Egy átlagos lány kicsit sem átlagos élete

5.rész

Iza

Éppen irodalom órán ülök. A tanárnő próbál nekünk tanítani is valamit, de szegénynek nem nagyon sikerül. Komolyan, néha már megsajnálom, annyira nem bír velünk. Kb.semmit nem csinálunk egész órán. Egyszercsak kopogásra leszünk figyelmesek. Először senki nem foglalkozik vele, mivel drága, jó osztálytársaim már párszor kipróbálták ezt is. Pár másodperc múlva nyílt is az ajtó.
-Elnézést a zavarásért. Nagy Izabellát szeretném pár percre kihívni.
Érdeklődve fordultam hátra, a hang irányába. És nem csak azért, mert rólam volt szó, hanem, mert túlságosan is ismerős volt az érkező hangja. Hát persze, hisz Nagy Dominik állt az ajtóban.
-Fontos lenne.-tette hozzá a tanár gondolkozó tekintetét látva.
-Hát jó.-egyezett bele nagy nehezen.
Erre én gyorsan felálltam és siettem bátyám felé. Ameddig odaértem nem mertem felnézni, végig a földet néztem és az ajtó előtt pár lépéssel hátranéztem. Az osztálytársaim csak döbbent tekintetekkel bámulták Domit. Persze ő ezen csak jót nevetett. Mikor odaértem hozzá szorosan magamhoz öleltem és úgy mentünk ki a teremből.
-Miért jöttél?-tértem egyből a lényegre.
-Szóval addig megvan, hogy a válogatottal vagyok most?-erre csak bólogattam.-Már voltam bent és beszélgettünk a srácokkal. Te lettél a téma, vagyis, hogy ott voltál velem a meccsen. És meg szeretnének ismerni.
-Igen, ez így oké. De miért jöttél ide?
-Mert közölték velem, hogy nem tudnak várni és most kerítselek elő és vigyelek oda hozzájuk.-válaszolt nevetve-Még azt is megoldották neked, hogy a sulid le legyen igazolva.
-Oké.
-Viszont van meg egy kis gond...-mondta tarkóját vakargatva.-Nem saját kocsival jöttem és csak 1óra múlva tudnak értünk jönni.
-Jaj te.-nevettem-Beszéld meg az igazgatóval, hogy beülhess hozzám órára. Egyenesen a folyosó végén.-fordítottam ez iroda irányába a lökött bátyámat.-Én addig visszamegyek. Majd keressük egymást.
Miután visszaültem a helyemre a többiek suttogtak mindenhol körülöttem, de már nem nagyon tudnak meghatni vele. Jó, nyílván nem esik jól és bánt az egész, de hozzászoktam az ilyenekhez. Már csak 10 perc volt az órából. Mikor kicsengettek egyből nyílt az ajtó és Domi jött be rajta.
-Okés. Maradok és kövi óra után lépünk.-mosolygott rám.
-Oksi.
-Egy pillanat és jövök, addig maradj itt.-mentem el a barátnőimért.
-Liza! Reni! Gyertek kicsit!
-Na mizu?
-Csak gyertek.
Mire visszaértem a padomhoz barátnőimmel, már Dominik ült a székemen és a többiek körbeállták és kérdésekkel bombázták.
-Sziasztok csajok-köszöntötte Lizát és Renit.
-Hali. Hogy-hogy itt?-kíváncsiskodott Liza.
-Hosszú...majd Iza elmondja-kacsintott rám.
-Ja majd délután, ha hazaértünk.-vagtam rá, mivel időközben csengettek.
-Nektek nem kellene órára mennetek?-utalt arra Domi, hogy már pár perce tart az óra. Erre az osztálytársaim nagy lassan elindultak a nyelv órára. Mivel ez csoportbontásban van, így csak tizen maradtunk a teremben.
-Maradhatsz itt, mellettem is. Úgyis egyedül szoktam ülni és legalább tudsz segíteni.
-Oks. De nem tudom, hogy ez nekem jó vagy rossz.
Erre csak mosolyogva megvontam a vállam és előpakoltam az angol cuccaimat.
Ez az óra viszonylag gyorsan eltelt, mivel itt volt Dominik. A tanárnő is elbeszélgetett vele kicsit angolul. Mikor kicsengettek gyorsan indultunk is a suli elé, hogy végre elindulhassunk a focistákhoz. Nem kellett sokat várni a fuvarunkra, egy fekete autó parkolt le előttünk. Mint kiderült a csk fuvarozott minket.
-Csá Dominik és szia Bella.-fogadott minket mosolyogva Dzsudzsák Balázs.
-Hali
-Szia
Az utazás alatt nem nagyon beszélgettem egyik focistával sem. Ők ketten viszont egész végig csak a fociról dumáltak. Én ezen csak magamban mosolyogtam, hogy még a kocsiban ülve is fociznak. Háromnegyed óra kocsikázás után végre odaértünk a stadionhoz. Már voltam itt párszor,de mindig elkerültem a focistákkal való találkozást magam sem tudom miért. Besétáltunk és úgy látszik, hogy csak ránk vártak, mivel már az összes focista ott ült egy körben a pályán.
-Végre, hogy ideértetek. Mi tartott eddig?-kérdezte Nagy Ádám, a többiek pedig csak helyeslően bólogattak.
-Tudjátok valakinek még iskolába is kell járnia.-vártam rá egyből. Közben mi is leültünk a körbe. Így teljes lett a csapat.
-És hogy-hogy nem láttunk eddig?-kérdezte meg Szalai Ádám azt, ami szerintem mindannyijukat érdekelte.
-Hát...valahogy mindig sikerült lelépnem előttetek.
-És legalább szereted a focit?-jött az újabb kérdés.
-Meg jó, hogy szeretem.-válaszoltam nevetve.
-Kedvenc csapatod?
-Barça
-Játékos?
-Denis Suarez. De nagyon sok mindenkit szeretek. Akit még jobban az Stephan El Shaarawy.
-Amúgy szoktál meccset nezni?
-Igen, de általában csak tvben.
-Kiket nézel?-kerdezte egy újabb focista.
-Azokat ahol legalább 1 valakiről tudom, hogy kicsoda.
-Vagyis?
-Spanyol, olasz, német, francia. De amiket tutira nézek azok a Barça, Real, Roma, Juve. Igazából szinte mindet megnézem kivéve a magyart, azt nembírom. Kivéve persze a válogatott meccseket, azokat megnézem.
-Jó elég már a fociból.-szólalt fel egy ujabb személy-Hanyadikos vagy?
-12. Idén ballagok.
Nagyon gyorsan eltelt az idő ezekkel a srácokkal. Miután jól kikérdezettek meccseztünk egyet. Én is beálltam. Meg cuccom is lett, mivel a bátyám szerzett nekem, fogalmam sincs honnan. Ezután elpakoltunk magunk után és mindenki hazaindult. Mi ujra a Bazsi kocsijába szálltunk be. A hazafele úton azon gondolkodtam, hogy én rosszabbra számítottam. Pedig ezek a focisták is pont olyan őrültek, mint az én bátyám is és nem lehet velük nem nevetni. Összességében jó volt ez az egész és örülök neki, hogy végre megismerhettem ezeket a nagyszerű srácokat.

Sziasztok!
Itt is vagyok az újabb résszel. Remélem tetszik.
♡Szisz