Tinédzserszitter [Suga ff.] - BEFEJEZETT ❤️

6. Csak keményen!

YoonGi álmosan totyogott előttem miközben én próbáltam terelgetni merre van a helyes út. Szörnyen fáradt lehetett, hiszen szó szerint szédelgett, bár lehet, hogy az csak az ütés miatt volt, ami megszínezte az arcát. Mondjuk ki tudja mit csinált az éjszaka.
Levetette magát az egyik székre, én pedig céltudatosan megindultam a hűtő felé, hogy végre valami ehetőt varázsoljak az asztalra.
- Mit akarsz enni? - hajoltam be a hűtőbe körbe nézve - Van felvágott, sok zöldség, tojás, tej is van... - soroltam, szinte figyelmen kívül hagyva őt.
- Neked mi bajod? - szakított félbe.
- Van itt sajt is, meg valami gyümölcs saláta... - folytattam volna, de azon kaptam magam, hogy YoonGi észrevétlenül mögém osont és hátamra simított. Hideg borzongás futott végig rajtam.
- Elárulnád mi a bajod? - kérdezte meg halkan, míg ujjával végig simított rövid farmerem és pólóm alsó szegélye között. Engem ez az apró mozdulat rögtön egyenesbe állított és dühösen fordultam felé.
- Ne tapogass!! Nem a nőd vagyok, hanem a bébiszittered. - morogtam álmos képébe.
- Még lehetsz a nőm. - sóhajtotta.
- Hát az ki van zárva. - nevettem fel.
- Miért? Elárulnád mégis mi bajod van velem?
- Mondjuk az, hogy tegnap hülyére vettél. Fogtad magad és előadtad nekem a "mosd meg a hátam" dumádat, mert úgyis tudtad, hogy nem jön be! Erre szépen leléptél. Tiszta ideg voltam, enni sem tudtam tőle este, aludni sem tudtam normálisan és még reggeliznem sem szabadott, mert megtiltottad cseszd meg! - kiabáltam.
- Te aggódtál értem? - meredt rám hatalmas szemekkel, de aztán meglágyult az arca és elmosolyodott - Ez, de aranyos.
- Látom, sikerült megragadni a lényeget te idióta. - ingattam fejem - A másik. Jövök reggel és azzal fogad anyukád, hogy félholtra vertél egy másik srácot, ráadásul a rendőrök hoztak haza?
- Igen, ez így volt. - kuncogott tarkóját vakargatva.
- Elárulnád ebben mi olyan rohadt vicces? Mert szerintem semmi vicces nincs abban, hogy valakit szétversz. És ahogy elnézem te sem úsztad meg. Mazochista vagy, vagy mi a franc? - magyaráztam hevesen gesztikulálva.
- Emlékezz vissza Youra. Mondtam, hogy a család feje mondja meg mit kell tennem! - ült le az egyik székre - Most épp ez volt a feladatom. Az a vicces benne, hogy az lett volna a lényeg, hogy ne bukjak le. Hát nem sikerült.
- És akkor most mivan? Ez így el is van intézve?
- Nem dehogyis. - dörzsölte meg szemeit - Szopni fogok miatta rendesen. De most inkább együnk valamit, mert én se ettem tegnap óta.
- Hát ez remek... - fordítottam neki hátat - Mit akarsz enni? - kérdeztem durcásan.
- Gyümölcs saláta jó lesz. De hadd segítsek. Turbózzuk fel egy kicsit. - sétált mellém - Kérlek vedd ki azt a joghurtot, a szőlőt, meg mandarint. - mutatta ujjával - Isteni lesz!
- Hát remélem is, mert éhen pusztulok.
- Akkor neked rakok hozzá egy kis zabpehelyt. Úgy laktatóbb. -pakolt ki az asztalra, majd gondolkozva megállt egy kicsit, engem figyelve - Tudod mit? Ezt bízd ide. Te csak főzz le egy kávét, aztán ülj le.
- Micsoda lovagias lettél. - nyögtem gúnyosan.
- Micsoda nagyszájú lettél. - húzta félmosolyra ajkait.
- Veled másképp nem lehet szót érteni.
A reggeli csendesen telt. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, de folyamatosan éreztem magamon a tekintetét. Borzalmasan zavarban voltam, szóval igyekeztem inkább a tányér tartalmát vagy az asztalt fixírozni, csak ne kelljen a szemébe néznem. Gondolkoztam azon hogyan legyek vele kemény. Nem jutottam túl sokra, de a düh amit éreztem amiatt, hogy átvert, sokat segített. Anélkül nem hiszem, hogy sikerült volna ennyi értelmes mondatot kicsikarni magamból a jelenlétében, hiszen rohadtul féltem tőle. Plusz ugye az arcán lévő nyomok, azért éreztették velem, hogy bizony ő sem sérthetetlen vagy legyőzhetetlen.
YoonGi a kávéját már a nappaliban fogyasztotta el, kényelmesen kiterülve a díványon, valami zenei műsort nézve. Valószínűleg szakszavakkal volt tele, mert alig értettem belőle valamit, de ő nagyon odakoncentrált rá. Néha bólogatott, néha pedig nagyokat hümmögve simogatta nem létező arc szőrzetét. Felvont szemöldökkel tanulmányoztam a viselkedését az egyik oldalt álló fotelből, kezemben az általam készített kávéval. Lassan kortyolgattam a forró italt és őt figyelve jutott eszembe, hogy valószínűleg ért a zenéhez és szereti is.
- Te értesz ebből valamit? - kérdeztem rá.
- Zenész vagyok. - bólogatott - Utána megbeszéljük jó? Színpad technikáról van szó és nagyon érdekel.
- Oké!

"Mit utál csinálni YoonGi?" - küldtem az smst anyukájának.
"Füvet nyírni, de azt nagyon!" - érkezett a válasz.

És ekkor már tudtam is mi lesz a legmegfelelőbb büntetés. De addig még ki kellett várni a műsor végét. Izgalmasnak és érdekesnek tűnt, csak sajnálatos módon nem sokat értettem belőle. Legalább két órán keresztül hallgattam a számomra ufó nyelven szóló műsort, de nem tudtam kivenni még a képernyőt bámulva sem, hogy pontosan miről is lehetett szó.
- Na? Hogy tetszett? - kérdezte YoonGi.
- Egy mukkot nem értettem. - vontam vállat.
- Mire emlékszel belőle? - kérdezte mosolyogva.
- Kb semmire. Azt hiszem annyi maradt meg, hogy gerjedő mikrofon meg, hogy vigyázni kell, hogy szintben legyen minden. De azt sem tudom, ezek mit jelentenek.
- Biztos voltál már koncerten. Ha besípol a mikrofon akkor vagy túl hangos az énekhangosítás, vagy túl közel vagy a hangfalakhoz. Az, hogy szintben szóljon minden, az azt jelenti, hogy mindennek a megfelelő hangerőn kell szólnia. Vigyázni kell, hogy a hangszerek, vagy ha félplayback akkor a zene ne nyomja el az éneket és fordítva is. -magyarázta és úgy tűnt valóban ért hozzá.
- Wow! - bólogattam elismerően - Úgy néz ki tényleg nagyon értesz hozzá.
- Ez az életem. Mindig is ez volt. - hajtotta le fejét.
- Akkor miért nem a zenével foglalkozol inkább? Miért lettél bűnöző?
- Ezt egyenlőre inkább megtartom magamnak. - nézett mélyen a szemembe - De nem vagyok bűnöző. Csak egy tizennyolc éves srác vagyok, aki egyedül maradt, de voltak akik befogadták. És sajnos valamit valamiért.
- Mi az, hogy egyedül maradtál? Itt vannak a szüleid, akik szeretnek mindennél jobban. Aggódnak érted és nekem is csak azért kell itt lennem, hogy ... - akadtam meg - hogy vigyázzak rád és ne keverdj még több bajba.
- Majd megérted, ha egyszer elmondom mi történt. De még nem. - állt fel és indult a szobája felé, igen szomorú arckifejezéssel.
- Öhm, várj YoonGi! - szóltam utána és felállva elindultam hozzá - Anyukád azt mondta, hogy büntesselek meg azért amit csináltál. Méghozzá keményen.
- Jajj neee... - nyögte - Mi ez? Az óvoda bassza meg? - ejtette maga mellé a kezeit.
- Hát...
- Na mond, mi az. - fonta össze maga előtt karjait.
- Fűnyírás...
- Na neeem. Biztos nem! - ingatta fejét.
- Ollóval!