Tinédzserszitter [Suga ff.] - BEFEJEZETT ❤️

26. Ne menj el

Ahogy elolvastam a rövid kis üzenetet kissé lefagytam. Olyan hirtelen ért véget a mi közös kis világunk története. Szinte felfogni sem bírtam. Emésztgettem a szavakat és valahonnan távolról hallottam, ahogyan YoonGi szólongat, de csak akkor tértem magamhoz, amikor óvatosan megsimogatta arcomat.
-Baj van? - kérdezte gyengéden.
- Nem nincs. - válaszoltam halkan, zavartan - Anyukád reggel érkezik. - mondtam, kerülve a pillantását.
- Mi van? - nézett rám kétségbeesetten - És... akkor... hazamész? - kérdezte akadozva.
- Igen.
- De nem mehetsz haza. Most nem hagyhatsz magamra. - hadarta idegesen.
- YoonGi. Hogy maradhatnék már itt?
- Anyám benne lenne.
- Tudom, de gondolkozz már egy kicsit. Én csak egy bébiszitter vagyok.
- Jóval több vagy te annál. - nézett mélyen a szemembe - Könyörgöm maradj. - fogta két selymes tenyere közé apró kezem.
- Meglátjuk mi lesz jó? - néztem végre rá.
Szó nélkül bólogatva dőlt hátra és indította el újra a filmet. Folyamatosan fogta a kezem és simogatta, de végig éreztem rajta a szomorúságot. A szívem majdnem megszakadt ahogyan lopva rápillantottam és egy könnycseppet láttam gyűlni a szeme sarkában. Rögtön el is kaptam róla tekintetemet, mert féltem, ha tovább figyelem, nekem jobban fog fájni az egész, mint neki. Nem arról volt szó, hogy végleg elválnak útjaink, csupán csak haza kellett mennem esténként. Mégis olyan hiányérzet facsart belülről a rövid kényszer elválás miatt, mintha soha többé nem láthatnám. Ahogy a film véget ért, mind a ketten lezuhanyoztunk még. Viszont voltam olyan béna, hogy a tiszta ruháimat nem vittem be. Mentségemre szóljon, hogy az agyam ezerrel kattogott és nem csak a megoldáson, hanem azon is, vajon miért lett velem annyira más. A törölközőt magamra csavarva tipegtem be a szobába, ahol az ágy szélén már ott ült YoonGi a saját cuccaival a kezében és az arcáról nem csak a meglepettséget tudtam leolvasni, hanem azt is, hogy neki bizony nagyon tetszik a látvány. Rák vörösen guggoltam le a táskám elé, kotorászni benne. Éreztem magamon a tekintetét, de ez csak még jobban zavarba hozott, szóval próbáltam igyekezni. Viszont arra nem számítottam, hogy mozdulataimban egyszercsak megállítanak a körém fonódó karjai és teljesen megbénít egy vállamra érkező pehely könnyű csók. Ha egyetlen ilyen után leállt volna, talán a szívem sem akart volna felrobbanni ott helyben, de ő inkább tovább haladt nyakam érzékeny bőre felé, ezzel hangos sóhajokat kicsalva belőlem. A zavart átvette a kéj érzése. Tartani akartam magam a megbeszéltekhez, de lássuk be, a srácban volt valami cseszettül vonzó és nagyon is jól tudta ezt hogyan használja fel egy olyan lány ellen, mint én. Arcát belefúrta nyakamba, majd szenvedve morgott egyet, míg karjait szorosabbra vonta körülöttem. Csak pár másodpercig maradtunk ebben a helyzetben, aztán felállt és szótlanul kiviharzott a szobából. Nem tudtam mire vélni az egészet, már azt hittem, hogy ott a padlón hanyatt dönt és lefekszik velem. Inkább gyorsan magamra rángattam a vékony, YoonGi illatú takarót és próbáltam gyorsan elaludni. Persze ő előbb érkezett, mint az álom. A szobát belengte a kellemes férfias tusfürdő illat, én pedig nem bírtam megállni, hogy ne nézzek rá. Egyetlen fekete boxeralsóban állt a szoba közepén a tarkóját vakargatva, miközben engem figyelt. Teste hófehér volt, izmokkal tarkítva, amik akaratlanul is rajta tartották a tekintetem. Meg kellett nyalnom az ajkaimat és nyelnem egy hatalmasat, ha nem akartam megfulladni a számban összefutott nyál miatt. A helyzetemen csak rontott az a féloldalas kis mosolya, amit villantott amikor észrvette a reakciómat.
- Hozzád bújhatok? - kérdezte szinte suttogva.
Egyszerűen nem bírtam neki nemet mondani, így csak arrébb csúsztam és megemeltem egy kicsit a takarómat. Ahogy elhelyezkedett azonnal közel húzott magához. Orrunk összeért és azt suttogta a számra, hogy: "nem akarom, hogy elmenj". Mondata lezárásaként ajkaimat kezdte csókolgatni, majd lassan, egy kissé hátrébb húzódva, lehunyta szemeit.

Reggel EunHa halk kuncogása ébresztett minket, hisz még mindig ugyanúgy feküdtünk, ahogy este elaludtunk. Szorosan egymás karjaiban, orrunk egymásért érintve és ajkaink is veszélyesen közel a másikéhoz. Ahogy picit mocorogni kezdtünk, rögtön becsukta az ajtót, a szőkeség pedig még inkább belém bújt. Apró csiklandós puszikkal sorozta a nyakamat, amik engem nevetésre késztettek. Ahogy próbáltam eltolni magamtól, elkapta a csuklóimat és az ágyhoz szegezett. Arca ki volt pirulva, szaporán vette a levegőt. Még egyszer párnáimra hajolt, de ahogy teste közelebb ért hozzám, éreztem, hogy nála, odalent, nagyon reggel van. Torkomat kissé megköszörültem, majd lepillantottam kettőnk közé, mire ő azonnal vette a lapot.
- Férfi vagyok és reggel van. Ráadásul, ha egy ilyen nő mellett ébredek, akkor nem csoda, hogy ... szóval hogy... érted. - dadogta ajak harapdálva.
- Értem. - bólogattam mosolyogva, majd fejemet kissé feljebb emelve megpusziltam. De a kis ördög bennem sem aludt, így igyekeztem egy kicsit megemelni a csipőmet is, hogy kínozhassam.
- Diamond. - lihegte lehunyt szemekkel - Meg fogsz ölni. - préselte magát még jobban nekem.
- Pedig nem áll szándékomban. - simogattam meg az arcát.
Leszegte fejét, majd lassan lemászott rólam és az ágy szélén ülve várta, míg kicsit múlik az izgalma. Amíg nem figyelt rám, addig gyorsan felöltöztem és mellé szegődtem. Percekig csak ültünk, ő pedig mély levegőket véve nyugtatta magát.
EunHa egy enyhe mosollyal ajkain köszöntött minket fekete gyász ruhájában. Egy gyors reggeli mellett közölte velünk, hogy azon a héten otthon lesz, így nem kell mennem, mire YoonGi és én ijedten pillantottunk egymásra. Az asztal alatt megfogta a kezem és rászorított, aztán rám kacsintott. Sejtettem, hogy van már terve ennek a megoldására.
Otthon nem volt senki, hisz anyuék és a húgom a már majdnem elfeledett idegesítő nagynénémékhez utaztak el két napra. Nagy volt a készülődés, mert a következő hét végén volt az esküvőjük párjával. Inkább aludtam egész nap, mivel YoonGi hiánya eléggé elkeserített, amit legalább addig nem éreztem míg aludtam. Mármint nem éreztem volna, ha nem minden egyes álmom róla szól. Hiába aludtam végig az egész napot, egy kis vacsora után megint aludni indultam, de a telefonom megcsörrent. Felvéve csak egy mondatot hallottam. "Tíz perc és ott vagyok."
Kisétáltam a már sötét utcára a ház elé és nem sokkal később már be is kanyarodott a srác, az anyja kocsijával. Kiszállt belőle és azonnal karjaiba zárt.
- Hiányoztál. - dörmögte nyakamba.
- Te is! - suttogtam válaszul.
Egymás szemébe merülve álltunk pár percig, aztán ő egy gyengéd csókot kezdeményezett. Röpke másfél órát álltunk ott és csókolóztunk, aztán megszólalt a  telefonja. Indulnia kellett. Visszaballagtam a lakásba, immár mosolyogva, ért megkaptam a kellő boldogság adagomat. Nem tudtam elhinni, hogy képes volt miattam autóba ülni és másfél órán keresztül csak ölelni és csókolni. Furcsa hálának tartottam, de mégis nagyon élveztem minden egyes pillanatát. Lefeküdtem az ágyamba és még megnéztem gyorsan az értesítéseimet, a levelek között pedig ott volt az övé, egyetlen rövid mondattal: " Jó éjt drága! "
Ennyi elég is volt nekem ahhoz, hogy a napot lezájam és a párnám alá nyomjam a készüléket. Hamar álomba merültem és megint vele álmodtam, valami nagyon szépet.
Reggel arra keltem, hogy a telefonom rezgése szinte az agyamat is kirázza a helyéről. A kijelzőn EunHa neve szerepelt.
- Szia Youra! Megint megszökött....