Soha sincs Game Over (Csábításból jeles)

Tizenkettedik fejezet:"Eltűnt"

- Szóval azt mondod, hogy két ember, egy nő és egy férfi, megöltek egy lányt a városnak az elhagyatott körzetében, aminek te fültanúja lettél, mi több, majdnem le is buktál, de nem mered elmondani a rendőrségnek az okok miatt, amiket az előbb felsoroltál - foglalta össze Amy, miközben az ágyán ülve forró csokit iszogattunk.

- Nagyjából - bólintottam. Még mindig nem teljesen épültem fel a sokkból, de sokat segített az, hogy Amy lakásában viszonylag biztonságban voltam. Amy szinte azonnal felajánlotta, hogy maradjak az ő lakásában éjszakára és végig vonalban maradt velem, míg ki nem értem a villámoshoz. Mikor végre megérkeztem a lakásához, gyorsan beinvitált és még egy takarót is terített a vállam köré. Akkor láttam igazából először gondterheltnek és meglepően sokat is beszélt, mialatt részletesebben kikérdezett az eseményekről. A nagy mesélés közben még gyorsan felhívtam Anyát és behazudtam valami olyasmit, hogy Amyvel már régen megbeszéltük ezt az "ottalvós bulit", csak szétszórt voltam és elfelejtettem szólni. Nem igazán hittem, hogy száz százalékig bevette azt, amit mondtam, de egy kis dorgálás után elengedte a dolgot. Fél órával később, mikor már mindent elmondtam, amit csak lehetett, egy hosszú csend állt be közöttünk. Csak ültünk, a gőzölgő bögrékkel a kezünkben, a tekintetünket a mintás takaróra szegezve. Jó öt percnyi hallgatás után Amy lassan megszólalt:

- Őszintén, úgy érzem, hogy a gyilkosságnak, aminek a tanúja lettél, köze van az eltűnésekhez, amik mostanában történnek. Mármint, lehet, hogy tévedek, de az egész gyanúsan összevág - mondta, de egy kicsit úgy éreztem, mintha nem is teljesen nekem szánta volna, inkább csak hangosan gondolkodott.

- Lehet - válaszoltam elmélyülten. - Végül is, soha sem kerültek elő az áldozatok...

Ahogy ezt kimondtam, rögtön eszembe jutott valami. - Most, hogy mondod, a nő említett valamit egy bizonyos szerről és, hogy egyre több embert kapnak, gondolom megölésre. Az utóbbi elég nyilvánvalóan arra utal, hogy egyre több személyt kell kiiktatniuk, ami nemcsak azt sejteti, hogy több áldozatuk van, ami egybevág az eltűnt emberek mostanában növekedő számával, de azt is elárulja, hogy valakitől kapják az utasításokat és nem szabadon cselekednek. Az előbbiből viszont úgy tűnik, hogy az áldozatokat bedrogozzák és a város egyik elhagyatottabb részére viszik, majd, öhm megölik... - fejeztem be a gondolatmenetemet és éreztem, ahogy a gyomrom összeszorult az emléktől. - Ez viszont nem magyarázza meg, hogy a rendőrség miért nem fedezte fel még a holttesteket...

- Gondolom, eltakarítják - mondta Amy, miközben kutakodó szemekkel bámult a forrócsokijába, mintha ott lett volna a megoldás az ügyre.

- Nem hinném. Azok az alakok elég határozottan elmentek a helyszínről és semmit sem hallottam, ami arra utalt volna, hogy magukkal vitték a hullát. Épp ezért gondolom, hogy akár a rendőrség is benne lehet az ügyben. Végül is ez lenne a leglogikusabb magyarázat... - válaszoltam. "Bár, ez egy hamis világ, egy játék..." gondoltam, majd Amyre néztem. "Vagy tényleg az...?"

- Hmm, mi lenne, ha holnap reggel elmennénk és megnéznénk a holttestet, hogy ott van-e még? - nézett fel hirtelen Amy. A szemeiben a megszokott közömbösség helyett elszántság villogott.

- MI!? Amy, te megőrültél? É-én nem akarok csak úgy visszamenni és megnézni, hogy ott van-e a hulla vagy sem! Nem is akarom látni! - csattantam fel, de Amy gyorsan lesissegett.

- Ez nekem se épp egy kellemes elfoglaltság, sőt legszívesebben elkerülném a helyet csakúgy, mint te, de ha ki akarjuk deríteni, hogy a rendőrség tényleg szemet huny a gyilkosságok felett, akkor muszáj lesz ezt megtennünk - válaszolta, majd rám nézett és a szemében az elszántság mellett a sajnálatnak egy kis szikrája is tükröződött. - Ha akarod, majd én megnézem helyetted - ajánlotta fel.