Csak egy utazás -2-

3.

A s h l e e
----------------

Életemben még soha nem repültem. Nyár elején, borzalmasan vártam az első repülésemet. Azt azért hozzá kell tennem, hogy irtózom a magasságtól. De akkor halál nyugodt voltam, ugyanis tudtam, hogy Charlie is ott lesz és azt gondoltam, hogy az ő segítségével le tudom győzni a félelmem.

Mindig úgy képzeltem el, hogy ülök, Charlie kezét szorongatom, csak és kizárólag az ő arcát nézem és egyszerűen megszűnik létezni minden körülöttem. Nem érzékelem a magasságot, nem foglalkozok a gondolattal, hogy bármi történhet és akár perceken beül meghalhatok.

Na ez a valóságban egészen máshogy történt.

Megszólalt a pilóta mély, határozott hangja jelezve, hogy perceken belül megkezdjük a felszállást. -Pompás!- Gondoltam magamban és próbáltam figyelmen kívül hagyni a verejtékező homlokomat. Szörnyen csábítóan festhettem.

Apró ujjaimmal az ülés karfáját szorongattam miközben szorosan lehúnytam a szemem. A gép enyhén rázkódott mivel még nem hagytuk el a földet. Minimum egy évnek tűnt, mire megszűnt minden egyéb tényező és felszálltunk.

A fülem borzalmasan bedugult, de ezt orvosolta a számban lévő rágó. Óvatosan kinyitottam a szemem és kinéztem az ablakon. Már alig láttam valamit. Minden egyre apróbbnak tünt, ami azt jelentette, hogy bizony elég magasan vagyunk. Elkaptam a tekintetem az ablakról, és talán még erősebben szorítottam a szék karját. Minden egyes ujjam belefehéredett.

Egyszerre valami melegség öntött el. Egy, az enyhémhez képest forró kéz telepedett az én kézfejemre. Automatikusan odakaptam a fejem. A férfi ujjak melege a mellkasomat is forrósággal töltötte el, és ahogy a tekintetem az arcára tévedt, azonnal megnyugodtam.

Ennek ellenére szinte azonnal elkapta, a kezem és a szemeimet is. Összeszorított állkapoccsal vártam, hogy vajon reagál-e valamit. Igen.

Charlie kínos nevetéssel nyugtázta a tettemet. Érztem ahogyan néz. Szinte perzselte a tekintete a bőrömet, de nem voltam hajlandó ránézni. Még csak véletlenül sem.

-Khm. Jéghideg a kezed. - jegyezte meg úgy mellékesen mire én ökölbe szorítottam a kezem. Utoljára egy hónapja szólt hozzám ilyen gyengédséggel a hangjában. Egész testem megfeszült az édes hang hallatán.

Nem válaszoltam. Nem volt mit. Meg amúgy sem gondolom, hogy magyarázattal tartozom neki, vagy bármi ilyesmivel.

-Na és, hogy bírod? - kérdezte szórakozottan. Esküszöm kedvem lett volna felképelni. Hogy lehet ekkora tapló? Egy hónapja megcsalt, erre az az első kérdése, hogy hogy bírom? Értem én, hogy a repülésre érti de tudtommal nem lettünk ,,haverok".

Mire végre észrevette magát és rájött, hogy nem fogok válaszolni inkább ő sem szólt semmit. Biztos gondolta, hogy van még bő tizenkilenc óránk, simán ráér. Csak, hogy én kibírtam egy hónapig is anélkül, hogy beszéltem volna vele. Nekem ez a tizenkilenc óra gyerek játék lesz.

C h a r l i e
----------------

Borzalmasan idegesített amit Ash-el tettem. Nagyon utáltam magam a történtek miatt, főleg mert egyáltalán nem emlékszek semmire azon kívül, hogy... szóval ami a szobában történt.

Ó, hogy lehettem ekkora barom? Ahogy nézem a mellettem ülő lányt, fájdalom fog el. Minden egyes porcikámban érzem a hiányát. Vissza kell szereznem. Ezért jöttem el. Bár tény, hogy azt hittem könnyebb lesz, de Ash nem az a lány. És ettől csak még jobban akarom.