Csak egy utazás -2-

6.

C h a r l i e
- - - - - - - - - -

Ennyit kaptam. Egy döbbent pillantást. Mondjuk, nem is érdemlek sokkal többet. Próbáltam Ashlee keze után nyúlni, de nem jött összes, miután a lány teljesen elfordult Sam irányába. Pedig látni akarom az arcát. Látni akarom, hogy tudjam, jól van-e. Nagyon jól tudom, hogy Ashlee mennyire félt ettől az úttól, éppen ezért vele akartam lenni. Óvatosan közelítettem akezemmel az arca felé, mintha csak egy lovat szeretnék betörni. El sem hiszem, de sikerült megérintenem a haját, mire felém fordult.

A szemei csak úgy szikráztak a dühtől és a félelemtől. A kezemet hagytam a haján, de kicsit lejjeb csúsztattam, hogy meg tudjam érinteni a puha, feher bőrét. Már el akarta kapni a fejét, de ezt megakadályoztam a másik kezemmel. Így Ashlee arca a két kezemben volt. Lágyan fogtam, mintha csak egy porcelánbabát tartanék a kezemben. A tekintetem az övébe fúrtam, így próbáltam sugallni, hogy semmi gond, majd én megvédem.

Ashlee egy pár percig bízott bennem, de aztán minden megváltozott egy pillanat alatt. Mindig is tudtam, hogy Ashlee egy makacs lány, de nem gondoltam volna, hogy ennyire... Kirángatta az arcát a kezeim közül, majd szóra sem méltatva elfordult és az előtte ülő ember ülését bámulta. Kínomban felnevettem, mire érdeklődve szegezte rám a tekintetét. 

-Mi olyan nagyon vicces Charlie Puth? - kérdezte felháborodva. Istenem, hogy én mennyire imádom ezt a lányt... Minden egyes pillanatban csak arra tudok gondolni, hogy mit tennék vele, ha most együtt lennénk. Biztos, hogy nem engedném el és addig csókolnám, amíg levegőt kap. Istenem de jó lenne. Én lennék a világ legboldogabb férfija mert ő boldoggá tesz. Csak egy puszta mosoly láttán is a mennyekben érzem magam. Ez az édes arckifejezés, amikor fel van háborodva... 

-Gyönyörű vagy. - mondtam ki azt, ami eszembe jutott. Mert tényleg így gondoltam. Úgy éreztem ki kell mondanom, mielőtt túl késő lenne. 

-Megint ugyanott tartunk, ahol elkezdtük... Charlie... Én nem akarok veled veszekedni. Mert nem érdemes. Hagy kíméljem már meg magam ettől az egésztől. Már nem érdekelsz. Érted? Ezt miért olyan nehéz elfogadni? Figyelj, az emberek jönnek, mennek. Minden változik. Én, Te, a kapcsolatunk. Ez az egész engem már rég hidegen hagy. Nem akarok tőled semmit. - zárta le a mondandóját egy szánalmas, szomorú mosollyal. 

Szólásra nyitottam a számat, de azonnal be is zártam. Most erre mit mondjak? Ha ezt gondolja akkor rendben. Nem tudom megváltoztatni akármennyire is szeretném. Felesleges időpazarlás az egész. A picsába! Mindig is az volt. Miért nem fogom fel végre, hogy nem érdemlem meg ezt a lányt? Még sosem éreztem ilyet.  Akármennyire is szeretnéd, kevés vagy hozzá. Ő az akiért bármit megtennél, de ő köszöni szépen, nem kér belőled. Talán tényleg el vagyok magamtól szállva, és azt hiszem, hogy nekem mindent lehet, és hogy én megkapok bárkit.

Pedig ez kurvára nem így van. Lehetsz te bárki... ha a kiszemeltednek nem kellesz és nem egy éjjeli lány, akkor tehetsz bármit. Akkor sem fogod megszerezni, ha bizonyítasz. Mert ez nem így működik. Egy kapcsolathoz ketten kellenek és én kibaszottul egyedül vagyok. 

A gép rázkódott még egy darabig, aztán szép, egyenletes siklásba kezdett.  Szinte kirepültünk a felhők nyugodt birodalmából. Megszólalt egy hang a hangosbemondóban, ami azt jelezte számunkra, hogy véget ért az utunk. Vagyis, ha úgy vesszük akkor most kezdődik csak igazán. 

Pár perc múlva, már Ashlee után sétáltam a repülő folyosóján. Egyenesen a futószalaghoz siettünk, hogy ellenőrizzük a csomagjainkat. Menet közben egy párszor szemügyre vettem Ashlee... arcát, hogy lássam minden rendben van-e vele. Igen teljesen egyértelmű, hogy ha előttem sétál akkor csak az arcát bámulom meg, ez egy percig nem volt kérdés.