Korrepetálásból szerelem

8.rész

- Ami rohadt nagy baj van!- sírva jött be Emi hozzánk. Mindent ott hagyva rohantam hozzá majd megöleltem.
- Mi a baj?- néztem rajta de nem láttam se vért se sebeket. De a szeme vörösek voltak a sírástól.
- Felmehetünk a szobádba?- szipogta mire bólintottam. Apa aludt fönt mert tegnap húzos napja volt ezért próbáltunk halkan felmenni. Bezártam az ajtót majd a könnyes szemű barátnőmhöz ültem.
- Akkor mi a baj?- kezdtem félni.
- Ugye mi voltunk már Arthurral együtt úgy. Legutóbb kb.2 hete. De elfeljtettünk védekezni...és rosszul vagyok azóta meg minden..
- Akkor te terhes....?- akadt el a lélegzetem. Emi meg még jobban kezdett sírni és bólogatott. Én nem vagyok az apja vagy az anyja. Én nem tudok rá haragudni. Neki most csak a támogatásomra van szüksége.
- Hé semmi baj, Arthur tudja?- a könnyei már nem folytak, lehet hogy elapadtak. Nemet intett a fejével.
- Nem, mert félek hogy itt- kereste meg a dugi csokimat majd enni kezdett.
- Értem a szüleid sem tudják akkor...
- De ők tudják- tette le a Milkát majd a hasát fogta. Mintha védelmezni akarta valakitől vagy valamitől.
- És...?
- Elmondtam nekik. Azt hittem jó szülőként majd segítenek. De ehelyett leribancoztal és elküldtek. Tényleg ribanc vagyok?
- Dehogy vagy az. Csak véletlenül becsúszott egy kis baba- nyugtattam majd megöleltem.
- Tudod mit?- egyenesedtem ki mire felhúzta a szemöldökét.
- Elviszlek Arthurhoz és küldj egy üzenetet hogy igen vagy nem. Ha igen akkor maradsz vele. Ha nem akkor meg nálunk fogsz élni. És addig lesz időm venni a kereszt gyerekemnek pár holmit- nevettem.
- Honnan veszed, hogy te leszel a keresztanya?- nevetett ő is. Na nevet ez jó jel!
- Csak tudom és kész. Na gyere- megmukkani sem tudott már betuszkoltam a kocsiba. Arthurnak saját háza van de nem tudom miért. Mondjuk nem rám tartozik.
- Akkor itt maradok majd írj- öpeltem meg majd elindult.
- Ami...köszönöm- mosolygott rám majd egy nagy levegő vétel után eltűnt. És pont Diego hívott.
- Szia szerelmem- tudtam, hogy mosolyog.
- Szia. Hogy vagy?-  nevettem de mlnem rudom miért.
- Jól...de veled jobban lennék. Nem akarsz csinálni valamit ma?
- Nem tudok sajnálom. Emnek kell segítenem...vagyis várjál- megkaptam Emtől az üzenetet.

Emi: Igen

Hatalmas megkönnyebülés tört rám.
- Vagyis megyek. Akkor megyek hozzátok.
- Rendben. Szeretlek
- Én is- leraktam majd elindultam. Akkor már Em nincs egyedül.

- Na hogy van az én hercegnőm?- nyitott ajtót Diego majd egy csókkal befogta a szát. Muszály volt nevetnem ezen.
- Jól de hagyhatnád válaszolni a hercegnőd- nevettem mire lebigyesztette a száját.
- Nem is volt jó üdvözlés?- engedett be majd felmentünk a szobájába.
- Én ezt nem mondtam- csimpaszkodtam a nyakába és beszívtam az illatát.
- Akkor jó- nevetett halkan majd bekapcsolta a tévét. Elkezdtük nézni a Harry Pottert.
- Na várj még nem is tanultam semmit és holnap suli. Végzősök vagyunk már-pattantam fel az öléből.
- Ajj még mindig olyan vagy mint egy stréber- sóhajtott fáradtan egyet. Lehet, hogy ez neki semmi de engem megbántott ezzel.
-Ó igen? És ha az vagyok akkir mi van?! Ha előjön az okos énem már nem is szeretsz és cikinek tartasz?- emeltem fel a hangom majd kirohantam. Gyorsan haza futottam majd lerogytam a földre. Ha nem tud el fogadni akkor meg miért van velem?