Tinédzserszitter [Suga ff.] - BEFEJEZETT ❤️

27. Sandy megmondja a tutit

Sziasztok!
Ne haragudjatok meg, hogy ilyen sokáig tartott kihoznom az új fejezetet, de munkahelyet kellett váltanom. Eddig mindig éjszaka írtam az új fejezetet, de sajnos most azt az időt amit eddig áz írás, azt a munka teszi ki. Már szombaton napközben elkezdtem írni ezt a részt,de mivel a múlt héten nagyon túl hajtottam magam kénytelen voltam pihenni. Többször is nekiálltam, hogy befejezem, de egyszerűen beájultam a fáradtság miatt. Most is munka után (hajnal 4:20) sikerült végre időt szakítanom rá. Higgyétek el, én legalább annyira várom,hogy legyen időm leülni írni, mint ti az új fejezetet. Ne ígérek semmit, hogy mikor jön a folytatás, csak azt hogy igyekszem. És ne féljetek, meg fogom írni a sztorit, nem hagyom félbe, hiszen a következő YoonGi ztoei első fejezete már draftban van.
Remélem ez pedig tetszeni fog nektek. Jó szórakozást hozzá! 😘😘

Derékszögben ültem fel az ágyban ahogy meghallottam az információt. Nem akartam elhinni, hogy azok után, ahogy előző este viselkedett, képes volt újra megtenni. Már azt hittem, hogy a változás útjára lépett, de rá kellett jönnöm, hogy az esti kis műsora egyfajta búcsú volt. A legjobban viszont az bántott, hogy fogalmam sem volt arról, hogy ez a búcsú vajon mennyi ideig fog tartani. Tisztában voltam vele, hogy mit csinál, de azt nem tudtam, hogy hol és mivel tudtam, hogy rettenetes veszélynek teszi ki magát, aggodalom fogott el. Féltettem, hogy baja esik, vagy elkapják.
Tehetetlenségemben és dühömben, ököllel rávágtam egyet az ágyra, de ez mit sem segített rajtam.
Azon a héten hiába próbáltam hívni YoonGit, hiába hagytam neki temérdek üzenetet, egyik megkeresésemre sem válaszolt. Mintha a föld nyelte volna el. EunHaval minden nap találkoztam az ebéd szünetében és együtt ültünk be egy salátabárba, hogy átadjuk egymásnak a srácról szerzett infókat, de szinte felesleges volt, hisz egyikünk sem tudott mondani soha semmi újat. Közben a szüleim és a húgom is haza ért nagynénémtől akinek újabb fantasztikus ötlete az volt, hogy én legyek a tanúja és emellé küldött nekem egy piros ruhát is. Nem panaszkodhatok, legalább az ízlése jó volt, ha már a stílusa elviselhetetlen. Térd felettig ért az anyaga, a színe árnyalata pedig nagyon jól passzolt hozzám, na meg persze a kis alkalmi táskához, amit anyuék vettek nekem a vakációjukon. Sandy barátnőm is hivatalos volt az esküvőre, hisz ő is jól ismerte nagynénémet és egy, az enyémhez hasonló kék ruhát szerzett be. Nagyon vártam már a találkozást, hisz már hónapok óta nem láttam a hülye fejét. Szükségem lett volna már egy jó adag lelkizésre és az életmentő tanácsaira, hogy hogyan éljem túl a szőkeség eltűnését, de még várnom kellett rá.
Napok teltek el, egészen pontosan hét nap. YoonGinak semmi híre nem volt. Már-már azon voltunk, hogy bejelentjük a rendőrségen az eltűnését, de azért még legalább 2 napot adni akartunk neki. Hétfő reggel alig akart kinyílni a szemem az ébren töltött éjszaka miatt. Egész éjjel a netet bújtam hírek után, YoonGi ismerőseinek képeit nézve, hátha találok valami frisset a srácról, de eredménytelen maradt a kutatásom. Végül egy sms verte ki a szememből az álmot.

Már a gépen ülök anyukám! Kapd össze magad,
mert este ott vagyok!
Sandy

Sietve pattantam ki az ágyból, hogy rendbe vágjam a lakást,  vásároljak és elkészítsem a barátnőmmel közös kedvenc nasijainkat. Azért a sok szomorkodás mellett rendesen feldobott a tény, hogy végre jön az a lány, akit szinte az ikremnek tekintek és végre szemtől szemben elmondhatok neki mindent. Kíváncsi voltam mi a véleménye az egész történetről, YoonGiról és persze hallani akartam végre, hogy jött össze az új pasijával, Chesterrel.
A szüleim boldogan furikáztak ki késő délután a reptérre, hogy felvegyük Sandyt. Ők is nagyon szerették a lányt, a szülők pedig ráadásul jó barátok is voltak. Szinte repültem a csaj karjai közé amikor kiszúrtam az ember tömegben. A legtöbben csak drága jó anyámat szidták, mert nem törődve azzal, hogy kit lökök fel, csak rohantam. Ahogy egymásnak csapódtunk, köszönés helyett csak egyetlenegy dolgot kérdezett.
- Meg lett már? - suttogta fülembe.
Csak nemlegessen ingattam a nyakába fúrt fejem, míg ő nyugtatóan dörzsölgette a hátam. Édesapám felkapta a bőröndjeit, majd egy köszönés után elindult vele a kocsi felé. EunHaval előre megbeszéltem, hogy azon a héten nem megyek, de nem volt vele problémája, hisz YoonGi nem volt meg és, ha még élő is került volna, akkor meg tudta volna oldani a helyzetet. A kocsiban hátul ültünk a húgommal együtt, aki közben beájult középen. Halkan sztorizgattunk, de a szaftosabb részeket megtartottuk magunknak estére, mikor is négyszemközt maradtunk a szobában. Addig csak általános dolgokról fecsegtünk, Sandy a szülei hogylétéről is mesélt, meg iskolai dolgokról, tehát mindenről ami azóta történt, hogy elköltöztünk.
Egyszercsak megrezzent a telefonom a zsebembe, egy újabb smst jelezve EunHatól.

Előkerült!
Épségben van!

Barátnőm figyelemmel követte a látványos fellélegzésem és már szavak nélkül is jól tudta az okát. Megkönnyebbült mosoly ült ki ajkaimra, az addigi aggodalmam elszállt és végre észrevettem, hogy milyen szikrázó a napsütés és milyen színesek a virágok. Csak akkor tudtam elkezdeni igazán örülni Sandy jelenlétének is, amit kicsit szégyelltem, de nem tehettem róla igazából.
Otthon apu felhordta barátnőm bőröndjeit a szobába, aztán eldöntöttük közösen, hogy francba a főzéssel, együnk valami igazán amerikait, így esett a választásunk a hamburger rendelésre. Minden pillanatban azon járt az eszem, hogy írok YoonGinak vagy felhívom, hogy tudjam mi van vele, halljam a hangját, vagy bármi, de mintha Sandy a gondolataimban olvasott volna, kivette a zsebemből a telefonom és a sajátjába csúsztatta.
- Eddig te aggódtál érte. Most rajta a sor. Ne higgye azt, hogy ennyivel megússza, hogy egy hétig telebőgted miatta a párnádat. - mondta magabiztosan.
- Nem is bőgtem. - fontam össze magam előtt a kezemet durcásan.
- Hát lehet, hogy őt megeteted ezzel,de én túl jól ismerlek bébi. - kacsintott rám mosolyogva.
- Ugyan már. Ő aggódni értem.... - sóhajtottam - Dehogy aggódik. Ez alatt az egy hét alatt szerintem eszébe sem jutottam.
-Gondolod? - vonta fel szemöldökét.
- Még jó. Egy kurva betűt nem írt, a telefont nem hogy nem vette fel, de még ki sem nyomta, vagy ami még jobb volt, hogy ki is kapcsolta.
- Szerinted miért? - biccentette oldalra a fejét.
- Biztos idegesítettem. - rántottam meg a vállam leszegett fejjel.
- Szerintem pont, hogy az ellenkezője.
- Ezt hogy érted? - ráncoltam homlokom.
- Jól figyelj most ide. - húzott kezemet megfogva a díványhoz és leültetett - Tény, hogy nem egy ma született bárány a srác és elég nehéz eset, de biztosan ennek is meg van az oka. Tudod jól, hogy milyen volt veled a legelején. Aztán most nézd meg hol tartotok. Majdnem pucéran aludtatok együtt, majdnem megdugott és ráadásul egymás manduláját nyalogattátok tök józanul, több mint egy órán keresztül. Nem bírsz meglenni nélküle és gyanítom, hogy ő is nehezen bírja.
-Mit akarsz ezzel mondani? - néztem rá értetlenkedve.
- Istenem, te barom... - nyögött fel tenyereibe temetve arcát - Olyan kurva egyszerű pedig. - simította arcomra kezeit - Épp azt vázoltam fel, hogy baromira egymásba vagytok zúgva, te seggfej.
- Kizárt! - suttogtam kikerekedett szemekkel.
- Ahj... - sóhajtott fel Sandy lemondóan - Majd szólj, ha észhez tértél te idióta. - pöccintette meg homlokomat.