Megtörhetetlen

Huszonharmadik

Alex Davis

Már a harmadik kört játszottuk le ebben az írtó felnőttes lövöldözős játékban. Pontosabban a harmadik körben végzett ki Aaron, nem túl nagy erőfeszítéssel, míg én gondolatban teljesen máshol jártam.

- Ne már te seggarc, mi van hagyod magad? - dobta le maga mellé a konzolt és értetlenül meredt rám. - El vagy puhulva, Alex.

- Bocs, csak Mia..

- Na látod! Éppen erről beszéltem! Még a játékra sem tudsz koncentrálni a kiscsaj miatt! - beszélt Aaron, sejtelmesen elvigyorodva.

- Nem, csak.. - mondtam, majd a telefonomra pillantottam, hogy ismét megnézzem az időt, az elmúlt néhány órában már sokadszorra. - Már majdnem dél és még nem kelt fel..

- Biztos csak hallotta hogy van itt valaki és nem akar kijönni. Azt mondtad félénk, nem? - kérdezte, míg én eltöprengve bólintottam. Bizonyára így van. Amelia hallotta, hogy vendégem van ezért inkább a szobájában kuksol, valószínűleg tanul, ezzel megúszva, hogy idegenekkel kelljen találkoznia. Csak stréberkedik. Ennyi. De mi van ha mégsem?

- Nézd meg. - mondta Aaron, mikor feltűnt neki, hogy eléggé el vagyok veszve gondolataimban, s magamban őrlődöm.

- Valószínűleg igazad van. Csak nem akar kijönni. Biztosan tanul. - bólintottam inkább magamat győzködve, mintsem Aaront. - Tudod mit? - csaptam a térdemre némi hezitálás után. - Egy perc és jövök. - pattantam fel a tévé elől és Amelia szobája felé indultam. Még hallottam, hogy barátom felnevet szerencsétlenkedésemen, amiért lazán felmutattam neki középső ujjamat, amit ő még nagyobb röhögéssel kontrázott.

Megálltam Mia szobája előtt, s bekopogtam, de mivel válasz nem érkezett egyszerűen benyitottam és aggodalmasan futtattam végig szemeimet a szobán. Amelia ugyanabban a pózban feküdt az ágyon, összekuporodva, mint ahogy tegnap este itthagytam. Odasétáltam mellé, leguggoltam, s kezemet kipirult arcára simította, ami meglepően meleg volt.

- Mia! Amelia. - szólongattam az alvó lányt, míg pilláit lassan meg nem rebegtette, majd fáradt, csillogó íriszeit rámemelte. - Minden rendben, Édes? - kérdeztem, pedig tudtam, hogy nagyon nincs rendben. Reszketett a láztól, ami átjárta testét. Fel sem tűnt, hogy Édesnek hívtam, míg egy erőtlen mosoly meg nem jelent kicserepesedett ajkain. Nem tehetek róla, egyszerűen annyira édes volt.

- Mennyi az idő? - kérdezte rekedt hangon, majd megpróbálta feljebb tornázni magát az ágyon, de miután terve meghiúsult inkább visszadőlt puha párnái közé, s takaróját felrángatta egészen nyakáig.

- Lassan dél.

- Mennem kell dolgozni. - nyögte alig hallhatóan, majd tekintetét ismét rámvezette.

- Még mit nem! Reszketsz a láztól Amelia! Add ide a mobilod, felhívom a főnököd. - mondtam ellent nem tűrő hangon, de azért figyelve, nehogy megrémisszem, esetleg megbántsam durva szavaimmal a lányt. Apró kezét kidugta a vastag paplan alól, majd torkát kímélve, ami valószínűleg, a rekedtségből ítélve fájhatott neki, az éjjeliszekrényre mutatott. Azonnal kiszúrtam a pink tokos telefonját, amit kezembe is kaptam, majd lehajoltam a beteg kisangyalhoz.

- Hozok neked vizet, meg valami gyógyszert. - mondtam, s egy apró puszit nyomtam meleg halántékára. Hümmögött valamit, de nem értettem, így miután egy utolsó pillantást vetettem rá, mobiljával a kezemben kiigyekeztem a szobából. Először Lidia számát tárcsáztam.

- Na meg van még a Tubica? - poénkodott Aaron, majd mikor látta, hogy nem vagyok túl szórakozott kedvemben elhallgatott. - Baj van?

- Mondjad Kedvesem. - szólt bele a telefonba hatalmas rajongással hangájaban, a középkorú nő.