A nagylányok nem sírnak

Start

A szakítások,azok mindig fájnak.Különösen az első,az mély nyomot hagy.És tudjátok mikor a legrosszabbak?
1.HA AKARATOTOKON KÍVÜL TÖRTÉNIK
Például,ha a távolság az miatt történik,vagy a szülők tiltják a kapcsolatot és köteleznek titeket arra,hogy vessetek véget a dolognak.
2.HA MEGCSALTAK
Na igen,nem hiszem,hogy ide kéne példa.Van szerencsém az utóbbihoz tartozni.Akit csaltak már meg,az tudja mit élek most át.Tudja,hogy belül üresnek és sötétnek érzem magam.Olyan ez mintha egy kést döftek volna a szívembe és ezt a döfést attól kaptam aki a világomat jelentette,de most ezt a világot darabokra törte.Valószínűleg sosem,fogom,hogy megtudni miért.Próbálta megmagyarázni,de én nem hagytam.Mert erre nincs se magyarázta,se mentség.Én csakis arra tudtam gondolni,hogy nem voltam elég jó,nem érte be velem,neki több kellett és én kevés voltam hozzá,de ha így is volt,akkor sem volt joga hozzá,hogy ezt tegye.Ez nem olyan dolog amit meg lehet bocsátani,ígyhát meg sem próbáltam.

Az egész 2017.szeptemberében kezdődött.Akkor mentem tizedikbe,16 éves voltam.Pontosan egy éve történt.A legjobb barátommal,Lukekal tartottunk az évnyitóra amikor Wesley Tucker azzal a hülye gördeszkájával elsuhant mellettünk és kis híján fellökve minket tovább ment.
-Barom!-kiáltottam utána.Hirtelen lepattant a deszkáról és hátra fordult.Tekintetét az enyémbe fúrta,majd hitetlenkedve megszólalt:
-Mit mondtál?-ez volt a legelső mondata hozzám.
-Azt,hogy barom.-ismételtem meg ugyanabban a hangsúlyba,mint ahogy az előbb mondtam.-Ha nem tűnt volna fel mások is használják a járdát rajtad kívül.-Magyaráztam és egy másodpercre sem torpantam meg,nyugodtan sétáltam Luke mellett.Wesley hirtelen felkapta a deszkáját és felénk kezdett jönni.Egy pillanatra a földbe gyökerezett a lábam,nem számítottam arra,hogy hozzánk jön.Lukera néztem aki ugyan olyan döbbent képet vágott,mint én.Wes határozottan lépkedett amitől egy kissé megijedtem,de aztán végig gondoltam,hogy ugyan mit tehetne?
-Nagy szád van nem gondolod?-állt meg mikor már Lukenál is közelebb került hozzám.
-Mert szólok amiért nem figyelsz a többi emberre?Nem,nem hinnem,hogy emiatt nagy szám lenne.-raktam keresztbe a kezemet és megvetően végigmértem amitől egy komisz kis mosoly jelent meg a szája szélén.
-Te nem vagy valami kedves.Kis zsénbes.-Grimaszolt.Erőltetetten felnevettem és kikerülve őt tovább indultam.Luke egyből utánam jött,majd Wesley is.Ő a jobb oldalamon jött Luke pedig a bal.
-Kopj le.-szólt rá Luke.
-Roppant szimpatikusak vagytok nekem.-ironizált Wes.
-Nincs jobb dolgod?-kérdezte Luke kissé ingerülten.Éppen valami mély dologról szólt a beszélgetésünk amit Wesley zavart meg.És a mély beszélgetést Lukeról és egy fiúról szólt akit a nyáron ismert meg és egymásba háborodtak.
-Ő a pasid?-fordult felém Wes.Egy pillantást vetettem a meleg barátomra,majd titokzatosan válaszoltam.
-Nem a te dolgod.-Lukeon egyáltalán nem látszik,hogy meleg szóval azért jogos volt Wes kérdése,de nem akartam szánalmas lenne,had éljen abban a hitben,hogy vannak fiúk akik próbálkoznak nálam.
-Akkor nem.-vigyorodott el büszkén.
-Ebből,hogyan szűrted le,hogy nem az?-fordultam felé.
-A csajok imádnak hencegi a palijukkal.-rántotta meg a vállat.
-Jogos.-gondolkodott el Luke.
-Nem,nem az.-fordultam felé.-Akár a barátom is lehetne,akkor sem hencegnék.-fordultam vissza Wesley felé és gyorsabban kezdtem lépkedni.
-Ne gyere a "te nem olyan lány dumával",mert minden lány olyan.-gúnyolódött.
-Mit szeretnél?-álltam meg újra és felé fordultam.
-Hát most jelen pillanatban ölni tudnék egy pepsiért.-sóhajtott.
-Nem.Tőlünk mit szeretnél?-mutattam magamra,majd Lukera.
-Semmit.-válaszolt lazán és értetlenül meredt rám azokkal a nagyon szép,csodálatos zöld szemeivel.
-Akkor akár fel is pattanhatnál a csinos kis deszkádra és mehetnél tovább,a dolgodra.-tanácsoltam.
-Te aztán tényleg nem nagyon csípsz.-nevetett fel halkan.
-Wesley menjél már tovább!-kértem.
-Te tudod a nevem?-döbbent le.
-Úristen!Egy suliba járunk,persze,hogy tudom.-túrtam a hajamba idegesen.
-Lakewoodos vagy?-kérdezte.
-Igen.És Luke is.-böktem az említett fiú felé.-Több,mint egy éve évfolyamtársak vagyunk.Durva,hogy mennyire nem veszed észre a körülötted lévő embereket.A helyedben nem csodálkoznék azon ha páran nem csípnének.-vágtam a képébe sértetten és ismét tovább indultam.
-Jó ez gáz.Esküszöm nem tudtam,hogy a Lakewoodba jártok.Mentségemre szóljon sok embert nem ismerek fel onnan.-magyarázta.
-Ez a mentségéd?-fordultam felé nevetve.
-Oké,várj!Mindjárt kitalálom a nevedet.Tuti az eszembe jut.-magyarázta,majd láttam rajta,hogy tényleg koncentrálni kezd az eredmény érdekében.
-Sok szerencsét.-forgattam meg a szememet drámaian.
-Grace.-mondta.
-Közelsem.
-Elizabeth.-jött a következő.
-Nagyon nem.-nevettem el magamat.
-Megan?
-Jesszus.-sóhajtottam.
-Luke haver,segíts már!-fordult a barátom felé.
-Egy perce tudod a nevemet.Máris haverok lettünk?-hangzott a válasz és nagyon vissza kellett fognom magamat,hogy ne röhögjek Wesley képébe.
-Persze.Na Luke kérlek.Csak a kezdőbetűt.-tette össze a két kezét Wes.
-Eszedbe ne jusson.-fordultam Luke felé.
-C.-válaszolt.
-Elárultál!-néztem rá döbbenten.
-Cat?-csillant fel Wesley szeme.
-Tényleg úgy nézek ki,mint akit Catnak hívnak?-pillantottam rá.
-Nem igazán vagyis ami azt illeti egy kicsit igen.-tűnődött el.-Clover?Cecile?Chloe?
-Tálat.-vigyorodtam el.Egész gyorsan kitalálta,bár azért Luke sokat segített neki.
-Melyik?Cecile?-kérdezte vidáman.
-Nem.-förmedtem rá.Rosszul esett,hogy még ezekből sem jött rá.
-Chloe.-adta meg a helyes választ Luke.
-Rendben,Chloe.Hát ha egy suliba járunk akkor biztos összefutunk még.
-Valószínű bár azért én reménykedek,hogy nem.-mosolyogtam rá.
-Vicces vagy.-állapította meg.Lerakta a deszkát amit eddig a kezében cipelt,majd ráállt.-Később találkozunk.-intett és elindult.

És ennyi volt.Innentől nem volt megállás.Az évnyitón kint ácsorogtunk az udvaron.Az ő osztálya szemben volt az enyémmel és végig engem nézet.Kérdőn felhúztam a jobb szemöldökömet amire csak elvigyorodott.Valami megmagyarázhatatlan okból én sem tudtam levenni róla a szememet.Elkezdődött az iskola,teltek a napok,hetek és Wesley gondoskodott arról,hogy megkedveljem.Reggelente értem jött,délutánonként haza vitt,elvitt a tengerpartra,a vidámparkba,moziba jártunk és étterembe.Észre sem vettem és az egyik pillanatról a másikra már kezénfogva sétáltunk,Békának becézett (tudom nem valami romantikus,de hát mit tehettem volna.Egy tökfej volt a barátom) és édes csókokat hintett a nyakamra.Bemutatott a családjának és én is őt az enyémnek.Az első barátom volt akit haza vittem,az első akivel megosztottam az ágyamat és akivel együtt keltem.Imádtam,hogy ő van nekem és imádtam,hogy imádja amiért én is vagyok.Tízpercenként elmondta,hogy mennyire szeret és ötpercenként estünk egymás ajkainak.Szerettem a számát a száján,szerettem az ujjaimat a hajában,a kezét a pólóm alatt,szerettem az illatát amikor átölelt,szerettem amikor hátulról megcsókolta a kulcscsontomat,szerettem ahogy nevet,ahogy engem cukkol és utána nem győz elnézést kérni,mert fél,hogy megharagszom.Ezt mind nagyon szerettem,őt nagyon szerettem.Amihez csak hozzáért annak a szememben máris megtriplázódott az értéke.Hónapok teltek el és a szobám a közös képeinkel lett kiplakátolva,a szekrényem hemzsegett az ő ruháitól,a fürdőben saját fogkeféje volt.Megszokott lett,hogy ahol én vagyok,ott ő is.Amikor a család kirándult ő jött velem,és amikor náluk volt valami ünnepség én mindig elkísértem.Miattam leszokott a cigiről és ő rávett,hogy járjak el vele edzeni.Minden a legnagyobb rendben volt.Életem legjobb tíz hónapja volt.