Összetörve

5. Éjszakai műszak

L.

- Tessék! - nyújtott felém egy papírzsebkendőt, hogy megtörölhessem a kezemet. Ezen jóízűen elmosolyodtam, és a szememet le sem véve az ő szép zöldjeiről, egyenként lenyaltam az ujjaimat. Hasonló huncut mosollyal a száján nézte végig a pajzánkodásomat, aztán közelebb húzódott.

- Ha nem fejezed be, annak csúnya vége lesz...

- Kíváncsi lennék - húzogottam a szemöldököm kihívóan.

- Én most is az vagyok. Azt mondtad, mesélsz. - Ééés ezzel szétcsapta a hangulatot. Szép volt, Harold!

- Akkor meg kell kérjelek, hogy lépj két lépést hátra vagy nagyon hamar alattam fogod végezni. - Már hajoltam volna a szájára, hogy demonstráljam a figyelmeztetésemet, amikor is hátralendítette hosszú lábát, és hátrébb lépett. Faszom...

Összekulcsolta a háta mögött a kezeit, és angyalian áttetsző mosolyával várta, hogy belekezdjek. Megöl...

Csípőre tettem a kezeimet, és lehajtott fejjel próbáltam összeszedni a gondolataimat. Nehéz volt egy ilyen kiadós numera után visszazökkeni a véres valóságba, ahol emberek emberek nyelvét vájják ki csak úgy, hétköznapi móka gyanánt.

- Ő jött ki utoljára a srác szobájából - kezdtem bele nagy nehezen, miközben akaratlanul is visszaemlékeztem arra a jelenetre, amikor megláttam a vérben uszó fogakat. Szinte abban a pillanatban kifolyt a szájából az a rengeteg vér. - Még csak nem is sikított. Meg sem rezdült... Semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy fájdalmai lennének, Harry... Ki képes ilyet tenni? - beharaptam az alsó ajkamba, és lehunytam a szemeimet. Hányingerem lett.

Már indult volna felém, hogy átöleljen, de gyorsan megráztam a fejemet, hogy nem kell, maradjon, elbírok vele.

- Biztos vagy benne, hogy nem ment be előtte valaki más, aki árthatott neki? Vagy nem tudom... Nem voltak olyan hajlamai, hogy kárt tegyen magában?

- Most mondtam, hogy a világáról nem tudott, Harry! Azt sem fogta fel, hogy nincs a szájába a kibaszott nyelve! Hidd el, én is elgondolkodtam rajta, hogy mi van, ha valaki más is bent volt, mert nem mentem be hozzá egyből... - Persze, ezt nem mondhattam el se a mentősöknek, sem a főnökömnek. - De a keze... Mikor átvettem tőle a kórlapokat észrevettem, hogy megvágta a kezét. És még vérzett, szóval friss vágás volt...

Láttam rajta, hogy próbálja összerakni magában a dolgokat, de még nekem sem igazán állt össze.

- De mégis mi jó származik neki abból, ha megcsonkítja egy betegét?

- Mi jó származik neki abból, ha naponta megfenyegeti a kollégáját? - Mindketten csak a levegőbe beszéltünk. Inkább csak hangosan gondolkodtunk. Láttam rajta, hogy mondani akar valamit, de aztán inkább magában tartotta. - Harry?

- Ma találkoztam vele. Pontosabban én és Zayn.

- Mi történt? - most én mozdultam közelebb.

- Semmi igazán... Csak...

- Csak mi?

- Zayn olyan fura volt mikor meglátta.

- Ez nem lep meg... - húztam el a számat.

- Nem! Ez nem olyan, mint köztünk... ez sokkal inkább olyan... mintha... áh! Hülyeség. Nem érdekes!

- Harry, mondd már! - megfogtam a kezeit, és azzal együtt fogva tartottam a tekintetét is.

Hosszú csend telepedett közénk.