttam, hogy a betegszállító bekanyarodott a sarkon és leparkol a kórház elött.

Dylan kiszállt és tolószékestől tolta maga elött Sofit.
Ekkor az FBI-os kipattant a kocsiból és idegesen Dylan és a lányom felé vette az irányt.

-O'Brien.-hangzott szigorúan.
-Mégis mit akar?-állt meg Dylan.
-Tűrtőztesse magát.-álltam Derek és a fiú közé.
-Apa.-
-Kislányom, mindjárt utánatok megyünk. Sarah kérlek.-
-Gyere Sofi.-

Sofin ugyan látszott, hogy legszívesebben itt maradna és kiosztaná ezt a férget, de Sarah betolta a kórházba.

-Velünk kell jönnie, ügynök.-az utolsó szót úgy mondta ki, mintha mindjárt rókázna egyet.
-A fiú itt marad, és nem megy sehova.-
-Mr. Johnson. Ha valami, akkor ez már nagyon nem tartozik, az Ön hatáskörébe. A fiú velem jön és kész.-
-Vállalom a felelősséget a tetteimért Liza. De nem most. Most a családom mellett van a helyem.-nézett a nőre Dylan.
-Nem. Súlyos parancsokat szegett meg, ez az ügy pedig nem tűr halasztást.-
-De igen.-szólalt meg Liza.
-Hogy?-nézett rá Morgan.
-Dylan, neked a kórházban a helyed. Nekünk pedig fogadnunk kell Aaron Hotchner ügynököt, az egység vezetőjét.-jelentette ki.

Derek Morgan ügynökben látszólag forrt a düh és nem értett egyet a döntéssel.

-Még nem végeztünk O'Brien. Ha rajtam múlik, maga megy a börtönbe.-lépett közel Dylanhez.
-Szerintem először mosson fogat, aztán beszélhetünk komoly ügyekről.-
-Szarházi.-

Ekkor egy hatalmasat húzott be a mellettem álló fiúnak.

-Héj-héj. Fékezze már magát. Az isten szerelmére, ez itt egy kórház.-mondta Liza.
-Ha most azonnal nem hagyja el a kórház 1 km-es területét, komolyan mondtam, hogy véget vetek a karrierjének. Higye el, felsőbb körben is vannak ismerőseim.-mondtam.
-Elmegyek, de mi még látjuk egymást.-

Idegesen az autó felé vette az irányt.

-Dylan, az egység vezetője délután érkezik meg. Majd hívlak és az őrsön találkozunk.-
-Köszönöm Liza.-

A hölgy bólintott és elindult a kocsi felé.

-Liza, várj.-szólt utána Dylan és elővett valamit a zsebéből.-Tessék.-
-Ez meg mi?-vette el tőle a pendriveot.
-Felvettem az egész akciót.-
-Minden, ezen van rajta??-csodálkozott.
-Az elejétől a végéig.-bólintott Dylan.
-Rendben. Addig is, viszlát.-
-Viszlát.-

Megveregettem Dylan vállát és bementünk a kórházba, Sofiék után.
A folyosón befordulva Saraht, Christyt, Sahwnt és az orvost láttam.
Közelebb érve rájöttem, hogy baj van.

Sofi Szemszöge:

Annyi szerencséje volt csak annak az úgynevezett Derek Morgan ügynöknek, hogy tolószékben ülök.
Miután Sarah betolt a kórházba rossz érzés fogott el.
Befordulva az egyik folyosóra megláttam Shawnt és Christyt az orvossal beszélgetni.

-Sofi.-mondta vegyes érzelmekkel a hangjában a barátnőm.
-Sziasztok. Sam??-
-Ön a kisfiú anyukája?-fordult felém az orvos.
-Igen, én lennék.-mondtam kissé akadozva, mert nem tudom milyen válaszra számítsak.
-Sajnálom.-hajtotta le a fejét.
-Tessék?? Ezt nem értem, mégis mi a fenét sajnál??-emeltem fel a hangom.
-A kisfia szíve, pár perccel ezelött állt le.-mondta elcsukló hangon a hölgy.
-Maga most szórakozik velem. Ez nem lehet igaz. Kurvára elnézett valamit, mert az én fiam él. Beakarok menni hozzá.-néztem az ajtóra.