A csend áldása

első fejezet

Jack és Carlos 13 évesek, együtt voltak egy elhagyatott viskóban és aludni próbáltak egy kicsit. Megvolt az a rutinlyuk hogy alvás előtt átvették saját szabályaikat s közben áldásukat adták életüknek.

1.szabály: soha ne beszélj

2. mindig figyelj hová lépsz

3. ne gondolj viccre (a nevetés átok)

4.ha valami zaj volt a közelben, vagy te adtad ki bújj el és meg ne nesszenj!

Miután ez megvolt álomba szenderültek. Közös álmaikban az anyjukat látták ahogy feléjük nyújtja a kezét és őket szólítja. Tudták hogy nem mehetnek oda megölelni, megcsókolni mert azzal lelkileg feladják.

Másnap reggel fáradtan keltek ki hálózsákjaikból.

-Jó reggelt.(gondolta Carlos)

-Jó reggelt. (gondolta Jack)

Majd a legnagyobb csendben összepakolták kicsiny táborukat. Aztán elindultak, valójában ők maguk sem tudták mit keresnek.

-Csak menjetek, éltette őket a remény . Amire ők halgattak is. Kelet felé haladtak és közeledett a jól megérdemelt tavasz. Útjuk során elértek egy 30-méteres szakadék aljához. A látvány mesebeli volt a fák a sziklafal oldalán nőttek ki. Mintha odaragasztották volna őket. Közben nem vették észre hogy egy megviselt, fáradt, de életképes ember figyeli őket nagy izgatottan. Olyan szinten eluralkodott rajta a találkozás vágya, hogy megszegte az első számú szabályt.

-Hé ti!

Ekkor döbbent rá az ember hogy mit tett és ijedtében mozdulatlanná dermedt.