Mérgező élet (Befejezett)

Lélek nélkül

Hányadika van?
December húszonnegyedike.Legalább is ezt állítja a régi LG készülék ami automatikusan csatlakozik az éterbe található internet kódolatlan jeléhez.A készülék ami napokon át pihent áraméhesen tiltakozik, de nem törődők vele.Az érintőképernyős telefon kicsúszik az ujjaim közül és valahol a távolba halkan koppan a padlón.Baszodjon meg.
Nagyjából öt napja nem mozdultam ki a biztonságot nyújtó takaró alól,csak a kisebb nagyobb szükségletek végett. Például ha elfogyott a bor.Vagy az olcsó vény nélkül kapható nyugtató.
Az elmúlt napok tompán pulzáló masszaként álltak össze az agyam távoli homályos rejtekébe. Nem tudom honnan vettem az információt,de Jonathan Wick meghalt a mentőben.A hang az ajtóm túloldaláról azt mondta nem az én hibám volt,a mentősök által beadott véralvadásgátló miatt szívelégtelenség lépett fel nála.
Többen jártak nálam az elmúlt napokban mint az egész évben.Miért nem hagynak békén? Winslow ,Herold, Tony, Rosalinda és még ki tudja kik.A kulcsra zárt ajtó azonban megállította őket,megállította világot ,hogy maga alá temessen.
Az ágyam hidegnek és állagtalannak tűnik a testem alatt,a behúzott sötétítőn át sugárnyi fény sem szűrődik keresztűl.A régi telefonom élettelenül hever a földőn,öt napja csak annyi időre üzemeltem be a poros készüléket amíg a kórház igazgatójának írt e-mailt megfogalmaztam és elküldtem.Természetesen tudott az elrablás tényéről ezért rövid válaszában megfogalmazta,hogy addig maradjak távol ameddig szükséges.Lehet,hogy sosem tudok visszamenni.A cél,hogy életet mentsek elhalványult abban a pillanatban ahogy lesúlytottam a táblával.
A gyomrom szúr,és fájdalmasan lüktet a táplálék elvonás miatt.A számhoz emelem a félig kiürült borosüveget és belehúzva nagyot kortyolok belőlle.Az majd tompít, kitölti bennem az űrt.
Undorító vagy-suttogja a saját tudatom ,szinte hallom a gúnyos hangját.
-Pofa be-morranok be a szoba sötétjébe.
Miért nem adod végre fel?A saját fájdalmadat szorítod magadhoz,az árulás ,a csalódottságot és a negatív érzelmeket-most már kioktat.Lehet,hogy tényleg ezt akarom hallani...már magam sem tudom.
-Ez az egyetlen ami még hozzá köt-ez az egyetlen amiről biztosan megállapíthatom az idő múlását.
Ha ez így van akkor hová tűnt a boldogság,a fény?A csillagok alatt tett ígéretek?-a belső hangom természetellenesen hasonlít az övére.
-Kihunytak-nem tudom miért válaszolok a saját képzeletem botladozó játékára.
Az utolsó utáni pillanatban sem tudott elhagyni,ő sem tudott elengedni.Tényleg kihunyt volna az éterből jövő ezüstös arany ragyogás?A lelket melengető fények távoli és elérhetetlen égitestekké töpörödtek volna?
Bocsánatot kért amiért még mindig szeret.Egy néma könyörgő vallomást tett amit én nem tudtam értelmezni és ezzel utasítottam el.
Mégis engem védelmezve halt meg.
Le rúgdalóm magamról a takarót,a mozgáshiánytól szenvedő végtagjaim  fájdalmasan tüntetnek a mozgás ellen ,de a kezdetleges rosszullét kapkodásra késztet. Lehunyom a szemem hátha késleltethetem pár pillanatig,de csak rosszabb lesz.A hideg szoba vészes sötét örvényként szippant magába,a térdem keményen koppan a wc előtti járólap kemény felületén.
Óráknak tűnő percekkel később lehúzom a gyomrom vörös tartalmába félig oldódott fehér tablettákat.
Ez nem mehet így tovább-a gondolat megerősítésére billegve, instabilan állok neki a vetkőzésnek.A hideg zuhany tovább józanít.
A tükörből önmagam elhalványodott árnyéka néz vissza rám,vörös vérerekkel díszített kék szempárral,beesett borostás arccal,lilára és zöldre színezett feldagadt orral.Halványan emlékeztet a rám bámuló ember önmagamra, talán vele beszélgettem az előbb.
Kétségbeesetten odébb hessentgetem az idegen képet és hajszárítót ragadok.Szánalmasan összetörnek érzem magam,mintha felfalt volna egy szörny ami kezd felemészteni.
A régi készülék idegesítő vijjogásba kezd,tehát hátat fordítva önmagamnak botladozva igyekszem elnémítani azt az átkozott szar.Elősszőr ki akarom iktatni, de készüléken megjelenő név megállít benne:
-Honnan tudtad,hogy a régi kártyám használom?-köszönés nélkül tettem fel a kérdés,persze tudtam honnan:végülis a legjobb barátom.A vonal másik végén döbbent csend ült,talán Tony maga se hitte el,hogy az ezredik próbálkozása sikerrel járt:
-Blaiseeeeee!-üvölt fel hirtelen, meglepődésembe elejtem a telefont amiből folyamatosan áradtak az érthetetlen szavak.Miért vettem fel?
Azért mert elég volt ebből-sóhajt fel bennem a belső hangom-elég ebből az egészből.A sötétség lassan magába olvaszt ,ha hagyod...és én nem akarom ,hagyni.
Igaz.
-Átmehetek hozzád?-egyetlen halk mondattal akasztom meg a szózuhatagot. Ki kell szabadulnom innen, a saját magam alkotta kelepcéből.
-Eléd menjek?-megnyugtatólag hatott a tény,hogy valami nem változott ebbe a két hétben.
-Azt hiszem még odatalálok-remélem,kitalálok innen.
-Van nálam valaki aki látni szeretne-kissé tétovázik.
-Nem akarok közönséget,embereket,másokat-nem tudom mitől érzem ezt a dühöt-küld el.
Kinyomom a készüléket ,és hirtelen felindulásból újra alvásra kényszerítem mielőtt még több hívom lenne.
Józanodom ezt persze elősegíti, hogy egész ház összeesküvést szőtt ellenem.Az első szembejövő küszöb szeretettel fogatra a lábujjaimat,aminek következtében megbotolva az ajtófélfának esek. Szitkozódva- bekönnyezve térülök át a nappaliba ahol vakon kerülgetem a bútorokat ,ám valamilyen gonosz oknál fogva az utolsó utáni pillanatban hirtelen bevetődik elém egy komód ami elől már nem tudok kitérni.Na a pofára esés keserédes pillanatában fogant meg a gondolat a tudatomban,hogy éjszaka van.A cuccaim többségé a rendőrségnél lehet,de nem jártam utána tehát abból a ruhadarabokból kell gazdálkodnom ami maradt.Fekete melegítő kombó mellett döntök ,mert a hányásfoltos póló és a több napos gatya kevésbé gusztusos szagokat árasztva szinte maguktól másznak bele a szennyeskosárba (lehet csak hallucináltam a jelenetet).
Csak a lépcsőházba jövök rá,hogy papucsban vagyok,még éppen időbe.
A paneltömb ahová tartok a pincén keresztül a hátsó parkolón át könnyen megközelíthető célpontot nyújt, tehát arra veszem az irányt.A szürke, koszos lépcsők ingatag talajnak bizonyulnak számomra.A fekete papucs többszőr hirtelen felindulásból megcsúszott az ismeretlen személy álltal kiöntőtt és széthordott folyadékon ezért kénytelen vagyok stabil támaszként a korlátot használni.
A közös pince a legnagyobb meglepetésemre nem volt kulcsra závra,sőt az ajtaját a hideg húzat kissé feltárta.
Elkap az émelygés a poshadt szürke falak között,talán a szagtól talán a gyomromba tartózkodó alkohol visszamaradt elegyétől.A halványan világító neoncsövek fényébe kerülgetem a tartóoszlopokat és a közéjük zsúfolt tárgyakat vigyázva ,hogy ne tegyek kárt semmibe. Ami azt jelenti ,hogy teljesen akaratlanul rúgok bele a rózsaszín masnikkal díszített neon triciklibe mielőtt ez egyik lakó dezertáló házicicája felháborodottam fújtatja rám a tényt ,hogy távozzak mielőtt nem áll jót magáért.Talán az annak a cirmosnak a rokona akit majdnem elütöttem motorral és most a macskáknak közellenség lettem.
A távolinak tűnő ajtó jelenlétét az egyre intenzívebb hideg jelzi libabőrt csalva a karomra.Valahogy mégis úgy érzem ,hogy a hideg jótékonyan kúszik be a melegítő ruha alá s lassan fagyasztja jéggé a testemet a szívem mellé.Az utolsó négy lámpa beadta a chrackot ,tehát vaktába tapogatózva próbáltam kijutni a labirintusból.Szürreálissan olyan érzésem támad mintha a saját koponyámba bolyonganék ami tele van használhatatlan szeméttel. Talán így is van,talán az elmúlt napok kábulatába burkolódzva még mindig az ágyamba fekszem.Kitudja,bár ez  nem valószínű mert konyhába bekapott citromos cukorka elnyomja a kellemetlen ízt a számba(ám cserébe előhozza a napok óta elhanyagolt ,rendszertelen étkezés hatásait).
A végtelen sétának tűnő halovány emlékek mintájára történő séta a vége felé közeledett:az ajtó hűvös kilincse a tenyerembe simult.
Hirtelen azon kaptam magam ,hogy remegek.Rettegek kinyitni egy ajtót.
Nem maradhatsz örökké bezárva-suttogta bátorítólag a belső hangom,ami most már nem hasonlított senki máséra csak a gondolataim kivetűlésére.
-Tudom-a hangom elnyomta a régi ,nehéz ajtó nyikorgó hangja.

Depresszió level 100 😂😅olcsó nyugtatók×bor= behaluzva beszélgetsz a saját magaddal és még az is azt mondja ,hogy szánalmas vagy😂#élet
Na nyugi esküszöm kedvedre lesz a vége csak könyörgöm olvasd tovább...ne add fel😮Gondolkodtam ,hogy milyen zene passzolna ehhez a legjobban,de a csend volt a tökéletes választás azt hiszem.
Legyél jó!