Holding Hands •BEFEJEZETT•

23. Örökkön örökké (utolsó)

S idő, állj meg egy pillanatra,
S ti rohanó percek, várjatok,
Amíg ők ketten esküt tesznek,
Hogy egymáshoz örökké hűk lesznek,
Csak addig várjatok!

Johann Wolfgang von Goethe

6 évvel később...

× Tony szemszöge ×

- Samy!- kiabáltam a lánynak, aki épp most körülöttem forgolódott.- Samy, hol a francban van a nyakkendőm? És az öltöny? Miért nincs még itt?

- Állj már le hiszti királynő! Az öltönnyel mindjárt itt lesz Josh, csak dugóba került. A nyakkendőd pedig..- nyúl a hátam mögé a lány.- Itt van.- nyomja kezembe bosszúsan.

- Sajnálom, hogy késtem, de sikerült dugóba kerülnöm!- rontott be a szobába Josh lihegve, az öltönyömmel kezében, amit egyből kikaptam a kezéből és elkezdtem felvenni, majd ő már el is rohan.

Idegesen szedem magamra a ruhadarabokat, majd mikor kész lettem, még az utolsó simításokat elvégzem magamon.

- Tökéletes vagy.- mosolyodik el lágyan Samy, akinek a szemében most könnycseppek gyűltek össze, akárcsak anyámnak, aki pont ebben a pillanatban lépett be a szobába.

- Hé, elég a sírásból. Ez most nem az a nap, ahol sírni kell.- ölelem meg mindkettőjüket szorosan, egy-egy csókot nyomva arcukra.

- Olyan gyorsan felnőttél és milyen fiatal ember lett belőled.- törölgeti meg szemeit anyám.- Nagyon büszke vagyok rád.- öleljük meg egymást szorosan.

- Köszönöm, anya. De most menj, hamarosan kezdünk.- mondom, mire egy aprót bólint és kimegy.

Nagyot sóhajtva fordulok utoljára a tükör elé és csak bámulom magam. Teljesen be vagyok parázva az istenit.

- Nyugodj meg. Most is szívdöglesztő vagy. Most is le fogod venni a lábáról, akárcsak az első alkalommal.- simogatja meg Samy a vállam, mögém lépve.

- Sosem fogom megbánni ezt a döntésem.- fordulok felé határozottan, amire szélesen elmosolyodik.

- Kár is lenne. Nos, de tanúdként ideje felhívnom a figyelmed, hogy lassan menünk kellene.- mondja, mire egy aprót bólintok, majd elhagyjuk együtt a szobát.

A hosszú folyóson végig lépkedve, azonban összefutok egy váratlan személlyel, aki felől már jó pár éve nem hallottam.

- Caleb?- szólítom nevén és egyből felém kapja tekintetét.

- Tony, ó hát itt vagy. Szeretnék gratulálni előre is.- villantja megy fogait széles mosolya által.

- Köszönöm, rég találkoztunk, de örülök, hogy eltudtál jönni.- mosolygok rá finoman, kezére nézve azonban tekintetem megáll a gyűrűs ujján, amin bizony egy eljegyzési gyűrű díszeleg.- Nocsak..megházasodtál?- mutogatok kezére.

- Ami azt illeti, igen.

- És ki a szerencsés lány..vagy fiú?

- Az egyik turnénk alatt ismertem meg. Alicnek hívják és csodálatos lány. Jobban mondva csodálatos feleség.

- Ó, gratulálok.- veregetem meg elismerően vállát.- Melletted boldog élete lesz, ebben biztos vagyok.

- Köszönöm Tony.- néz rám, majd szorosan megöleljük egymást, de csak egy röpke pillanatra.- Viszont ideje menned, nem kéne, hogy elkéss a nagy napodról.

- Igaz, jobb ha megyek. Jó volt látni.- mosolyodok el újból, miközben tovább indulok.

- Téged is, királylány.- válaszolja nevetve, amire bosszúsan visszafordulok.- Na de tényleg iparkodj, hisz kitudja, hogy a herceged meddig vár.