The Camp

12.

- Szóval Shawnnal találkoztunk a parton – mondta Noel.
- Kivel? – kérdeztem vissza.
- Shawn. Shawn Mendes. Az unokatesóm – válaszolt.
- Shawn Peter Raul Mendes? – kapott Petra fangörcsöt.
- Igen, így is mondhatjuk – röhögte el magát Bálint.
És ekkor történt, hogy sokkot kaptam. Hogy mi van?! Noel és Shawn unokatestvérek lennének? De hát ez lehetetlen! Mégis hogyan? Nem hiszem el… A fiú, aki tetszik, az unokatestvére annak az embernek, akit már kistini korom óta bálványozok. Nem. Ezt képtelenség felfogni.
- Bori! – szólt Noel.
- Hm? – eszméltem fel.
- Minden oké? – nézett rám aggódva.
- Persze – bólintottam.
- Ja, jó. Már azt hittem, hogy te is fangörcsöt kaptál, mint Petra – nevetett kínosan. – Bálint az előbb vitte ki a friss levegőre, hogy egy kicsit lenyugodjon.
- Nem, dehogy – ráztam meg a fejem. – Csak képtelenségnek tartom – vallottam be.
- Mármint?
- Mármint hogy lehetséges ez? – néztem rá.
- Mi?
- Az, hogy te és Shawn rokonok vagytok.
- Úgy, hogy az anyukám és az ő anyukája testvérek – mondta.
- Azta! - nyögtem ki nagynehezen.
- Biztos jól vagy? Elég fehérnek tűnsz - ült át mellém.
Közelsége felébresztette a lepkéimet a hasamban, szívem őrült tempóban kezdett el verni. Tudtam, ha nem megyek egy kicsit távolabb tőle, a fejem hamarosan a piros minden árnyalatában fog pompázni.
- Igazság szerint egy kicsit megszédültem - füllentettem. - Mindjárt jövök, gyors megmosom az arcom.
- Rendben - mondta, de én ezt már csak a folyosóról hallottam.
Villámgyorsan végigszaladtam a folyosón, majd kicsit öklöndözve a fürdőben lévő bűztől, megmostam az arcom. Mire visszaértem a szobánkba, a srácok is visszatértek kintről. Petra a telefonján pötyögött valamit, a fiúk pedig halkan beszélgettek. Noel még mindig az én ágyamon foglalt helyet, Bálint pedig Petra ágyán ült Noellel szemben (*Petra és Bori ágya egymással szemben, a harmadik ágy egy kicsit messzebb volt). Picit agyaltam, hogy hova üljek, de úgy döntöttem visszaülök oda, ahol eddig is voltam. Elvégre az az én ágyam volt!
- Jobban vagy? - kérdeztem Petrától, miközben hasra feküdtem a kényelmes ágyon (legalább ez az egy dolog kényelmes volt a szállodában).
- Aham - motyogta, majd végre felnézett a telefonjából. - Te hogy vagy? Mondta Noel, hogy rosszul lettél - nézett az említett fiúra.
Felnéztem a fiúkra. Mindketten aggódó tekintettel vizslattak, amin egy picit elmosolyodtam.
- Köszi az aggódást, de mostmár sokkal jobban vagyok.
Tényleg jobban voltam, de mivel Noel még mindig a közvetlen közelemben volt, és éreztem az illatát, így hát a kis lepkéim még mindig boldogan repkedtek ide-oda.