...Amber...

Egy újabb nap...

Mint minden hétfő reggel, ma is a pékségesnél kezdem a napot.. Tudom, teljesen gáz, hogy pékségben vásárolok,de ha én nem teszem,akkor ki más?
Az odavezető út nagyon nehéz. Nem azért, mert hideg van, hanem azért, mert mjndenki engem bámul. Mintha semmi se érdekelné őket, csak néznek. Talán ennyire csúnnya lennék? Vagy szép? Nem, szép nem vagyok. És nem is leszek...
Megkönnyebbülésem beteljesedik, mikor belépek a hidegről a pékségbe. Ott mindig meleg van, és irritálóan sok ember...
Mikor sorra kerülök általában nagy nehezen elmutogatom, hogy mit kérek, mivel nem beszélek. SENKIVEL! Az a bizonyos dolog óta...
Mikor elégedetten közelednék a kijárathoz, egy kéz vusszarántott, és a kéz tulajdonosa a nevemen szólított. Tudtam, hogy ki az.. Tudtam, de mégsem néztem a szemébe. Már az fáj, hogy létezik, nem hogy még szemezzek is vele... Szerettem.. De senki nem érdemli meg, hogy úgy viselkedjenek vele, mint ő velem. Most majd bűnhődik...
Kiszabadultam kezei szorításából, és még mindig igyekeztem nem rá nézve távoznim. Mikor ez sikeresen végbement, próbáltam minél gyorsabban odaérni a suliba. Nem azért, mert szeretek itt lenni, hanem azért mert ott kell lennem.. A hétvége kivételével mindig engem szekálnak. Általában oltogatni próbálnak, de szegénykéim nem bírják a néma embereket, hisz azok fel vannak fegyverkezve, nem úgy, mint a többiek...
Utolsó óra.. Végre...
Leülök megszokott helyemre, persze egyedül. Emígy is túl sok ember ért hozzám!
Nem mintha nem lennék jó matekból, de a tanárnak olyan fárasztó kérdései vannak. Most például megkérdezte,hogy hogyan aludtam? Mi az az alvás? Mit érdekli, hogy mennyit alszom? Mintha nem tudná,hogy senkivel sem beszélek...
Alig várom az óra végét. Csömgetés után én teszem ki a lábam a teremből elsőnek.
Alig vártam, hogy hazaérjek..
Egy forró fürdő jólesne, gondoltam magamban...
Beleültem a kádba, a hegeim méf mindig fájtak a kezemen, s most csípte a szappan. Miközben fürdeni akartam, felcsörrent a telefon. Kimotoszkáltam a kádból, és felvettem. A nevemen szólított, megint Ő volt... Amber... Ez a név csak az ő szájából hangzik szépen. És az ő ajkaival teljesek az enyémek... Vagyis voltak... Nem szólok bele, de tudja, hogy hallom minden szavát....
Szeretem.. De ahogy bánt velem... Most visszakapja..