Holding Hands •BEFEJEZETT•

8. Kavalkád

× Tony szemszöge ×

Másnap reggel komásan kinyomtam az ébresztőm, gyorsan összedobáltam a suliba való cuccaim, felkaptam magamra egy sima fehér pólót, rá pedig egy fekete kapucnis " kardigánt ", amit már páran megjegyeztek, hogy úgy nézek ki benne, mint egy dementor, persze ez engem cseppet sem érdekelt. Magamra rángattam farmerom, fürdőben lévő dolgaimat is elintéztem és leindultam egyenesen a konyhába, ahol a konyhapultról felkaptam kajás zacskóm, kabátomat felvéve pedig kiléptem az ajtón. Megbeszéltük Danyvel, még az előző este, hogy reggel együtt megyünk az iskolába, így az irányt egyenesen feléjük vettem. Fülembe bedugtam a fülhallgatót, ezzel is kizárva az utcai zajokat. Szokásomhoz hívően elindultam szétnézés nélkül a zebrán, ám a felém jövő autó éppen csak lefékezett, ezzel is megakadályozva halálomat, mire teljesen lefagytam, és a mellettem elmenő idegen váll lökése térített vissza a sokkos állapotból. Lehet kicsit óvatosabbnak kéne lennem.

Húsz perc séta után, elértem Daniel házáig, ami a miénkhez képest egy palota volt. Épp az ajtóhoz léptem, amikor az hirtelen kinyílt és kilépett rajta Daniel apja.

- Jó reggelt, uram!- köszönök neki illedelmesen, azonban rám tekintve, arcára undorodó arckifejezést vesz fel.

- Eddig az volt. Mit keresel itt?- kérdezi karba tett kézzel, miközben szavaiból a megvetés sugárzik.

- Daniellel együtt megyünk a suliba, gondolom nem felejtette el, hogy osztálytársak vagyunk.- válaszolom gúnyosan, mire bosszúsan hümmög egyet.

- Tudod, én kedveltelek, hisz értelmes srác vagy, de nem fogadom el azt, amilyen kapcsolatba vagy a fiammal.- néz rám fenyegető tekintettel, de én továbbra is rezzenéstelen arccal hallgatom mondandóját.- Szakíts vele.- hangzik el a rideg utasítás.

- Nem kell a maga engedélye ahhoz, hogy a fia kivel legyen együtt és kit szeressen. Az érzéseknek maga sem parancsolhat. Sajnálom, hogy nem képes elfogadni, de nem fogok a fiával szakítani, mivel szeretem.- jelentem ki, a középkorú férfi arcára egyre dühösebb tekintet kúszik, kezét pedig ökölbe szorítja.

Tovább vizsgálom mozdulatait, végül leengedi fenyegető testtartását, majd tartást erőltetve magára, elmegy mellettem, mintha ott sem lennék.

- Sosem fogtok igazán egypár lenni. Ő vagyonnal rendelkezik és jó hírnévvel, előtte fényes jövő áll, te pedig...nem illesz a képbe. Erre a fiam is hamarosan rá fog jönni.- mondja visszafordulva felém, nekem pedig szívemet erős szorítás veszi körül szavai hallatán.

Rideg szavai újból és újból végig futnak fejemben, és ezzel is fájdalmat keltve bennem, hisz tisztában vagyok azzal, hogy emögött a szavak mögött, volt némi igazság. Daniel sosem vágott fel családja hátterével, mégis fogalmam sem volt, hogy mit tervez a jövőben. Félek, ha arra gondolok, hogy elveszítem.

Néma csendben állok továbbra is a hidegben, már teljesen egyedül, amikor is újból kinyílik az ajtó, de ezúttal Daniel lép ki rajta.

- Miért nem csengettél?- kérdezi, miközben átöleli derekam,de én azzal a mozdulattal el lököm magamtól, majd hátra lépek.- Hé, minden rendben?- néz rám aggódva, szemeimből pedig a könnyek patakokban kezdenek folyni.

Egy határozott mozdulattal visszaránt magához, szorosan kezd ölelni, én pedig, mint egy kisgyerek erősen kapaszkodok belé, miközben nyugtatásként hátamat simogatja. Gyötörtek azok a szavak, amiket apja mondott.

Lassan kezdtem karjai között megnyugodni, majd egy finom csókot nyomott homlokomra.

- Minden rendben.- suttogta gyengéden.- Elmondod, hogy mi történt?- kérdezi arcomat simogatva, eközben én könnyeim nyomát törölgetem le arcomról, majd egy sóhaj kíséretében, elkezdem elmesélni, hogy mi is történt pontosan, miközben megindultunk célunk felé.