Tinédzserszitter [Suga ff.] - BEFEJEZETT ❤️

10. Új szabály

YoonGi, a darazsas eset után napokig nem jött ki a szobájából. Minden reggel amikor megérkeztem hozzájuk, az anyukája engedett be és a reggelim már ott volt az asztalon egy kávéval. A nap folyamán egyszer sem jött ki hozzám se beszélgetni, se idegesíteni. Nem szekált, nem bunkóskodott, megszökni sem próbált, de nem is volt a közelemben. 
Furcsa volt... Nagyon furcsa!

* YoonGi *
Gyűlöltem a gondolatot is, hogy közelebb került hozzám Youra. A tulajdon anyámat nem öleltem meg vagy két éve, nem hogy akárki mást. Főleg nem csajokat. Vágytam a közelségére, de valahogy furcsa volt számomra, hogy valaki úgy bújjon hozzám ahogy ő. Borzasztó jó érzés volt, csak furcsa.
Miközben ő a nappaliban ült, én a szobámban arról álmodoztam, hogy ha kimegyek és leülök mellé, akkor az ölembe mászik. Csak ki kellett volna tennem a lábam a szobából és lépéseket tenni felé, de nem voltam biztos benne, hogy az jól sülne el. Fogalmam sem volt, hogy ő hogyan áll hozzám.

* Youra *
Mint minden egyes nap, ültem a díványon és olvastam. Herrmann Hess könyve fantasztikus olvasmány volt ami teljesen lekötött és elvonta a figyelmemet azokról a gondolatokról, vajon miért lett YoonGi olyan távolság tartó. Szemeim egyik betűről a másikra futottak és telhetetlenül faltam a könyvet. Hogy miért szeretek annyira olvasni? Mert egy teljesen más világba kerülhetek, ami nem az enyém. Ahol nem léteznek az én problémáim, csak a könyvben jelenlévő helyszínek, szereplők és események. Kipróbálhatok egy olyan helyet ahol még soha nem jártam, olyan emberekkel akiket még soha nem láttam.
Tíz percenként a kis folyosó felé pillantottam, hogy hátha felbukkan YoonGi, de egyszer sem találtam magam szemben vele. Anyukája azt mondta, hogy ő nem tapasztalt a sráccal kapcsolatban semmi különöset, ugyanolyan zárkózott volt az ő irányába, mint azelőtt. Viszont nekem felettébb gyanús volt, hogy amíg ott voltam szinte soha nem mozdult ki a biztonságot nyújtó barlangjából. Hiába mászkáltam az ajtója elé hallgatózni, még csak azt sem hihettem egyszer sem, hogy megszökött, hiszen folyton hallottam, ahogyan a számítógépén és a kütyüin matatott. Kedvem lett volna megkérdezni, hogy mégis mit csesztem el, hogy szóba sem akart állni velem, sőt látni sem akart,de úgy voltam vele, jobb nem húzigálni az alvó oroszlán bajszát.
Már elmúlt délután három is, én pedig rettenetesen unatkoztam, így valami idióta számítógépes játékkal próbáltam elütni az időt. Nem sok sikerrel. Egyszercsak meghallottam, ahogyan halkan nyílik egy ajtó a lakásban. Tudtam jól, hogy az az ajtó nyílt ki, amire már napok óta figyeltem titokban, hiszen sosem tudhattam, hogy mikor próbálkozik újabb szökéssel. Nem akartam megzavarni, kíváncsi voltam mégis mire készül, miért bújt elő. Csak hallgattam, hogy merre haladnak a léptei a padlón és játszottam tovább, mintha minden figyelmemet a gépnek szentelném. Mintha a füleimmel láttam is volna amiket tesz, minden mozdulatát amit csak nesz kísért, tudtam mihez társítani. Éppen ezért hallottam meg amikor a cipőjét, borzasztó óvatosan leemelte a cipő tartóról és rögtön utána leakasztotta a kabát tartóról a pulcsiját és a baseball sapkáját. Már láttam magam előtt a terveit, csak azt nem tudtam miféle módon valósítja meg. Éppenhogy, de hallottam amint a fürdőszoba ajtó zárjának a nyelve a helyére csusszan és azzal a lendülettel pattantam is fel a puha díványról, egy kis felderítés érdekében. Puha, hangtalan léptekkel loptam a távolságot míg odaértem. Volt annyi eszem, hogy nem tapasztottam a fülemet az ajtóra, mert ha egyszercsak kinyitja, igen gáz lett volna a szituáció. Inkább megálltam szorosan mellette és minden egyes apró hangra koncentráltam. Szinte láttam magam előtt, ahogyan a hangokból ítélve, belenyomta lábát a magas szárú edző cipőjébe és a cipzár felhúzása után, bekötötte a fűzőket. Ezután a pulcsija anyagának a súrlódása következett, ami azt engedte következtetni, hogy belebújt. Ekkor vált világossá számomra, hogy egy újabb szökése készül, amit nekem feltétlenül meg kellett akadályoznom. Vártam, hogy mi következik ez után. Nagy sóhajtás hagyta el ajkait, aztán meghallottam az ablak kilincsének halk kattanását. Ezt a pillanatot tartottam a legmegfelelőbbnek arra, hogy lépjek, szóval gondolkozás nélkül nyitottam be. Azonnal megpillantottam YoonGit, ahogyan már az ablakkereten egyensúlyozik páros lábbal és ugrásra készen rugaszkodna el. Nekem se kellett több, amint felmértem a helyzetet, utána léptem és kapucnijába kapaszkodva visszarántottam a padlóra. Feldühített, hogy ismét hülyének nézett. A járólapra a fenéken landolt és csodálkozását kihasználva, jobb karomat meglendítettem és öklömet, egyenesen gyomrába irányítottam. Nyöszörögve görnyedt össze, szemei kigúvadtak a fájdalomtól.
- Honnan a picsából van benned ennyi erő? - suttogta fájdalmasan.
- Ezt anyád küldi! - vetettem neki oda - Most pedig megfogod magad, feltápászkodsz, kitakarodsz a díványra és új szabályokat állítunk fel. - utasítottam keményen, mélyen a szemébe nézve.
- De nekem most el kell mennem. Dolgom van! - sziszegte összeszorított fogai között egy mérges tekintettel.
- Óh YoonGi! - guggoltam le hozzá sóhajtva és kezemmel megfogtam állát - Te most nem fogsz menni sehova. Szépen kijössz velem és így két hét után, leülünk kicsit beszélgetni. Segítsek felállni? - billentettem kissé oldalra a fejem.
- Nem szorulok kislányok segítségére! - morogta.
- Kicsi a bors, de erős. - suttogtam kacsintva - Na szedd össze magad, te gengszter kezdemény. Téged tekintve elég gáz, ha egy kislány - emeltem ki gúnyosan a szót - elpicsáz egyetlen ütéssel.
Nehezen tápászkodott fel, de végül beadta a derekát és követett a nappaliba. Éreztem, hogy folyamatosan engem fixíroz hátulról, hiszen szinte perzselt a tekintete, de ahogy hátra néztem, meg is bizonyosodhattam az igazamról. Szemei a fenekemen és a combomon pásztáztak, mintha odaragasztotta volna őket. Odaérve a díványhoz lehuppantam a szokásos helyemre, viszont YoonGi nem volt hajlandó mellém ülni, inkább egy távolabb lévő fotelben terült el. Arca érdektelenséget mutatott, viszont a belőle áradó düh szinte tapintható volt a levegőben. Rám sem akart nézni, folyamatosan az asztalt nézte, mintha újabb mintákat akart volna felfedezni a fa erezetek között.
- Nos! - szólaltam meg - Ettől a perctől fogva, folyamatosan a sarkadban leszek. Nem lesz egy olyan perced sem, amikor ne lennék veled.
- Azért szarni elmehetek? - kérdezte gúnyosan.
- Csakis a felügyeletemmel. - húztam ajkaimat egy gonosz félmosolyra.
- Ez most komoly? - vonta fel egyik szemöldökét - Ott akarsz ülni és végig nézni?
- Ahogy mondod. - bólogattam - Ígértem valamit. Hogyha rossz fiú leszel, akkor megkeserítem a nyaradat. Készülj fel Min YoonGi. Mert ez a nyár, számodra maga lesz a pokol!