The Camp

7.

Éppen pakoltunk a szekrényekbe, amikor az előttünk lévő szobából Bálint rontott ki. Idegesen betrappolt hozzánk.

- Ezek a bolondok elfoglalták az összes szekrényt! Nincs véletlen egy szabad nektek? – kérdezte.

- De van – mondtam.

- Használhatnám úgy... 2 hétig? – kérte.

- Ühüm – egyeztem bele.

- Petra! Neked is jó? – fordult az ágyon fekvő, telefonozó barátnőmhöz.

- Mi? – nézett fel.

- Mondom neked is oké? A szekrény.

- Mi van vele? – értetlenkedett.

- Semmi – hagyta rá Bálint.

- Oké –rántott egyet a vállán, majd visszabújt a telefonja mögé.

- Akkor áll az este? – fordult újból felém.

- Igen – bólintottam.

Miután megbeszéltem Bálinttal, hogy hogy lesz az este, Petrához fordultam.

- Ki az? – vágtam a téma közepébe.

- Mi? – ráncolta a szemöldökét.

- Egész nap a telefonodon lógsz. Szerinted nem vettem észre? Na, ki a szerencsés? – vigyorodtam el.

- Ja! – esett le neki. – Semmi komoly – legyintett.

- Okéé – mondtam furcsállva a helyzetet. – De ha komollyá válik, akkor szólnál róla, igaz? – kérdeztem.

- Persze – mosolygott.

- Mindenki jöjjön a folyosóra! – hallottuk az ofő hangját.

Mikor mindenki kiért a szobákból, folytatta.

- A mai program a szálloda elfoglalása. Hmm, ez úgy hangzik, mintha egy várat készülnénk elfoglalni... - gondolkodott hangosan, aztán észbe kapott és folytatta. – Szóval, mint már mondtam, a mai napon nem lesz különösebb feladatunk, csak pihenni kell – mosolygott.

A csoport egyszerre kezdett el beszélni, mire az ofő még kért egy perc csöndet.

- Csak annyit szeretnék még mondani, hogy senkit se szeretnék azon kapni az este kellős közepén, hogy kint mászkál! – nézett ránk fenyegetően.

Vagyis csak próbált fenyegetően nézni. Óvatosan odapillantottam Noelék felé, és ők is mi felénk néztek. Egy pillantással megbeszéltük: este szuper óvatosnak kell lennünk. Mivel az ofőnek nem volt több mondanivalója, mindenki visszament a szobájába. Mi is bementünk, majd leültünk az ágy szélére. Néhány percig csak némán üldögéltünk, egyikünk se szólalt meg. A némaság, mint általában, most sem volt kínos, inkább jól eső. Végül Petra törte meg a csöndet.

- Nem megyünk le a partra? – kérdezte.

- Nekem mindegy – mondtam, majd felálltam kivenni a szekrényből a fürdőruhám.

- Van valami baj? – érdeklődött aggodalommal a hangjában.

- Nincs semmi. Csak nekem elég fura, hogy pont most keresik a társaságunkat – utaltam a velünk szemben lévő szoba lakóira.

- Nem akarsz este lemenni, ugye?