...Amber...

Újra itt...

Megint itt vagyok. Olyan furcsa ide visszajönni. De az üres élettelen életnek nevezett helyzetem miatt megint ide kellett jönnöm. Lehet, hogy furcsán hangzik (mivel egyhangú napjaim voltak általában) az elmúlt hetekben sok dolog történt velem... Csak sajnálni tudlak titeket, hogy ezt mind végig kell unnottok;)
Kezdjük a legelején.
Versenyeken vettem részt (TALÁN MERT MÁSBAN SZ.R VAGYOK😂). Az osztalyom persze eljátszotta, hogy büszkék rám.. Szerintem sokaknak közülük színésznek kellene menniük. Apumat hazaengedték (ez volt pénteken). Olyan büszke rám...
A barátaimnak nevezett emberkék napról napra azt mutatják, hogy igazából mennyire vagyok értékes nekik (remélem értitek mire gondolok).
Olyan furcsa ez az egész.
Ha belegondolok, ma már csak a külső számít. Hiába van egy kis eszem, ha nem vagyok bomba..
Ez elszomorít engem. Minden egyes pillanattal közelebb kerülök ahhoz, hogy feladjam. Kár, hogy nincs egy olyan gomb, amivel újrakezdhetnék mindent. Kár...
Amber... Milyen fájdalmakat kell neked átélned.. Miért nem lépsz le csak úgy...?
Fáj...
Azt hittem, hogy majd egyszer boldog lehetek. De túl közel vagyok a végéhez...
Fekszem az ágyban, mi mást csinalnék? Próbálok nem megfulladni a gondolataimban, de nagyon nehezen megy.
Emlékszem arra a pillanatra, amikor sikerült összetörrnie a szívem..
-Az ellentétek vonzzák egymást
-Az a mágnes, mi emberek vagyunk... 
Ezt mondta...
Úgy félek attól, hogy egyedül fogok majd félmeztelenül járkálni egy emeletes házban. Diplomákkal, érmekkel, szellemekkel, akik majd minden este bámulni fognak. És ki tudja. Lehet, hogy védenek engem álmomban, de az is megeshet, arra várnak, hogy mikor lehet lenyúlni az ártatlan, becses kincsem... A lelkem...

A tanárok azt hiszik, hogy ez könnyű nekünk. Azt mondta az egyikőjük, hogy én formálom a saját életem...
Ja. Tényleg. Mindenki beleszólhat. Amit mondanak, az rögtön rajtam marad. Mert. Ez. Vagyok. Én.

Mai napom nem megyek suliba... Lehet, hogy eret vágtam volna, ha meglátom az osztályom tökéletes mosolyát, vagy éppen a nagyon hangos nevetésüket, persze rajtam...
Szar az élet...(de te széppé tehetnéd az enyém✨)