Az Örökség

III. fejezet. képek a falon

1.

Szorosan egymás mellett álltak. Egymást taposva igyekeztek a képihez kerülni. Julietta minden igyekezete ellenére, Nancy megelőzte.

– Óóóóóó... ez nem lehet igaz!

Pedig igaz volt! A harmadik képről Julietta és Yvonne nézett vissza rájuk. Középkori ruhában, piros ajkakkal, meleg barátságos szemekkel Olyan egyenes háttal, mintha mindketten karót nyeltek volna. Julietta lassan megfordult, hogy lássa, milyen hatást tettek a többiekre a képek. Nancy a fejét vakart, Lucy cigarettát rántott ki a zsebéből és a szájába dugta és Nancyhez hasonlóan a haját tekergette, szülei egymásba kapaszkodva igyekezték leküzdeni a rosszullétet, Martha egy széken ült összeroskadva: arcát a tenyerébe temette. Yvonne nem volt se élő, se holt. Ami meglepte az a két ügyvéd volt. Holt nyugalomba bámulták a plafont. Yvonne most egy másik képet nézett. A képről cigányruhába öltözött, hosszú fekete hajú nő nézett vissza rá. Kezében cigánykártyát tartott. Tovább lépett. Csupán egy villanás volt, mégis észrevette a szeme sarkából. Egyet visszalépett. Halkan elkiáltotta magát. Az összeroskadt anya mégis meghallotta. Odatántorgott.

– Mi történt, Yvonne?

– Megmernék rá esküdni, hogy megmozdult a kép! Csupán egy villanást láttam a szemem sarkából. Rám kacsintott, és nem a jobb oldalon állt. Ez a nő itt állt középen és szemben.

– Ugyan már, lányom! Ez egy festmény! Nem tudod mozogni!

– De, anya, hidd már el, hogy ez a kép mozog! Rám kacsintott és arrébb ment.

Julietta hallotta a kettőjük beszélgetést. Odatámolygott hozzájuk. Ránézett a képre. A nő rákacsintott. Rájött, hogy barátnője miért sikított fel. Szemét becsukta, kinyitotta, úgy nézett a képre. A nő most középen állt. Mosolygott.

– Mi történt?

– Yvonne azt állítja, hogy a kép mozog!

– Tényleg? Tudod, Martha ebben az őrületben azon sem csodálkoznék, ha kilépne a keretből, és a kezében tartott lapokból megjósolná a sötét jövőnket.

Eggyel tovább lépett. A képről egy jóképű férfi volt látható.

– Ez ki lehet?

– Nem tudom! Jól néz ki! – Yvonne jobban szemügyre vette képet. Visszanézett barátnőjére. – Szerintem hasonlítasz rá!

Martha-val együtt szemügyre vették a férfit. Julietta megvonta a vállát.

– Felőlem! Én nem veszek észre semmiféle hasonlóságot.

– Pedig hasonlítasz rá. Főleg az állad, az orrod!

Míg Julietta Yvonne-nal azzal volt elfoglalva mennyire hasonlít a képen látott férfihez, addig anyja, a múlton rágódott és azon, amibe belekeveredtek, visszarántja őket, a múlt sötét vermébe, és nem lesz erejük kikecmeregni. Nancy a képek bámulása közben, rá nem jellemző módon káromkodni kezdett. A két ügyvéd felfigyelt rá.

– Gratulálok, kisasszony! Nem gondoltuk volna magáról, hogy ilyen szépen is tud beszélni. – vigyorodott le Paul White. – Nos, hölgyeim! Íme, a ház, melyet megörököltek! Mi most távoznánk, de mielőtt elmennénk, itt egy újabb boríték. A többit holnap.

Julietta kilépett a többiek árnyékából.

– Ne haragudjanak, uraim! Most csöppet sem érdekel a boríték. Valami más érdekel engem. De az nagyon. Az egyik, amely piszkálja a fantáziámat az az, hogy ezek a képek, hogy kerültek a falra?