Megtörhetetlen

Huszonötödik

- Na, Alex folytatjuk? Most már, hogy biztosak vagyunk abban, hogy Elizabeth túléli, igazán játszhatnánk tovább. - magyarázott Aaron miközben áttelepedtünk a kanapéra, miután befejeztük az ebédet, s elpakoltunk magunk után. Pontosabban én elpakoltam magam, s a két srác után.

Felnevettem Aaron kijelentésén, majd mosolyogva pillantottam a szemét forgató Alex felé. Annyira hihetetlen, hogy képes volt mindent félredobni a nap folyamán csak azért, hogy gondomat viselje. Levest főzött az Isten szerelmére!

- Nem hiszem, hogy Miát akár egy minimálisan is, de érdekelné ez a barbár játék. - beszélt Alex, majd követve példánkat, ő is lehuppant a kanapéra.

Nagyjából egy fél méter volt közöttünk, de ez a néhány centiméter is elég volt ahhoz, hogy megérezzem bódító illatát, ami szinte azonnal körbelengte, s kitöltötte szagló járatomat. Gyomrom megremegett, olykor mintha bukfencet vetett volna testem legmélyén, míg fel nem ébredtek a fránya pillangók, hogy aztán átvéve az irányítást, vad szárnyalásba kezdjenek. Félve pillantottam fel a fiú hibátlan arcára, csillogó, zöld smaragdjait keresve. Szavait tompán hallottam, melyeket barátja felé intézett, figyelmemet teljesen elterelte dús ajkainak mozgása. Kiszáradt ajkaimon végignyalva tudatosult bennem, mennyire reménytelenül vágyom csókjára. Egészen addig figyeltem, míg csak a kanapé azon üres részét láttam, ahol eddig ő foglalt helyet. Hogyan lehet valakit oly annyira bámulni, hogy már az sem tűnik fel, ha ott sincs? Furcsa.

- Azért a kicsorduló nyáladat töröld le, Tubica. - zökkentett ki kábulatomból Aaron szórakozott hangja. Azonnal szám elé kaptam kezemet, ami természetesen száraz volt. Nem csordult ki a nyálam. Összehúzott szemekkel fordultam a magában nevetgélő fiú felé, aki csak figyelmemet kihasználva rám kacsintott.

- Nem tudom miről beszélsz. - motyogtam körmeimet piszkálva, majd ismét rá emeltem, ezúttal értetlenséget tükröző íriszeimet. - Tubica? Ne hívj így, ez nagyon gyér. - mondtam kissé sértődötten új becenevem realizálása után.

- Ki használ olyan szót, hogy gyér? - szórakozott tovább Aaron.

- Ki használ olyan becenevet, hogy Tubica? - vágtam vissza, s melleim előtt összefontam karjaimat. A srác tovább nevetgélt, míg én érettségemet tanúsítva ráöltöttem nyelvemet.

- Mi olyan vicces? - jelent meg Alex ismét a nappaliban, kezében a filmeket tároló kütyüjével.

- Milyen filmet nézünk? - hagytam figyelmen kívül kérdését. Aaron természetesen ismét hangos nevetésbe kezdett, míg Alex, arcán értetlenséget tükrözve lépkedett elém, hogy hatalmas tenyerét a homlokomra szoríthassa.

- Vígjátékot, de az előbb megbeszéltük, mit nézzünk. Biztos nem akarsz inkább pihenni? Ha megint felmegy a lázad..

- Jajj nem, dehogy! Jól vagyok. Biztos csak elbambultam. - magyaráztam Alexnek, miközben anélkül, hogy odapillantottam volna, egy egyszerű karlendítéssel oldalba vágtam Aaront.

Ajkaimat összepréselve, mint aki nagyon koncentrál, nyújtózkodtam a kanapé karfájára hajtott pokrócért. Ujjatlan pizsamafelsőm által fedetlen karjaimon, libabőr szaladt végig, mikor a már pokrócra simított kezemre, egy másik, enyémnél sokkal hatalmasabb siklott. Felpislogtam a fölém tornyosuló magas alakra, de rögtön meg is bántam, amint Alex igéző zöld szempárja mélyen enyémbe fúródott. Ajkait egy szelíd félmosolyra húzta, majd rám kacsintott. A takarót kihúzta kezem alól és kicsit megrázva, széthajtogatta azt. Azonban ahelyett, hogy rám terítette volna, leült, egészen közel hozzám, s karjait kitárva, szavak nélkül csalogatott ölelésébe. Gondolkodás nélkül másztam teljesen közel hozzá, hogy számomra a legkényelmesebben, mellkasára hajtva fejemet nézhessem a kiválasztott vígjátékot. A pokrócot Alex ügyesen átlendítette felettünk, hogy teljes területét kihasználva magunkra teríthesse azt. Kezemet izmos hasára simítottam, s arcomról levakarhatatlan mosollyal szippantottam be a fiú kellemes illatát. Hetekkel korábban, ha bárki azt mondta volna, hogy egy olyan fiú közelségére fogok vágyni, ki minden második szavával képes porrá zúzni, talán kinevettem volna. Vagy talán csak legyintve otthagytam volna, mit sem törődve vele. De most, hogy itt vagyok, hogy Alex családja úgymond befogadott, s napról napra jobban megismerhetem a fiú személyiségét, képtelen vagyok úgy tekinteni rá, mint arra a srácra, kit azon az estén ismertem meg kollégiumi szobámban, mikor miatta, s kiállhatatlan barátnője miatt kirúgtak onnan.