Csak egy utazás -2-

4.

A s h l e e
----------------

Végérvényesen is Charlie Puth a világ legidegesítőbb embere. Egy öntelt alak, semmi más. Hogy a francba lehettem vele együtt? Nem is ismertem igazán. Most, hogy ez a Charlie is bemutatkozott, már egyáltalán nem érdekel. Egyik Charlie Puth sem. Elég volt. A beszólásom után mindenki elhallgatott. Csend telepedett az egyébként hangos társaságunkra.

De nem izgat. Azt gondolom, hogy Charlie igazán megérdemelt minden egyes szót. Emelt állal fordultam az ablak irányába és csak néztem ahogy a nap felhők között felbukkanó sugarai táncot járnak és szinte hívnak, hogy tartsunk velük. Az arany és rózsaszín színben pompázó égi bárányok sokkal inkább csábítottak mint ez az egész nyaralás.

Elő is kaptam a fényképezőgépem, hogy készítsek egy pár fotót a természetfeletti látványról. Valami egészen misztikus volt. A kinti hőmérséklet egészen melegnek és lágynak tűnt. Mintha csak simogatta volna a gépet a szellő, olyan könnyedséggel suhant a fellegekben.

Még soha nem találtam ennyire csodálatosnak semmit. Jó, talán azt magamnak is be kell vallanom, hogy bizony volt, ami még ennél is fantasztikusabb volt. Az a gyönyör, amit Charlie nyújtott egyes nyári, záporos éjjeleken, az felülmúlhatatlan. Ez annak még az alsó határát sem érinti.

Ahogyan a bordó paplanom alatt lehámozta rólam a fehér, csipkés hálóruhámat az valami egészen hihetetlen volt. Már azzal a tettével lenyűgözött, és még akkor nem is történt semmi. Akkor még csak nem is csókolta végig minden egyes porcikámat a talpamtól a fejem búbjáig. Akkor még nem simította gyengéden a fülem mögé a hajamat. Még csak nem is húzta végig mutatóujját a gerincem mentén.

De miután ezt mind megtette, akkor kezdődött csak igazán minden. Mindig elképesztően gyengéden bánt velem. Állítom, hogy olyan kíméletesen senki nem tud egy nő ajkába harapni mint ahogyan ő tette minden egyes csók alkalmával. Hogy én azt mennyire imádtam... Teljesen odáig voltam minden tettéért.

Olyan könnyedséggel tudott felemelni és felültetni akár a konyhapultra mintha csak egy pihét emelgetett volna. Sosem okozott fájdalmat ha megfogta a derekamat és erőteljesen magához rántott. Egyetlen éjszaka volt amikor nem volt kellemes az érintése. Azon az estén egyenesen utáltam ahogyan hozzámért. Nem csak azért, mert ki nem állhatom a részegeket, hanem mert akkor nagyon nem volt önmaga. Jóval többet ivott a kelleténél.

A kint uralkodó messzeséget nem bírtam tovább nézni, mert jóval erősebben tört elő bennem minden érzelem, amihez számtalan emlék társult. Felálltam és a mosdók felé vettem az irányt. Megtalálva az apró kabint, beléptem és magamra zártam az ajtót.

A csaphoz léptem és a fölötte lévő tükörben bámultam a sápadt képemet. Megnyitottam és a hideg vizzel fröcsköltem az arcomat hátha valahogy kaphatok valami emberi színt. A magasságtól való rettegésem úgy lett úrrá rajtam, hogy szinte észre sem vettem. Teljesen átvette az irányítást a testem felett. Végleg elvesztettem az önkontrollt. Szédültem, rosszul voltam és borzalmasan fájt a fejem. Nem voltam biztos a lépteimben, de azt tudtam, hogy valahogy vissza kell botorkálnom a helyemig.

Kinyitottam a fülke ajtaját és imbolygó léptekkel igyekeztem az ülésem felé. Minden egyes lépés nehezemre esett de hála a jó égnek nem voltak messze Samék. Végre helyet foglaltam. A normálisnál sokkal gyorsabban kapkodtam a levegőt, ami pechemre feltűnt a mellettem ülő fiúnak.